Reality horror – Antal József: Kód, Vektor
Jó volna megérni, amikor az író egy magyar Vészhelyzet forgató-könyvét írja, a királyi tv számára! Mert meg tudná csinálni, épp olyan jól, mint mestere, Michael Crichton. Pont azt a precíz nyelvet beszéli, és ugyanolyan jó, és olvasható a történet, ami kikerül a keze alól. El is gondolkodtam, hogy mi volna, ha a könyvet lefordítaná angolra, lehet, ott is nagy sikere lenne. Hiszen sf– körökben most úgy is az angol a divat!
Az első kisregény olvasása közben kiderül, hogy a science az biztos lábakon áll, a fiction pedig nem is annyira fikció. Engem leginkább Crichton mester Androméda-törzsére emlékeztet. Ugyanolyan precíz, és olvasmányos. Még egy jól megírt szerelmi szál is van benne, méghozzá modern romantikával, erotikával. Ügynökök és terroristák hemzsegnek, sokáig még az sem biztos, ki kivel van, és ki ellen.
Az embert a frász kerülgeti olvasás közben a lehetséges lehetőségektől. Kedvencem az állandóan ködös konténer város, ahol vámpír mászkál. És a főhőst is a frász kerülgeti – meg engem, az olvasót is –, mert egy rendes biológus akkor sem hisz a vámpírokban, ha minden objektív jel arra mutat, hogy vannak. Aztán találkoznak… Ám előtte még vannak kegyetlen terroristák, meg szuperkémkedés meg hírszerzés, és nagyon belevaló biológus csaj – a kettesszámú főhős –, aki szó szerint darabokra veri a fő terroristát. Hiába, kérem, a mi mostani világunkban még a gyengébb nemhez tartozó biológusok is, nagyon tökös csajok!
És alighogy kimászunk az egyik nagyon meleg helyzetből, már ott is a másik. A második kisregényben már egy ország a tét. A biológusaink belevetik magukat a történetbe, és akkor minden bonyolultabb lesz. Az író számára ismert helyszíneken és ismerős személyek között kalauzol bennünket. A szereplők mintha személyes ismerősei lennének, vagy valakikre nagyon, de nagyon hasonlítanak – bár a könyv elején ott a figyelmeztetés: hogy „minden hasonlóság….”, de akkor is nagyon élnek, és a helyszínek is igen jól elképzelhetők.
Sodró a történet, annak ellenére, hogy a biológiai, bakteriológiai, és virológiai problémákat az író a rá jellemző akkurátus precízséggel tárgyalja. Sajnos az én ez irányú képzettségem nagyon hiányos, de ez nem von le semmit a történet élvezhetőségéből. Esetleg csak szidhatom magam, hogy ha én is kapiskálnám kicsit a tudománynak ezt a részét, még jobban élvezném a dolgokat. Bár a könyv végén van egy nagyon precíz eligazítás, hogy mi micsoda, de isten látja vacak lelkemet, ebbe futólag kukkantottam csak bele, mert talán még jobban összekevert volna. Ám anélkül is magával ragadott a történet, a tudományt meg úgy vettem, mint az átlag sf-ben: azok a szavak számomra halandzsák, techno-bablák. Persze tudom, az író annál sokkal pedánsabb, hogy ezt megengedné magának. Itt minden és mindenki valóságosan gondolkodik és cselekszik, egyetlen vezérelve a tudomány. És már most – félvén a veréstől –, megkövetem az írót a „techno-babláért”!
Ami nagyon ritkán szokott előfordulni, és nagyon kevés írásban található, azok a különböző nyelvi szintek. Sajnos az általánosan megszokott, hogy mindenki ugyanazt a nyelvet beszéli, királytól a koldusig. Itt nem. Most nem a szakzsargonra gondolok, hanem ahogyan a hajléktalanok nudlizzák a szavakat, vagy a főhős átmegy tájnyelvbe. Élvezhető és élvezetes, nagyon üdítő. Nem az a hétköznapi, ha külföldi vagy akkor „megyek portugál”. Sokkal jellemzőbb és kifinomultabb. És az elvetemült terroristának is előkelő oxfordi a kiejtése, hiszen ott tanult. Persze azért a szándékai nagyon sötétek.
Fantasztikusan finom humora van Antal Józsefnek, nem erőlteti, jön az a helyzetekből. Mi magyarok is megkapjuk a magunkét, nem durván, de érthetően.
A végéig minden nagyon következetes és logikus, ám a nagy csavar úgy látszik, mintha logikátlan lenne, de nem az. Szó szerint fantasztikusan elemeli a cselekményt egy új dimenzióba, egy másik esetleges jobb, talán véresebb valóságba. És talán még a jók is elnyerik jutalmukat, ha a különböző bacik és elvetemült vírusok úgy akarják.
Itt a végén meg kell vallanom, kissé félve kezdtem az olvasásba, és ez nem a szokatlan formának (a két kisregény csak E-könyvben látott napvilágot) szólt, hanem annak is, hogy az írótól eddig hideg és kiszámított, kiszámítható történeteket olvastam. Meg kell vallanom, van olyan is, amit félbe hagytam. Ezt azonban nem tudtam letenni, és ez nem az E-könyvolvasó jósága miatt van. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Amikor túljutott az utolsó betűn is, elgondolkodhat, mennyire szörnyű és horrorisztikus az a világ, amiben élünk, és sajna már nem a józan emberi ész kormányoz. Csak az egymásért való elszánás és kitartás, a másikhoz való ragaszkodás a megtartó erő. Legalábbis Antal József ezt sugallja. Mert ha ez nincs, akkor a világ „reality horror”!
