Hihetetlen jó érzés, amikor az ember nyugodtan az egekbe helyezheti a lécet, már ami az elvárásait illeti, mert tudja: a gárda meg fogja ugrani a szintet – és tényleg nem kell csalódnia. A Batman Begins és a The Dark Knight stábja pedig képes erre a csodára: A sötét lovaggal kapcsolatos felhajtás nem felhajtás, a film tényleg ennyire jó.Pedig a Star Wars előzménytrilógia óta nem merek bízni a nagy felhajtásokban, de már a The Dark Knight előzetesei alapján érezni lehetett, hogy valóban az idei nyár legsikerültebb mozija következik. Ha csináltam volna valaha saját toplistát képregény-filmekről, akkor a Batman Begins lett volna az első helyezett – de mostantól már csak a második lehet. Amikor ennyi színészóriás összegyűlik egy mozi erejéig, akkor abból vagy a világegyetem legnagyobb buktája lesz, vagy abszolút siker. Michael Caine, Morgan Freeman, Gary Oldman korábbi teljesítményeit felesleges lenne ecsetelni – ugyanakkor főleg ennek a tükrében különösen tragikus, hogy Heath Ledger egyik utolsó alakítását látjuk: annyira erős az ő jelenléte, hogy azt már a brutális jelzővel lehetne illetni. Rongyosra néztem a trailereket, és már abból is átjött, hogy félelmetes alakítást nyújtott – de az előzetesek csak a jéghegy csúcsát jelentik.

The Dark Knight trailer

A Batman Begins megnézésekor megállapítottuk a barátaimmal, hogy ha elkészül a folytatás, akkor Jack Nicholson Joker-alakítása olcsó, kosztümös ripacskodásnak fog hatni – pedig akkor még semmit nem lehetett tudni arról, hogy ki lesz a Joker. Így lenne ötösöm a lottón. Heath Ledgertől egy ízig-vérig valóságos és riasztó szörnyeteget kapunk, akiről simán elhisszük, hogy egymaga képes terrorizálni egy komplett várost – és nem mellékesen, valóban képes lenne kicsinálni egy olyan figurát, mint Batman. A stáb nagyon jól tudta, hogy a Batman-mítosz legsarkallatosabb pontja, és legfontosabb figurája Joker – bizonyos szempontból talán fontosabb karakter, mint maga a címszereplő. Azt mondják, hogy egy történetben a főgonosz az egyik legfontosabb tényező – hiszen az ő személyéhez lehet mérni a főhőst, hozzá képest lehet jobb, és kell is jobbnak lennie a főhősnek. Ez valahogy még hatványozottabban igaz a Batman – Joker viszonyra. „Joker olyan ember, aki semmilyen szabályt nem ismer” – mondja Christian Bale. – „Félelmetes ellenfél, mert egyetlen célja a rombolás, és még az önpusztításban is örömét leli. Batmant viszont kötik a morális szabályok, és a szörnyeteget üldözve nem akar maga is szörnyeteggé válni.” Nem is csoda, hogy a film legjobb része Batman és Joker közös jelenete a rendőrörsön. Ahogy Joker képes uralni Batmant, hogy az elveszítse a hidegvérét, az egészen biztosan sokáig meg fog maradni a mozinézőkben. „Joker a mozivászon ősgonoszai közül is az egyik legizgalmasabb figura – mondja Christopher Nolan, a rendező. – A maga módján ugyanolyan ikon, mint a Sötét Herceg. Sajátos, torz nézőpontjának bemutatása egyszerre kihívás és hatalmas lehetőség. De olyan bűnözőt akartunk létrehozni, aki minden eszelőssége és bohóckodása ellenére realisztikusan hat. Joker a káosz embere, a céltalan rombolás megszállottja, aki örömét leli a gyilkolásban és a kegyetlenkedésben. A történetben azt ábrázoltuk – folytatja Nolan –, hogy egyetlen személy milyen pusztító hatást gyakorolhat egy egész társadalomra, hogyan rombolhatja le a morált, a hitet, az emberséget, és hogyan fordíthatja az embereket önmaguk ellen. Úgy érzem, hogy az anarchia és a káosz – vagy legalábbis ezek fenyegetése – a legnagyobb veszély, ami manapság a társadalmat fenyegeti.” Joker tekintetében tehát a stáb összemunkája tökéletes: Heath Ledger A tökéletes Joker, de nagyon jó a forgatókönyv, a dialógus, a rendezés és a teljes összkép is. Méltatlan lenne, ha nem ejtenénk szót a Batman legenda másik neves ellenfeléről, Two-Faceről. Ha azt írtuk a Jack Nicholson-féle Jokerről, hogy olcsó, kosztümös ripacskodás A sötét lovagbeli alakításhoz képest, nos, akkor a Tommy Lee Jones által a Batman Foreverben megformált Two-Facere inkább ne is keressünk jelzőket. A The Dark Knightban Harvey Dent figurája tragikus szereplő, akinek szépen végigvezetik a sötétbe vezető útját. Valahogy A sithek bosszúja jut eszembe ellenpéldaként: annak az epizódnak lett volna a feladata Anakin Skywalker bukásának bemutatása, Darth Vaderré való átalakulásának hihető prezentálása. Csak amit George Lucas nem tudott jól megcsinálni, arra Christopher Nolan bemutat egy tökéletes kivitelezést. “You Either Die A Hero, Or Live Long Enough To See Yourself Become The Villain.” A sötét lovag elején Harvey Dent az igazság rettenthetetlen bajnoka – Batmannel szemben ő a fehér lovag, akiről nem tudná elképzelni az ember, hogy le tud térni az egyenes útról. A bűnözők komoly gondokkal szembesülnek Gotham Cityben: ha épp nem Batman miatt kell álmatlanul forgolódniuk, akkor Harvey Dent miatt nem nyugodhatnak, aki a város főügyészeként keseríti meg életüket. Ebből a felállásból kell a mozi végére átalakulnia, hogy Two-Face-ként ütközhessen meg Batmannel. A Nolan testvérek forgatókönyvével, és Christopher Nolan rendezésében, Aaron Eckhart játékával hiteles és fájdalmas egy történetszállá vált ez az átalakulás. A mostani részben tehát Batman karakterét két jól kidolgozott főgonoszhoz képest is sikeresen pozícionálják az alkotók: Joker világpusztító őrültségének és Dent bukásának fényében még h?siesebbé válik. Pedig az események tükrében még maga a nagy Batman is képes elbizonytalanodni, hogy jó úton jár-e, mennyi az ő felelőssége abban, ami Gotham Cityben zajlik, és nem kellene-e inkább visszavonulnia. Remélhetőleg a szül?k nem könnyed, nyár esti családi moziként gondolnak majd A sötét lovagra, ahova jó ötlet gyerekkel kimozdulni. Bár a Batman Begins sem volt az a kimondott vígjáték, de az újabb epizód még ahhoz képest is sötétebb tónusú, a vége meg finoman szólva sem egy happy end. A város és a főszereplők most a poklot járják meg. A The Dark Knight körüli felhajtás tényleg nem felhajtás – valóban az év filmjéről van szó, a képregényfilm kategóriájában pedig az övé a trón. Remélhetőleg csak addig, amíg ugyanez a stáb el nem készíti a harmadik részt.

Batman: The Dark Knight – Az első hat perc

Batman: The Dark Knight képgaléria

]]>