Ismét megszervezi Íróiskoláját a Magyar Írószövetség. A szeptember végén induló új évfolyamban jeles kortárs költők, írók és irodalomtörténészek oktatnak, vezetnek szemináriumokat illetve tartanak előadásokat. Az Írószövetség célja, hogy olyan magas színvonalú, összetett képzést nyújtson, amely korábban nem volt még Magyarországon. Jelentős hangsúlyt fektetnek a gyakorlatra: a hallgatók szemináriumok keretében sajátíthatják el az írói mesterség fogásait. Másfelől előadásokat hallgatnak a tizenkilencedik, huszadik és huszonegyedik századi magyar és világirodalomról, valamint az irodalomtudomány legalapvetőbb kérdéseiről. Az előadások a kortárs irodalmi élet fontos praktikus kérdéseiről is szólnak, úgy mint a különböző intézményekről, folyóiratokról, a digitális irodalomról és a szerzői jogokról. A jelentkezési szándékot – az Íróiskola honlapjának fejlesztése miatt – egyelőre az Írószövetség titkárságán lehet jelezni, a titkarsag@iroszovetseg.hu címen. Augusztus végén mindenkinek személyre szólóan válaszolnak. A kurzusok mindenki számára nyitottak. Ajánlhatók azoknak, akik írni szeretnének, de nem tudják, hogyan kezdjenek neki és azoknak, akik már írnak, és szeretnék íráskészségüket fejleszteni, írásaikat másokkal megvitatni. A kétéves tanfolyam a Felnőttképzési Akkreditáló Testület által akkreditált képzés. ]]>