Blogajánló – District 9 kritikák




Az év mozija, az biztos. És az is, hogy az apró hibák és bakik ellenére ez egy olyan film, ami nem terem minden bokorban – írja Acélpatkány a D-9-ről. Véleményem szerint ez egy olyan film, ami pár év múlva kultuszfilmként fog szerepelni mind az SF, mind pedig a többi film között is – és nem hinném, hogy ez alaptalan várakozás lenne részemről. Régen gyakorolt már rám film ekkora hatást, és azok mind a mai napig töretlen sikerű kultuszfilmek egytől egyig. Ilyet ugyanis nem hogy filmben ritkán látni, de könyvben se gyakran olvasni. Nagyszerű darab, ami kötelező mindenkinek, még ha utána nem is fog pozitív véleménnyel lenni róla.

Dzséjt is igyekezett az elsők között megnézni a filmet, és úgy tűnik, neki is bejött az alkotás:

Ez a film az a fajta, ami képes a szórakoztatás mellett elgondolkodtatni. Az emberiség történelmét és jelenlegi állását elnézve, ha idegenek jönnének a Földre, nem úgy köszöntenénk őket, mint a Star Trek Kapcsolatfelvételben (ha csak nem a tüköruniverzumos verziót nézzük). Legalábbis kicsi lenne az esélye annak, hogy jó szemmel nézzünk az idegen kultúrára, amikor még egy másik ország kultúrájára is ferde szemmel pillantunk. A film pedig ezt használja fel alapkoncepciónak: az idegenek megjelentek, mi meg jól gettóba zártuk őket.

Hackettnek minden más idei filmnél jobban bejött a D-9:

[...] ez a film csúnyán megalázta Hollywoodot, legalábbis a nagyköltségvetésből, többnyire fantasztikus filmeket gyártó részét mindenképpen. Nem azért, mert egy hibátlan és zseniális film, hanem mert pusztán egy 30 millió USD-ből összehozott, igen jó scifi, ami mellett az idei blockbusterek, kezdve az X-mentől, az Angyalok és démonoktól a Terminátor 4-en és a Star Treken át a Transformers 2-ig bezárólag mélységesen elszégyellhetik magukat.

Chelloveck szintén szereti a filmet, de ettől függetlenül 10-ből csak 8 pontot ad neki:

A közönségből sokan hirtelen felindulásból máris az év, mi több, az évtized fantasztikus filmjének kiáltották ki a District 9-t. Ezzel akár egyet is érthetek, de ez csakis az utóbbi idők silány terméséről mond ítéletet, tulajdonképpen a District 9 minősége kellene, hogy legyen a normális. Elgondolkodtató filmnek állítják be, nos, az a helyzet, hogy engem a Titanic mondjuk jobban elgondolkodtatott, ez az űrlényes nagyjából annyira elgondolkodtató, hogy ha ne adj’ isten a húszéves egyetemista barátnőjével kettesben ül be rá az enber, akkor ne kelljen szégyenkeznie a rákoknak fordított emberszabású tücskök, a prawnok kinézete meg a sok-sok lődözés miatt. Faji megkülönböztetés van benne? Naná. Mint az idegenes filmek döntő többségében, azért hasra nem kell előtte esni.

Bővebben Acélpatkány és Dzséjt, Hackett és Chelloveck blogjaiban.

Kapcsolódó cikkek


D-9 – District 9 kritika
Aki a Disctrict 9 megnézése után is képes azt mondani, hogy a sci-fi zsáner halott, az hivatalosan is hülyének fogom nevezni. A D-9 az elmúlt...

District 9 – hogyan kellett volna végződnie?
A 2009-es év legújszerűbb sci-fi filmje kétségkívül a District 9 volt. Vannak, akik viszont úgy gondolták, a film végét fel lehetne kicsit turbózni – és...

Filmajánló: D-9. District 9
2009 a sci-fi éve. Star Trek, Terminátor 4, Transformers 2... És jön még egy film idén, amit egyre jobban várok. A District 9 (9-es Körzet)...

4 hozzászólás

  1. kwindu szerint:

    Én kb egy hónapja láttam zseniális. Ha ezt könyvbe meg írja valaki tuti Hugo és Nebula itthon meg Zsoldos díj. Jó az ötlet egyedi a kivitelezés és nem sablonos kerüli a HálíWúúdi kliséket. Csak ajánlani tudom minden SF rajongónak.AZ év Sci-fi filmej eddig!!!

  2. Chelloveck szerint:

    Kwindu, azért bánjunk óvatosan az efféle kijelentésekkel, ezt csak a hosszú ínség utáni hirtelen lelkesedés mondatja veled. Ha egy nyugdíjas napok óta nem evett, hajlamos lenyomni negyven deka parizert, de nem szabad.
    Nem ugyanúgy működik a könyv, mint a film. Ha ezt könyvbe megírja valaki (főhősre olaj fröccsen, ettől űrlénnyé változik, a többiek meg lőnek), nem hogy Zsoldost nem kap érte: egyenesen körberöhögik.

    Kerüli a hollywoodi kliséket? Hemzseg a kliséktől, Kwindu, hemzseg. Csak épp az (egyelőre) egyedi kivitelezés szépen elkendőzi ezeket.

    Ettől függetlenül tényleg jó film, én is ajánlom megnézésre.

  3. kwindu szerint:

    Nem azt mondtam, hogy hibátlan, de zseniális. Pont, a miatt, ahogyan elmeséli a történetet. Persze nincs új a nap alatt, de egy film egy könyv attól jó, hogy egészen más szemszögből meséli el ugyan azt a jól ismert sztorit erre érettem, hogy nincs benn klisé. Én elég kritikus vagyok és attól, hogy nincs mostanában új sci-fi nem lettem engedékenyebb. Az meg az írón múlik, elismerem, hogyan írja meg a sztorit. De egy jó író kezében állítom nebula vagy hugo díjas művet lehet készíteni az alap sztoriból. Csak így Spoliren nélkül: okosan meg lehet magyarázni mi hogy, működik a történetben ennél egyszerűbb ötleteket is hihetően meg írtak könyvben. Na, az én vélemény nem változott a film remek tessék meg nézni és dönteni kinek, hogy tetszik.

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word