Alien Antológia Blu-ray részletek





2010. november 10-én jelenik meg az Alien széria Blu-rayen, egy olyan kiszerelésben, ami után nem csak a rajongók, de a kék lemez rajongói is megnyalják mind a tíz ujjukat. A filmek minden változata a lemezekre kerül, ráadásul az eddig megjelent extrákat is felpakolták. Mindezek mellett még újakat is készítettek, csak, hogy ne unatkozzunk. Mindegyik részt újrakevert hanggal (angolul dts-HD MA 5.1-ben, magyarul DD5.1-ben) és felturbózott képpel tekinthetünk meg. Jó (rossz?) hír, hogy még az Aliens is új színezést kapott, szóval már nem lesz fakó és szemcsés, mint anno a DVD-ken.

Annyi negatívumot azért hozzá kell tenni, hogy úgy tűnik, ezúttal is csak a mozis verziók kapnak magyar szinkront, míg a bővített változatok feliratosak lesznek, továbbá az extrák nem lesznek feliratosak. Illetve még az is negatívum lehet, hogy az Intercom információi szerint a filmek egy ideig csak a Sideshow Collectibles (mely az egyik legjobb Alien és egyéb filmes szobrokat gyártó cég) által készített szobros csomagolásban lesz elérhető, mely elég drága és még limitált is.

A részletek és néhány nagyfelbontású kép a tovább mögött.


Hirdetés

1. lemez – Alien: A nyolcadik utas: a Halál – az 1979-es eredeti változat (115 perc) és a 2003-as rendezői változat (117 perc)

* Ridley Scott bevezetője (magyar felirattal)
* Audiokommentár Ridley Scott közreműködésével 1999-ből
* Audiokommentár Ridley Scott közreműködésével 2003-ból
* Különálló hangsávok
* Kimaradt és bővített jelenetek (magyar felirattal)

2. lemez – Aliens: A bolygó neve: Halál – az 1986-os eredeti változat (137 perc) és az 1991-es különleges változat (153 perc)

* James Cameron bevezetője (magyar felirattal)
* Audiokommentár James Cameron közreműködésével 2003-ból
* Különálló hangsávok
* Kimaradt és bővített jelenetek (magyar felirattal)

3. lemez – Alien 3: A végső megoldás: Halál – az 1992-es eredeti változat (114 perc) és a 2003-as különleges változat (155 perc)

* Audiokommentár a stáb és a szereplők közreműködésével 2003-ból
* Különálló hangsáv
* Kimaradt és bővített jelenetek (magyar felirattal)

4. lemez – Alien Resurrection: Feltámad a Halál – az 1997-es eredeti változat (109 perc) és a 2003-as különleges változat (119 perc)

* Jean-Pierre Jeunet bevezetője (magyar felirattal)
* Audiokommentár Jean-Pierre Jeunet és a stáb közreműködésével 2003-ból
* Különálló hangsáv
* Kimaradt és bővített jelenetek (magyar felirattal)

5. lemez: Extrák #1 (eredeti nyelven)

* Interaktív megtekintési mód
* A Halál világában: Kisfilmek A nyolcadik utas: a Halál kulisszatitkairól
* Titkok és meglepetések A nyolcadik utas: a Halál világából
* Extra tűzerő: Kisfilmek A bolygó neve: Halál kulisszatitkairól
* Titkok és meglepetések A bolygó neve: Halál világából
* Roncs és düh: Kisfilmek A végső megoldás: Halál kulisszatitkairól
* Titkok és meglepetések A végső megoldás: Halál világából
* Egy nagy lépés előre: a Feltámad a Halál kulisszatitkairól
* Titkok és meglepetéseka Feltámad a Halál világából

6. lemez: Extrák #2 (eredeti nyelven)

* Interaktív megtekintési mód
* Kisfilmek, információk és különleges anyagok az ötlettől a kész filmekig:
o Előzetes látványtervek
o Szereplőválogatás (korabeli tesztfelvételek)
o A forgatás
o Fotóalbumok
o Díszletek
o Az utómunka
o További kimaradt jelenetek
o A filmek utóélete
o A filmek előzetesei
o Rejtett extrák és még sok más meglepetés!

Összehasonlítás az Aliens DVD és Blu-ray változatából (a képre kattintva nagyobb lesz):

DVD

Blu-ray

DVD

Blu-ray

DVD

Blu-ray

És még néhány kép az Alienből:

Forrás: DVDExtra

Kapcsolódó cikkek


Olcsó és korhatáros Alien előzmény
Damon Lindelof forgatókönyvíró befejezte az Alien előzményfilm forgatókönyvét és a szériát birtokló 20th Century Fox fejesei egyszerűen imádják. Hogy a könyv tényleg ilyen jó, vagy...

Ridley Scott rendezi az Alien prequelt
A 20th Century Fox végre valamit jól csinált. Pár hete kijelentették a fejesek, hogy elegük van a dilettáns rendezőkből, és az új Alien film csak...

Jön az Alien 5 mozifilm?
Több hazai SF és mozihonlapon is lejött az a hír, mely szerint Sigourney Weaver visszatér az Alien 5. részére – az egyetlen probléma, hogy a...

Nincsenek hozzászólások

    Szólj hozzá!

    *
    To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
    Click to hear an audio file of the anti-spam word