Részlet

Bakti Viktor: Integrálva (regényrészlet)


Ajánló:
2066 – Philadelphia: Themisz, a titokzatos szuperszámítógép mindent lát, még a jövőt is. Kiszámítja, hogyan boldogulhat legjobban az emberiség. Digitális jósok súgják meg, mi várható, ám az egyikük meghal, miközben Jarrednek, a zsoldosnak egy döbbenetes üzenetet fed fel. Vajon rendszerhiba, vagy valóban a jövőt tárta fel?… Az események ezek után láncreakcióként követik egymást.

Rejtélyes szervezet lendül mozgásba, hogy a virtuális térbe börtönözött, testetlen hacker segítségével megfejtse a Themisz titkait. A meghasonlott zsoldos döntésre kényszerül a véres állandóság és a küzdelmes változás között. Yolanda, a reflektorokhoz szokott riporternő szembesül a kíméletlen valósággal. Vajon él a csábító ajánlattal, és engedi, hogy a jövő beköltözzön a húsába és a csontjába? Mindezek mellett Victor, a cég vezérigazgatója is nyomozásba kezd, hogy olyan sötét titkot fedjen fel, amitől még őt is óvják.

Mi valójában a rejtélyes Themisz és vajon a test vagy az elme szabadsága fontosabb?… Harc kezdődik a valóságban és a kibertérben egyaránt.

Könyvmolyképző Kiadó Kft.
448 oldal, kartonált. Ára: 3499 Ft.

Részlet a könyvből:

Miért akarja mindenki ennyire megismerni a jövőt? – tűnődött Jarred a jósda félhomályos várótermében ülve.
A helyiség falai hatalmas kijelzőkből álltak, a rajtuk tündöklő csillagképek és a füstölő illata elmélkedésre késztette. Nem hitt a porhintésben, tudta, hogy az orákulum véletlenszerű emlékképekből jósol. A feleségére pillantott, aki a díványon ült, és azzal igyekezett leplezni az idegességét, hogy már a harmadik darabot ette a felkínált aprósüteményből.
– Tudod, mit gondolok erről az egészről. Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte Jarred.
Alice az utolsó falatot visszatette a tányérra. A tekintete elkomorodott.
– Nem ismétlődhet meg az, ami legutóbb történt… – mondta, és megsimogatta gömbölyű hasát.
Na, szép volt, balfasz, elrontottad a kedvét!
A két évvel korábbi tragédia azóta is beárnyékolta az életüket. Az emlék görcsbe rántotta Jared gyomrát.
– Blue… édi… – próbálkozott Jarred, miközben idegesen kisimított egy gyűrődést a nadrágján.
Alice újra megmutatta azt a képességét, amiért annyira tisztelte. Egy nagy sóhajjal visszaűzött minden aggodalmat a mélybe. Megfáradt mosolyra húzódott a szája.
– Nyugi! Egyébként is, csak a móka kedvéért jöttünk, emlékszel?
A váróterem hátuljában, a lépcsősor tetején félrecsúszott egy üvegajtó, és megjelent mögötte a fekete miniruhás nő, Siria, aki érkezésükkor is fogadta őket.
– Kérem, jöjjenek! – suttogta sejtelmes hangon. – Az orákulum várja önöket.
Alice megragadta a férje kezét, és felmentek a lépcsőn. Az előző vendég derűsen sétált el mellettük. Jarred érezte, hogy a felesége keze nyirkos lesz az idegességtől.
Az ajtón belépve mintha egy új világba érkeztek volna.
A füstölőktől homályos előtérrel ellentétben itt minden körvonal tűélesen kirajzolódott, mint egy hipermagas felbontású kijelzőn. A padlót és falakat fekete, üvegszerű anyag fedte, az éleknél vonalakat rajzolt a tükröződő fény. A terem közepén egy göcsörtös oszlop emelkedett ki a padlóból, ugyanabból az anyagból. Az oszlop tetején térdelt az orákulum.
A nő szellemnek tűnt. Fehér és mentaszín ruhákat viselt: szoknyát és fűzőt. Fedetlen karjának bőre alatt a neonkéken világító elektrotetoválások ezoterikus szimbólumokat rajzoltak ki. Hófehér, raszta tincsei az arcába hullottak.
– Mit kívántok Aisling orákulumtól? – Rejtett hangszórókból zengett a hangja, és Jarred biztos volt benne, hogy gégeimplantátummal rendelkezik. Elhúzta a száját az ócska színpadiasság láttán.
– Üdv! A nevünk Alice és Jarred Webster… – hebegte Alice szokatlanul megilletődötten. Kezét óvón a hasára tette, és még közelebb húzódott Jarredhez. – Csak abban szeretnénk biztosak lenni, hogy… minden rendben lesz a babákkal.
Két segéd sietett fel az emelvény lépcsőjén. A sötétségbe vesző mennyezetről alákígyózó, karnyi vastag kábelrengeteg végét óvatosan a nő tarkócsatlakozójába illesztették. A haragos kisülésektől és az amperszagtól Jarred hátán végigfutott a hideg. Úgy tűnt, az orákulum özönvíz előtti portokat visel, talán mert így még rosszabb minőségű, misztikusabb a Themisz felől érkező kép.
Pont jó az agyatlan jósolgatáshoz.
Amikor a helyére kattant a csatlakozó, a segédek távoztak az emelvényről, és az orákulum felemelte a fejét. Láthatóvá vált hófehérre sminkelt arca, és a piercingek tucatjai. Ahogy felsisteregtek a tarkójába vezető kábelek, a megperzselődött szigetelés szaga egyre erősödött. A nő egy sóhajjal egyenesedett fel.
A mennyezetről vasláncon lógó képernyőkön egymás után ugyanaz a kép jelent meg: füves táj fölött szállt a nézőpont, alatta a halszemoptikától torz fakerítések és tanyaházak suhantak el, az égen lustán úsztak a fellegek.
– Végtelen békesség köszönt… Lássátok meg a borús fellegek szépségét is! – visszhangzott a jós remegő hangja. Néhány monitor fekete-fehér képre váltott, amelyen omladozó felhőkarcolók látszódtak.
– Hagyjátok hátra a régmúlt romjait, teremtsetek új életet a felperzselt földön!
Jarred mosolyogva nézte a feszülten figyelő Alice-t. Tudta, hogy a feleségének többet jelent ez az egész, mint amennyit bevall. Finoman kisimította a nő arcából fekete hajának egyetlen kék tincsét.
Eközben a romokat csupa szín cseresznyefák váltották fel, amelyek gyorsított felvételben borultak virágba. A jós fennakadt szemmel vonaglott.
– Igazán csak így bonthatjátok ki szirmaitokat, boldogságtok kivirágzik, és eljő életetek tavasza.
Boldogságtok.
Jarred forgatta a szemét.
Legalább eddig pozitív.
Nagyon remélte, hogy a sok badarságból a kedvese nem fog semmi rosszat kiolvasni.
– Ha gyermekeiteket kebletekre ölelitek, az… – Az orákulum felnyögött, és görcsösen megrándult. –… ha… ha kebletekre ölelitek, az öröm… az öröm tengere ringat… – A teste megfeszült, mint az íj, majd a nő fájdalmasan felsikoltott. A levegőt elárasztotta az olvadó műanyagburkolat orrfacsaró bűze. A monitorok vakító fehéren világítottak.
– Mi a szar? – Alice ijedten bújt a férjéhez, aki ösztönösen átkarolta.
Jarred döbbenten bámulta a monitorokat. A fehérség helyén baljóslatú képek jelentek meg. Extra közeli felvétel látszott egy fájdalmas lassúsággal kettészakadó szövetdarabról. Megremegett a kép, mire a szövet véres hússá vált.
++ A kétség fátylát a halál szele lebbenti fel. – A hangszórókból ezúttal nemtelen géphang harsogott elemi erővel.
– Mi ez az egész?! – kiabálta az orákulum saját, gyenge hangján.
A csatlakozója égette a kezét, üvöltött a fájdalomtól, de nem eresztette, próbálta kitépni a koponyájából, miközben a testét újabb rohamok rántották görcsbe. Jarred izmai megfeszültek, az ösztönei az súgták, hogy közbe kellene avatkoznia, de Alice kétségbeesetten kapaszkodott belé.
++ Tekints mögé! Ismerd meg önmagad! Légy ura lelkednek! – A monitorokon fekete vasálarc jelent meg. Először ezer apró szilánkra robbant, felfedve a mögötte lévő múmiaarcot, aztán a szilánkok megálltak a levegőben, és a felvétel visszafelé játszódott le. Újra összeállt a maszk, majd újra szétrobbant.
Rejtett ajtók mögül segédek rohantak a vergődő orákulumhoz. Egyértelmű volt, hogy ez már nem a műsor része.
A képernyőkön egy magzat szellemképe vált láthatóvá, amely szétcsúszott kettővé. Aztán a színek a vörös felé tolódtak, és teljesen elfolytak. A képhibák miatt úgy nézett ki, mintha a babák szeméből és szájából ömlene a vér, ráadásul az egész kép remegett. Alice eltakarta a szemét, teste rázkódott a zokogástól.
A segédek az orákulum segítségére siettek. Jarred is az emelvény felé indult, de ekkor Alice összeroskadt. Egyik kezével a hasát markolta, a másikkal a szájához kapott. Öklendezett. Jarred megtorpant, először a feleségére nézett, majd az emelvényre. A segédek sziszegve és szitkozódva rángatták az orákulum tarkójából a forró csatlakozót.
Megoldják!
Jarred a karjába kapta Alice-t, és a kijárat felé indult. Mögöttük Aisling fájdalmasan nyöszörgött, a levegőben égett hús szaga terjengett.
++ Döntsd el, a véres állandóság vagy a küzdelmes változás a te utad! – A fémes géphangot az ajtó csukódása vágta el.
Jarred és Alice a várótermen keresztül kirontott a szabadba. Alice a jósda falának támaszkodott, és kétrét görnyedve hányt. Jarred hátrafogta a haját, és tapintatosan elfordult. A jósda körül bámészkodó tömeg verődött össze.
– Hogy a… franc essen belé… – nyögte Alice. Remegett a hangja, majd felrobbant a dühtől. – Az… átkozott csudába…
Jarred fújt egyet.
– Jaj, Blue!
Alice felegyenesedett. Letörölte az álláról a nyál és a könnyek keverékét. Pólóján a Healthy Satellite punkzenekar koponyalogója menthetetlenül összemocskolódott.
– A rohadt kurva életbe! – sikította.