TV

A kínai kormány betiltotta a Doctor Who-t


Ugyanis attól tartanak, hogy a Doctor Who sorozat arra bátorítja a kínai állampolgárokat, hogy szembeszálljanak a kormánnyal, többek közt olyan apróságokat követelve, mint emberi jogok.

A hivatalos indoklás szerint a sorozat fő bűne, hogy megzavarja a kínaiakat, mert azok a végén elképzelik magukat alternatív valóságokban. Ennek következménye az lehet, hogy kevesebbet dolgoznak, nem lesznek eléggé produktívak, ezáltal pedig terhére válnának a társadalomnak. A kormány hivatalos álláspontja amúgy is az, hogy nem létezik időutazás.

Ezzel az erővel egyébként a sci-fi filmek, sorozatok, játékok és irodalom túlnyomó többségét is be lehetne tiltani, bár lehet, hogy ez már meg is történt.


10 hozzászólás on A kínai kormány betiltotta a Doctor Who-t

  1. Forrás? Azért furcsa, mert Pekingben is megünneplik a sorozat 50. évfordulóját a Brit Nagykövetség szervezésében. Áprilisban volt egy cikk a Guardian-től ami ezt a témát feszegette, de elég késői és furcsa értelmezése lenne ez annak.

  2. Ez a rosszul megfogalmazott guardian cikk feldolgozása? Mert az utóbbi időben két exkluzív 50. évfordulós előzetesféle is érkezett Kínából… szóval ennek elég kamuszaga van.

  3. “A kormány hivatalos álláspontja amúgy is az, hogy nem létezik időutazás.”

    …akkor van egy nemhivatalos is? o/ 🙂

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük