Avatar folytatás és DVD, Blu-ray kiadás




Az Avatar sikeres, és ha Hollywoodban valami milliókat termel, akkor azt folytatni kell. Így nem is csoda, hogy december 11-én a 20th Century Fox bejelentette: tervezik a következő részt. Szerencsénkre úgy tűnik, ezúttal a stúdió bevárja James Cameront, nem úgy, mint a Terminator 3-mal. Cameron következő projektje a Battle Angel című anime vászonra adaptálása, szintén 3D-ben (eredendően ezt akarta az Avatar előtt, de nem találta elég közönségbarátnak). Amint azzal végzett – reméljük nem tart újabb 12 évig – nekiül az Avatar 2-nek, majd a 3-nak.


Hirdetés

Szerencsére már ötletei is vannak a direktor úrnak, bár ezekből még igencsak keveset árult el. Egy interjúban megemlítette, hogy az Avatar univerzum nincs bezárva Pandorára, így várhatóan a következő rész már egy másik bolygón fog játszódni. Egy másik interjúban azt is el találta kottyintani, hogy ez talán egy másik hold lesz, ami szintén a Polyphemus körül kering. Néhány pletyka arra is utalni vélt, hogy a folytatásokban szerepet kap a Föld is, amit az első részből kivágtak.
A folytatásokkal kapcsolatban azt is érdemes megjegyezni, hogy Sam Worthington (Jake Sully) három filmre írt alá szerződést, és valószínűleg Zoe Saldana (Neytiri) sem szerződött kevesebbre. Ha ez igaz, akkor valószínű, hogy ők is visszatérnek, és velük együtt a Pandora is.
Spekulációk vannak a bemutatás dátumára is, de ezt nem érdemes komolyan venni. Egyesek úgy vélik, a második rész 2011-ben, a harmadik, záró epizód pedig 2013-ban, vagy 2014-ben érkezik a mozikba.
Szerencsére kicsit biztosabb információink vannak az Avatar DVD és Blu-ray kiadásáról. James Cameron több filmjére jellemző, hogy rendelkezik rendezői változattal (Aliens, Terminator 2, A mélység titka), ez alól az Avatar sem lesz kivétel. A rendező az IMAX formátum miatt kénytelen volt megvágni a filmet, így feltételezhető, hogy a kényszerből kivágott jelenetek kerülnek majd vissza. Bár ezekről nem sokat tudni, Cameron annyit azért elárult, hogy mindegyik a Pandorán fog játszódni, és a na’vik életébe nyújt majd további bepillantást. Ezek közül az egyik egy törzsi rituálé lesz, melynek során Jake-nak le kell vadásznia egy helyi vadállatot. Körülbelül tíz perc extra tartalomra számíthatunk, bár szólnak pletykák 30 percről is.
Ami viszont teljesen biztosnak látszik, hogy az első DVD és BR kiadás csak 2D-s lesz, és majd csak akkor jön a 3D-s kiadás, ha elég ilyen formátumú lejátszó és kijelző lesz a piacon. S hogy mikor is jelenik meg az Avatar korongon? A francia amazon szerint már április közepétől várható.

Kapcsolódó cikkek


Avatar 2, irány a víz alá
James Cameron következő filmje, az Avatar 2 lesz. Bár egy ideig a Battle Angel című filmet akarta elkészíteni, de az Avatar sikere után valószínűleg mégis...

Avatar, túl az egymilliárdon
James Cameron jött, elkészítette minden idők egyik legdrágább filmjét, közben valószínűleg forradalmasította a CG trükkök technológiáját, és ami a legmegdöbbentőbb: az Avatar túllépte az egymilliárd...

Panasonic 3D tv és Avatar 3D trailer – a nyerő páros?
Akik lemaradtak James Cameron új, 3D-s filmjének, az Avatarnak a pénteki exkluzív előzeteséről, azoknak sem kell bánkódniuk – legalábbis ha az Egyesült Államokban élnek. A...

11 hozzászólás

  1. LM szerint:

    Méghozzá a hajukkal fogják csinálni, mint minden mást :D

  2. Hidy Mátyás szerint:

    Úgy tűnt, a navi szex sajna nagyon hasonló az emberihez. Lehetne esetleg valami egzotikus, pl hogy egymás lábujjait kell szopogatniuk a megtermékenyítéshez.

  3. LM szerint:

    Az elmondások alapján tényleg a hajukkal csinálják.

  4. zombee szerint:

    Várom már a kreatív sufni pornó filmeseket is.Fogják még egymás bojtjait szopogatni :D

  5. mib4 szerint:

    sajnos el szőrnyit hogy lesz folytatás mert ez igy jo ahogy van mért kell tovább kavarni a dolgokat???? mindenki örül hogy szegény na’vik is végre békében lehetnek erre folytatják mert biztos hogy folytatják főleg azt ami pénzt hoz……….
    -szerintem el fogják rontani a következő részeket mert már nem maradandót akarnak csinálni csak pénzt…..
    -olvastam hogy mikor kijön (állítólag) április közepén dvd be a film akkor ki maradt részek benne lesznek és abba a kimaradt szex jelenetek ami szerintem a filmet baromira el rontja…….
    de reménykedem hogy ha már úgyis folytatják akkor jól csinálják azt, remélem tudják hogy az emberek ugyis a jó filmre vevők :D

  6. Merras szerint:

    @mib4: én azt tippelem, hogy az ominózus kekszjelenet az egy nagyon a’la natúr, 12-es korhatár karikás valami lesz, aminek egy pontján majd szépen egymásba fonják a hajukat, mint ahogy az állatokkal szokták. :)

  7. Necrid szerint:

    neee,ne legyen folytatás,ez így jó ahogy van,ennek nem kell folytatás,ellesz rontva tuti:S

  8. mat3y szerint:

    Mik ezek a negatív vélemények a folytatással kapcsolatban?
    James Cameronban lehet bízni, biztos, hogy nem rontja el. :) Biztos még mutat még egy-két olyan dolgot amitől tátva fog maradni a szánk.

  9. mandi szerint:

    Tényleg áprilisban jön az Avatar DVD: http://webshop.animare.hu/avatar+164553.html

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word