Battlestar Galactica 1980
A klasszikus Battlestar Galactica drága volt az akkoriban 1 millió dollár körüli költségvetésével, és ehhez képest nem hozott elegendő nézőt – de azért kultusz sorozat lett belőle, amihez a stúdió szeretett volna valamiféle folytatást. A készítők tehát elkezdtek gondolkodni azon, hogy miképp is lehetne folytatni a sorozatot – ez vezetett aztán a Battlestar Galactica 1980 című sorozat elkészítéséhez. Utólag visszanézve katasztrofális eredményre vezetett a próbálkozás – legalábbis bárki a későbbiekben folytatni akarta az eredeti BSG történetét, abból indult ki, hogy az 1980 eseményeit figyelmen kívül kell hagyni.
Kapcsolódó cikkek
Búcsú a Battlestar Galactica blogtól
Freevo 2006 ősze óta blogolt folyamatosan a Battlestar Galactica tévésorozatról – az elmúlt esztendők legjobb sci-fi sorozatáról. Most, hogy a BSG-nek néhány hete vége, búcsúzik...
Battlestar Galactica az ENSZ előtt
Hogy mennyire meghatározó sorozattá vált a Battlestar Galactica, annak fényes jele, hogy az általa felvetett problémákról beszélgetnek az ENSZ-ben is. Mint Galántai Zoltán bejegyzéséből kiderül,...
Battlestar Galactica: The Plan infók
2009-ben bár véget ér a Battlestar Galactica, az utóbbi évek legsikeresebb sci-fi sorozata, nyáron azért még jön egy egész estés tévéfilm, a The Plan –...

