Álmok a jövőről – könyvajánló – 2. rész

Az Arión Kiadó 2010-ben megjelentette az Út a csillagokig antológia folytatását.

Az Álmok a jövőről (A sci-fi klasszikusai) tematikailag hasonló az első kötethez, négy részből áll, mindegyik négy-négy elbeszélést, novellát tartalmaz.

A könyajánló első részében az I.  (Űrutazás) és a II. témakörről  (Én, a robot) esett szó, a második részben a III. (Harmadik típusú találkozások) és a IV. fejezet  (A jövő társadalma) következik.

Robert Sheckley: A szörnyetegek (1953) története szarkasztikusan szatirikus hangvételű. Azt a több ezer éves kérdést feszegeti, hogy meg tudjuk-e különböztetni a jót a rossztól. Aki úgy érzi, hogy a válasz egyértelmű, az feltétlenül olvassa el ezt a novellát. Szembesülhet azzal, hogy sokszor csak nézőpont kérdése, melyik oldalra sodródik az ember, s nem kizárt, hogy rövid idő után – a körülmények viharos változásának köszönhetően – már a másik térfélen találja magát. A cselekmény előrehaladtával újabb és újabb kérdéseken gondolkodhatunk el. Mi az ember, ki az emberséges? Miről ismerszik meg az értelmes, az erkölcsös viselkedés, mire jók a törvények? Előfordulhat-e, hogy maguk az elnyomottak, a kizsákmányoltak ragaszkodnak – akár életük árán is ahhoz -, hogy továbbra is rabszolgasorban maradjanak?

A. Bertram Chandler: A ketrece (1957) gúnyosan továbbgombolyítja az előző műben felvetett kérdésáradatra a válaszkereső fonalat. A bebörtönzés felettébb megalázó, főleg, ha állatnak vélik az embert. Hogyan tudja bebizonyítani, hogy ő értelmes lény? A nálunk árulkodó jegyek a más galaxisokból érkezők számára nem biztos, hogy mérvadóak. Ráadásul egy messzi bolygón kényszerleszállás következtében űrhajótörést szenvedett ötven egynehány túlélőjének még az idegen környezethez való alkalmazkodás is alig-alig sikerül. A totálisan demoralizálódott csapat a gombaspórák özönétől megtépázottan és önmagukból kivetkőzötten kerül olyan helyzetbe, amikor más erkölcsi törvények lépnek életbe. A csattanót pimaszság lenne elárulnom, ketrecbe zárom az „egeret”.

Arthur C. Clarke: Tüzek a mélyben (1972) tudományos expedíciója bebizonyítja, hogy nem kell messzi csillagrendszerekbe utaznia az emberiségnek, hogy értelmes lényekkel találkozzon. A földrétegek szuperszonikus vizsgálatakor kiderülhet, hogy a bányáinkkal, kútjainkkal épphogy megkarcolt felszín alatt a mélyben titkok lappanghatnak. 10 mérföldnyi lefelé haladás után már több száz fok a hőmérséklet és óriási a nyomás. Mi lehet akkor 1000 mérföld mélységben? Valószínűleg a Pokol. Élhetnek-e alant értelmes lények, elképzelhető-e 12 mérfölddel a földfelszín alatt hatalmas kiterjedésű városra bukkanjunk? Kicsit sem kimerítően tudományos és meghökkentőn fordulatos válaszokat ad mindezekre Clarke.

Ray Bradbury: Valaki, aki vár (1949) Aki űrhajós felfedezőkre, bátor, önfeláldozó legénységre, kivédhetetlen csapdára, a Mars meghódítására tippel: jól gondolja. Aki 10 ezer éve kihalt szellemvárosokat – bár a történetben említésre kerülnek – kíván látni a vörös bolygón, keressen más Bradbury-novellát. Aki nem számít a Lélek Kútjának horrorba hajló történetére, az lélekben készüljön fel rá.

A jövő társadalmának nyitónovellája, Frederik Pohl: Alagút a világ alatt (1954) elbeszélése a legütősebb, legváratlanabb fordulatokat tartogató mű a kötetben. Az alaphelyzet: Guy Burckhardt, a főhős rémálmokra ébred már napok óta. Nem érti, mi történhetett vele. Egyre több gyanús jelre figyel fel a környezetében. A legérthetetlenebb, hogy minden áldott nap június 15-e van. Egyik 24 óra olyan, mint a másik, csak az erőszakos reklámok cserélődnek. Nyomozásba kezd, barátokra, szövetségesekre és megértő, csábítóan csinos ellenségekre talál. Ez utóbbiak marslakók lennének? Az alig észlelhető változások nem törik meg a monotonitást, az apró hibás dolgokból és az őrületes reggeli ébredésekből egyszer azonban elege lesz. Megpróbál kitörni ebből a zsákutca-életből. Nem tudja, hogy mi vár rá.

Kate Wilhelm: Nagy voltál, baby! (1961) nálam csak 5 pontot kapna a maximális 10-ből. Talán azért, mert nem szeretem a valóságsókat. Bár itt különleges produkciónak lehetünk tanúi, hisz a főszereplő(k) agyába beültetett átadó segítségével mások életét élhetik a kedves előfizetők. Átélhetik, amit gondol, érez, élvez, de a magány, a fájdalom, a félelem is befészkelheti magát az agyukba, ha éppen ez van műsoron. Csak egy dollár egy hónapra! Ne feledjék, már 37 millióan kipróbálták. Fantasztikus!

Juan G. Atienza: Három- vagy négymilliárd kivándorló (1974)

A távoli jövőben a gazdaságilag, politikailag és katonailag egységes, békés Földön az emberiség túlnépesedett. A saját termékenysége okozza a pusztulását. A közeli bolygókon lehetetlen az átlagembernek megtelepedni, a tengeri alga-projektre nem maradt idő, a sivatagok és erdők termékennyé varázsolása lassan haladt, a részleges elvándorlás sem hozott enyhülést. Drasztikusabb intézkedésekre is érkezett javaslat az ENSZ-hez, de a pestisjárvány, háborúk és a humánus helyi kiirtás egyéb formái (többek között a regionális nácizmus gázkamrákkal, irányított, koncentrált radioaktivitás netán vegyi hadviselés) is elvetésre kerültek. Atienza tréfál velünk, de ezt groteszk formában teszi, nevet az olvasó, de közben kirázza a hideg. Tényleg, mi lesz, ha egyszer eljön az az idő, amikor efféle gondokkal és problémamegoldásokkal kell szembenéznünk?! A Ruffin-terv azonban reménykedésre ad okot. Időutazás segítségével három- vagy négymilliárd kivándorló eljuthat a földtörténeti ókorba. Igaz, hogy az ezredik nemzedékükre kipusztulás vár a geológiai katasztrófák miatt, de addig is élhetik világukat. Élik is. Sőt!

Ilja Varsavszkij: Az örökös (1968) Az utolsó ember és az utolsó mesterséges agy túlélte a rezonanciabombák pusztítását. Folytonosan marják egymást, pedig kimondhatatlanul félnek, egyikük sem akar egyedüli örököse lenni a Földnek. A városok épen maradtak, s a tárgyaknak sem lett komolyabb bajuk. Csak az élőlények váltak szénfekete porrá.

A zárótörténet az Út a jövőbe kötet utolsó írásához (Szilárd Leó: Üzenet a csillagokhoz) hasonlóan mélységes aggódás az emberiség jövőjéért. Figyelemfelhívás a fenyegető háborúk kiszámíthatatlan következményeire.

„Legfőbb óhajom minden nép barátsága, mert csak ez a barátság mentheti meg a Földet a katasztrófától. A science-fiction is hozzájárulhat ehhez a barátsághoz, mert a közös veszélyek, közös problémák, közös célok előtt álló emberiség képét mutatja fel.”

(Isaac Asimov)

+++

Arión Kiadó, 2010

Szerkesztő: ifj. Veress István

Fordítók: Szentmihályi Szabó Péter, Elek István, Herendi Katalin, Óvári Katalin, Avarossy Éva, Apostol András, Nemes Ernő, Gálvölgyi Judit, Borbás Mária, Árokszállásy Zoltán, Kuczka Péter, Mesterházi Márton, Terstyánszky Krisztina, Dalos György

Oldalszám: 280

Ára: 2690 Ft