A VSS Enterprise feladata, hogy eljusson oda, ahová William Shatner még nem merészkedett




A kaliforniai Mojave sivatagban Sir Richard Branson, a Virgin-birodalom milliárdos tulajdonosa, aki nem mellesleg szereti magát – talán nem is alaptalanul – az emberiség nagy álmodójának tekinteni, bemutatta kereskedelmi célú űrhajóját. A járművel a tervek szerint 2011-től bárki (aki megengedheti magának) átélheti a súlytalanság állapotát mintegy 110 km-es magasságban. Az űrhajót, amely egyszerre 8 személyt képes szállítani (2 pilóta és 6 utas összetételben), a Star Trek legendás “főszereplője” után VSS (Virgin Space Ship) Enterprise névre keresztelték.

vssenterprise_galactic girl

Let's make sure that history will never forget the name, Enterprise!

A hajót egy WhiteKnightTwo osztályú sugárhajtású szállító (amit Branson édesanyjáról VMS Eve-nek neveztek el) juttatja el 18 km-es magasságba. Miután leválik róla az anyahajó, az űrhajó saját hibrid rakétái segítségével néhány perc alatt éri el maximális 110 km-es magasságot.


Hirdetés

Az utasoknak mindössze 4 perc áll majd rendelkezésükre, hogy gyönyörködjenek a Föld görbületében, és megtapasztalják a súlytalanságot. Visszatéréskor az űrhajó elforduló szárnyai lehetővé teszik a tollaslabda-effektus (shuttlecock effect) létrejöttét, hogy a jármű bármilyen, akár extrém szögben be tudjon lépni az atmoszférába.

Az ünnepélyes bemutatón részt vett többek között Arnold Schwarzenegger kaliforniai, Bill Richardson új-mexikói kormányzó, Sarah Brightman énekesnő és az űrhajó tervezője, Burt Rutan is. Ő tervezte 1986-ban a Voyagert, az első olyan repülőt, amely képes volt megszakítás és tankolás nélkül körberepülni a Földet.

enterprise_eve

Az Enterprise - Eve-vel kar (vagy inkább szárny-) öltve

Az Enterprise az első SpaceShipTwo osztályú hajó a Virgin Galactic flottájában, de hamarosan elkészülhet a második is, a V.S.S. Voyager. Összesen 5 szuborbitális űrhajót terveznek készíteni, illetve 2 anyahajót. A második anyahajó Branson barátja után a VMS Spirit of Steve Fossett néven fog működni.

rutanbranson

Burt Rutan és Sir Richard Branson

Az elkövetkező 2 év a tesztelések időszaka lesz, majd 2011-ben útjára indulhat Branson nagy álma, az űrturizmus. Az első utasok között lesz – természetesen – Branson és családja, Stephen Hawking, Brian Singer rendező és a Dallas egykori Pamelája, Victoria Principal. Branson azt szerette volna, ha az Enterprise Kirk kapitánnyal, azaz William Shatnerrel a fedélzetén indul első útjára, a színész azonban visszautasította az ingyenes kalandot. “Nagyon is érdekel az emberiség menetelése az ismeretlen felé, de hogy hányjak egyet az űrben, arra nem vágyom. Sem egy nagy ütközésre, miközben a hányásom lebeg fölöttem.” – mondta. Shatnerrel ellentétben már több mint 300-an be is fizették magukat a 200.000 dollárt kóstáló utazásra. Őket (az első 400 fizető utast) Úttörőkként (Pioneers), a többieket pedig Utasokként (Voyagers) nevezik.

A Virgin Galactic tervei nagyravágyók, az első évben 500, az elkövetkező 10 évben 50.000 embert szeretne feljuttatni, mindenkit egy 3 napos tréning után. A vállalkozást keretein belül Uphamben Új-Mexikó állam 200 millió dolláros beruházásával egy futurisztikus légikikötő építésébe is hamarosan belekezdenek, amely később otthont adhat a Virgin Galactic flottájának.

spaceport

A leendő űrkikötő - egy terminál, egy hangár és egy 3 km-es kifutó

Kapcsolódó cikkek


William Shatner: The Captains – Star Trek dokumentumfilm
Július 21-én tűzi műsorára az EPIX nevű csatorna William Shatner dokumentumfilmjét, The Captains címmel. Ahogy már a címből is sejthető, a Star Trek legfőbb ikonjait,...

The Zenoids – William Shatner és Amanda Tapping közös websorozatban
Közös webes animációs sorozatban fog szerepelni a James T. Kirk kapitányként elhíresült William Shatner, valamint a Sanctuary és a Stargate SG-1 sztárja, Amanda Tapping. A...

William Shatner a Star Trek XI forgatókönyvében
Ha még emlékeztek, mikor kiderült, hogy az új Star Trek film Kirk-ékről fog szólni, az egyik legnagyobb vita a rajongók között akörül alakult ki, hogy...

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word