Nemrégiben Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója kavart port azzal a kijelentésével, mely szerint: „Hiba, hogy az autókat előbb találták fel, mint a számítógépeket. Az autóknak saját magukat kéne vezetniük, ennek lenne értelme.” Schmidt nem a levegőbe beszél – mint kiderült, a Google számtalan projectjének egyike az autóvezetés teljeskörű automatizálása. Beszámolójuk szerint több, mint 140 000 mérföldet (kb. 225 000 kilométert) tettek meg már a Google automatizált kocsijai a kaliforniai utakon a cég Mountain Viewban és Santa Monicaban található irodái között, érintve a Golden Gate hidat vagy épp a Hollywood Boulevardot. Videókamerák, radarok és lézeres távolságmérők – ezekkel szereltek fel a The New York Times információi szerint 6 Toyota Priust és 1 Audi TT modellt. Plusz azért a biztonság kedvéért valódi, emberi sofőr is került az autókba, akiknek időről-időre tényleg közbe is kellett avatkozniuk – a 140 000 mérföldből az újság szerint egyelőre 1000 mérföldet tettek meg a kocsik eseti emberi beavatkozás nélkül. Valójában 2 ember ült mindegyik kocsiban – egy sofőr, aki azonnal át tudta venni az irányítást, ha valami gond adódott volna, és egy technikus, aki pedig az irányító szoftvert felügyelte. A helyi rendőrséget pedig értesítették a tesztelés tényéről. A tesztek egy hagyományos kocsi kiküldésével kezdődtek, amelyek feltérképezték az útvonalat. A project kulcsa a Google rendelkezésére álló irtózatos méretű adatközpontokban rejlik, amelyek képesek feldolgozni az autókból beérkező adatokat. A Google nem fukarkodott a pénzzel sem, a legjobb szakértőket vették fel, akik a DARPA Challange-ekben vettek részt – ez az amerikai hadsereg versenye az automatizált járművek fejlesztésére. Egyikük, Anthony Levandowski már több érdekességet is csinált – egy automatikus motorbiciklivel vett részt a DARPA versenyén, de csinált már egy automatikus pizzakiszállító Priust is. Az eredmények? A 140 000 mérföld alatt egyetlen baleset történt, ott sem a Google autója volt a vétkes fél – hátulról rohant bele valaki a kocsiba. A The New York Times szerint azonban a technológia elterjedése nem két nap alatt fog megtörténni – szerintük a legoptimistább becslések szerint is legalább 8 év kell, amíg a mindennapjaink részévé válhatnak az automata kocsik.]]>