Chelloveck, Dzséjt, Sheenard és Merras ajánlották. Mike Oldfield: The Songs Of Distant Earth A mesteri Arthur C. Clarke regénye, A távoli Föld dalai inspirálta Mike Oldfield klasszikus albumát. A kicsit hipnotikus, lágy dallamok tökéletes aláfestő zenét jelentenek a regényhez, de önmagukban is megállják a helyüket. Bear McGeary & Richard Gibbs: Battlestar Galactica főcím A felújított Battlestar Galactica sorozat is sokat veszítene, ha nem tudtak volna mellé pakolni egy ilyen remek zenét, pláne a főcímbe. Wendy Carlos és Rachel Elkind: Title Music from A Clockwork Orange Ezt a darabot eredetileg Henry Purcell írta 1694-ben, II. Mária királynő temetésére. A darab csakugyan temetői hangulata remekül kifejezi azt a feszült és baljós várakozást, amellyel Alex és drúgjai az este elébe néznek, a hagyományos hangszerek helyett a szintetizátorok használata pedig biztosítja a futurisztikus hangzást, ami szépen illeszkedik a jövő Londonjához. Gioacchino Rossini: Tell Vilmos nyitány (átdolgozva A Clockwork Orange filmzenéjében) A darab alapbeállításban is lendületes, ám a filmben egy jócskán felgyorsított változatát hallhatjuk, s így felpörgetve komikus színezetet ad az egyáltalán nem tipikus, minden romantikát nélkülöző ágyjelenetnek. Jerry Goldsmith: Klingon Battle (Star Trek – The Motion Picture) Feszes tempójú harci zene, hangzásában is kissé idegenszerű és félelmetes, akárcsak maguk a klingonok – akik ugyebár ekkor még a Föderáció ellenségei voltak. Nyugtalanító, mégis magával ragadó, tökéletes mű. John Williams: Throne Room & End Title (Star Wars IV.) A filmzenetörténelmet író Csillagok háborúja-főcímnél is hangulatosabb az a tétel, amikor Luke Skywalker bociszeme a kettős naplementébe réved. Ezt a témát dolgozták fel a yavini csatát követő ünnepélyes díjkiosztóhoz; minden egyes taktusán érződik a diadal íze. Az élvezeteket csak fokozza, hogy egybekeverték a végefőcímmel is, úgyhogy tobzódhat a hallgató. Az endori és a nabooi ütközet után is volt zenés ünneplés, ám hangulatában a Throne Room határozottan és messze maga mögé utasítja mindkettőt (illetve mivel a Jediben utólag lecserélték a zenét, mind a hármat). John Williams: Imperial March (Star Wars V.) Az egyik legismertebb és méltán legelismertebb téma a SW sorozatból, amikor már azt hittük, a IV. epizód után Williams nem tud újat mutatni. Nem-e? Az induló nyugodt, mégis tiszteletet parancsoló dallamának hallatán az embernek szinte kedve támad a látszólag olajozottan működő gigantikus birodalmi hadigépezet egyik fogaskereke lenni. Christopher Franke – Sleeping in Light A Babylon 5 zenéi mind az öt szezon alatt abszolút jók voltak, önmagukban is hol scifis, hol misztikus, néha rémisztő hangulatot teremtenek. Az egyik legjobb azonban mégis a sorozat szomorú zárómomentumához kapcsolódik: amikor a tisztességben megöregedett Babylon 5 űrállomást, a Galaxis és sok-sok ember és idegen sorsát alapjaiban formáló helyszínt megsemmisítik. A látvány önmagában is könnyeket csal az ember szemébe, de ehhez sokat hozzátesz a zene is. Basil Poledouris: Starship Troopers (Csillagközi invázió) Klendathu Drop Hasonló a helyzet Poledouris mester lendületes, lelkesítő katonai indulójával is, amit ráadásul a Fed Net toborzóreklámjának szignáljával kevertek egybe. Minden bogár monnyon le! Basil Poledouris: RoboCop (Robotzsaru) Main Title Ezt hallgatva a néző ugyanazt a legyőzhetetlenséget, ugyanazt a pezsgő igyekezetet érzi, mint Murphy, a – nem önszántából – sebezhetetlenné és szuperhatékonnyá lett ideális rendfenntartó. Hibátlan. Steppenwolf: Magic Carpet Ride. A Star Trek VIII.: First Contact (Kapcsolatfelvétel) betétdala Le a kalappal, de tényleg. Ebből a részből kiderül, hogy a legendás Zephram Cochrane valójában meglehetősen bohém figura volt, űrhajóját is zenére indította. A kemény hangszerelés alaposan meghökkentette a XXV. század űrhajósait, ráadásul a címe miatt (Utazás a repülőszőnyegen) minden idők legjobban eltalált betétdalát köszönthetjük benne dramaturgiai szempontból. Johann Strauss: An der schönen, blauen Donau (2001 – Űrodüsszeia) Minden létező értelemben véve klasszikus darab. A Kék Duna keringőre keringő űrállomás. Most magyarázzam? Sokszor hallom elsütni azt az elképesztően blőd közhelyet, hogy egy filmzene akkor jó, ha nem lehet észrevenni a filmben. Nos, ez a zene kiválóan illusztrálja a fenti állítás képtelen mivoltát. Vangelis: Blade Runner – End Credits (Szárnyas fejvadász – végefőcím) A Blade Runner nem egy gyors film. Nehéz felállni a végén, és ebben nem kis szerepe van Vangelis nagymester döbbenetes erejű filmzenéjének is. Sokat segít elgondolkodni a látottakon. Brad Fiedel: Terminator – Main Title Ez is egy jó példa arra, hogy nem csak szimfonikus zenekarra lehet hatásos filmzenét komponálni. Fiedel gépi alapú zenéje egyszerre fejezi ki a szomorúságot, a döbbenetet, a tehetetlenséget, amit a film nézése közben érezhetni. A dobok… nos a dobok pedig ott dübörögnek az ember agyában. John Williams: Close Encounters of the Third Kind – Conversation (Harmadik típusú találkozások – A párbeszéd) Williams ezúttal nem a bonyolultságra épített. Csupán öt hangra, de az az öt felejthetetlen. Képpel is, kép nélkül is csodaszép az a rész, amikor az emberek Kodály-módszerrel közvetített üzenetét felkapja, folytatja és improvizációkkal gazdagítja a hatalmas földönkívüli űrhajó. Elliot Goldenthal – Adiago (Alien3) Egy sci-fi horror elengedhetetlen kelléke a hátborzongató muzsika – ott a helye a listán. Lalo Schifrin: Invention of Music a Caveman (Barlanglakó) filmzenéjéből Az ősemberek egy lakoma során véletlenül feltalálják a Zenét. A ritmus fokozatosan, lépésről lépésre épül fel, a dallam pedig annyira fülbemászó, hogy közös baráti filmnézés után nem kötelező, hanem egyenesen megakadályozhatatlan, hogy a társaság egy emberként dúdolja hazafelé a buszon. Toto: Dune (Prologue) Még hogy rockzenekar nem írhat jó sci-fi filmzenét! A Dűne-soundtrack bevezetőjének minden hangjában érezni azt a mérhetetlenül hosszú időt, ami a jelenkor és a történet ideje között eltelt. Nem egy könnyen felejthető muzsika. John Williams: The Duel of Fates (Star Wars Episode One) Ha maga a Star Wars első epizód finoman szólva is megosztotta a közönséget, egy valamiben azért egyetértenek a rajongók: a The Duel of Fates tényleg zseniálisra sikeredett. Bár túl sok új és eredeti motívum nincs az első epizód zenéjében, ezt bőven egyensúlyozza ez a szám. A már koros mester megmutatta, hogy még mindig mester. Steve Jablonsky: The Island Awaits You (The Island) Az elmúlt évek egyik legjobb sci-fi akciófilmje volt A sziget, és ez is sokat köszönhet a zenéjének. Nem véletlen, hogy jellegzetes dallamait azóta több mozitrailerben is vissza lehetett hallani – izgalmas, érdekes, helyenként misztikus hangulatú számról van szó. Alan Silvestri – Back to the Future A Vissza a jövőbe mozisorozat zenéje olyan fülbe mászó, hogy hiába tellett el 23 év az első rész óta, ott cseng az ember fülében, ha visszagondol rá. A sci-fi rajongóknak a zene és a film mindig össze fog kapcsolódni. David Arnold: Stargate Overture A Stargate zenék már önmagukban is képesek megadni az alaphangulatot a sorozathoz. Elmer Bernstein: Ghost Busters A Szellemirtók a nyolcvanas évek közepének nagy sikerű fantasy vígjátéka volt. A film nem csak folytatást ért meg, hanem rajzfilmsorozatot is. Zenéje önálló alkotásként is hallható a mai napig a rádiók műsorában. Don Davis & Juno Reactor: Navras (Matrix Revolutions) A Matrix-trilógiát lezáró epizód végére sikerült bepakolni az egész trilógia egyik legjobb számát. Klaus Badelt& Hans Zimmer: He is a pirate! (The Pirates of the Caribbean) És hogy némi fantasy is jusson a végére: A Karib-tenger kalózai is megérdemel egy helyet a listán. Kell különösebben magyaráznunk?
