James Cameron tizenkét év utáni visszatérése a mozivászonra vagy az év sikerét, vagy az év bukását fogja szolgáltatni, ezt még nem tudhatjuk. A rekord költségvetésű film – jelenleg már 300 millió dollár fölött jár – marketingjének intenzitása konvergál a nulla felé, hisz eddig csak pár forgatási kép, néhány concept art, és megannyi híresség szájából elhangzó dicsőítő nyilatkozat látott napvilágot. Illetve még a szerencsések láthattak egy videót a film játék adaptációjából, melyből szintén kikerült pár kép. Ennyi, legalábbis eddig. Az idei San Diegoban rendezett Comic Conon ugyanis végre több is kiderül. Kezdetnek a rendezvény előestéjén tartottak egy rövidke IMAX prezentációt a kiválasztottaknak. „Az Avatart nézni olyan lesz, mint nyitott szemmel álmodni” – mondta maga Cameron. – „Sokat faggatnak arról, hogy milyen lesz ezt a filmet IMAX-ban nézni. A 3D egy realisztikus élmény, de az IMAX-ban az Avatar elsöprő, részegítő lesz. Be fog rántani a vásznon át egy olyan fantáziába, ami teljesen valóságosnak látszik. Ezekben a válságos gazdasági időkben az embereknek nagyobb szükségük van egy fantáziavilágra, mint valaha, ahová elszökhetnek és az Avatar az IMAX-ban garantál egy ilyen világot, ahol élhetnek, lélegezhetnek, és ahonnan nem akarnak majd visszatérni.” A bemutatón megjelentek más filmkészítők is, mint Christopher Nolan és Michael Bay, akik szintén előszeretettel használják az IMAX technológiát, hogy maximalizálják a moziélményt. Cameron sajnos azonban nem tudott jelen lenni a bemutatón, ezért egy rövid videóban kért elnézést a jelenlévőktől, majd beszélni kezdett a filmről: „Sajnálom, hogy nem tudok jelen lenni, de folyamatosan dolgoznunk kell az új filmem utómunkálatain” – mondta. – „Az Avatar a jövőben, egy egzotikus, élettel teli idegen világon, a Pandorán játszódik, amit több ezer láb magas fák és bizarr élőlények laknak, amelyek közül némelyik lenyűgöző, némelyik rettenetes. És mindezt teljesen létrehoztuk térhatású 3D-ben.” Eztán a karaktereket ismertette: „A főszereplőnk Jake (Sam Worthington), egy tengerészgyalogos, aki a kötelesség és a becsület között őrlődik, mikor a földi katonai erő és egy primitív, de nemes, az emberiség által fenyegetett idegen faj közé kerül. Miközben az avatar testében az ősemberek között él az őserdőben, beleszeret egy idegen nőbe, – aki mellesleg a legkirályabb női karakter, akit valaha alkottam. Jake-nek a szerelméért oldalt kell választania a közelgő harcban, melyet a bolygó lelkéért vívnak majd. Ez egy epikus kaland egy gyönyörű és veszélyes világban, sok akcióval, de érzelmi utazással is.” Cameron sosem szenvedett hiányt a magabiztosságban, és úgy tűnik, ezt a tulajdonságát az elmúlt tizenkét évben sem rázta le magáról: „Az egyetlen dolog, amit mondhatok a decemberi bemutató előtt, hogy ilyet még nem láttál azelőtt. Nézd, tudom, hogy mindenki ezt mondja, de az Avatarral létrehoztunk egy teljesen új produkciós metódust, melyben keveredik az élő akció a teljesen részletes realitással, és mindez 3D-ben. Az Avatar több, mint egy mozi; ez egy teljesen új moziélmény.” Végül így zárta a bemutatóját: „December 18-án elrepítjük a közönséget a Pandorára, az Avatar világába, hála a legfejlettebb mozijának, az IMAX-nak. Karikázd be a dátumot naptáradban.”]]>