Kevés szereplő, küzdelem a természettel, felülemelkedni a mesés, kegyetlen, pusztító környezeten – egy igazi M. Night Shyamalan filmre ül be az egyszeri néző, ha A Föld utánra vált jegyet. Aki szereti az indiai származású rendező műveit, ezt is szeretni fogja, aki nem szereti, az nézzen meg mást, mert itt sem kap egyebet, mint egy kamaradrámát egy forgószínpadon, apával és fiával a főszerepben.

A történet szerint ezer évvel azután, hogy az emberiség elmenekült a pusztulóban levő Földről egy Nova Prime nevű helyre, a legendás hírű Cypher Raige parancsnok (Will Smith) és a fia, Kitai (Jaden Smith), egy küldetés során véletlenül a Föld fölött kerül ki egy féreglyukból. Űrhajójuk lezuhan a sokszorosan tiltott bolygóra, és a parancsnoknak mindkét lába eltörik, így a fiúra hárul, hogy megszerezzen egy jeladót, amely megmentheti mindkettejük életét. Ezért Kitainak át kell vágnia száz kilométernyi dzsungelen. Ő azonban nem olyan kemény, mint az apja, tele van félelemmel, és reakciói egy tinédzser fiú legáltalánosabb reakciói az ismeretlennel szemben.

Párszor átszaladt a fejemen az az eretnek gondolat, hogy a sztorit Jaden Smith arcára írták. A rémület olyannyira jelen van a fiú vonásain, mintha nem is kellene eljátszania. Épp csak serken a bajsza, a tekintetében ártatlanság és félelem… egyéb érzelem a film utolsó tíz percéig nem is tűnik fel az arcán. Ezzel együtt persze nem játszik a fiú rosszul, és Will Smithben sem csalódunk, bár ő leginkább egy fotelben ücsörög.

Más karakterekről nehéz nyilatkozni, mert ők ketten állnak a középpontban, a csatolt alkatrészek (anya és nővér), éppen csak megvillannak a filmben. A háttérsztoriban és látomásokban feltűnő női szereplőknek nem jutott több pár jelenetnél, a Nova Prime katonáinak meg csak a gyors halál lett osztályrészük. A sztori nem bonyolult, egyszerű, mint a faék. Mondanám, hogy kikapcsolódásnak tökéletes, és minden bizonnyal a National Geographic természetfilmjeit nézőknek feltétel nélkül be is jön. Nekem tulajdonképpen nem is a csavarok hiányoztak, hanem a beharangozott sztori. „Itt minden azért fejlődött ki, hogy elpusztítsa az embert”, mondja a Földről Raige parancsnok, de aztán kevesebb a stressz, mint ha eltévedsz ma egy nemzeti parkban. Kéne valami jó kis kaland, szörnyek vagy valami meglepő. Ez hiányzott. Olvasva a sajtóanyagokat, rájöhetünk, hogy a Föld története és az elmenekült emberiség történelme is tökéletesen ki lett dolgozva a filmhez. A Nova Prime-on jönnek a skmagok, az tán F.u. (Föld után) 576-ban bevetik az urszákat. Az emberiség szellemi vezetője a Primus, mellette a Tudós… meg ilyenek. Ebből semmi – lassan is leírom: s e m m i – nem köszön vissza a moziból. Will Smith és Shyamalan addig ötleteltek a háttéren, míg csupán a filmet felejtették el megírni. Spoiler nélkül nehéz a logikai hibákat felsorolni, ezért csak egyet említek: az urszák ellen az emberek vágószerszámokkal veszik fel a küzdelmet, pedig lazán ki lehetne őket lőni távolról. És még csak ki se tudnának térni egy jó kis rakéta elől, mert nem látnak. Ennyi morgás után azonban megismétlem: nézhető mozi kerekedett ki a kezük alól. Egyedi a Nova Prime képi világa és gyönyörű az eldzsungelesedő Föld. Szép a látvány (Imax 2D-ben is), én szeretem a gigászi fákat, vízeséseket, a zöldet, az arborétum-hangulatot. Az ursza meg félelmetes. Kell ennél több? Will Smith volt a film ötletadója, és ezen nem is csodálkozom. Ez az apa-fiú mozi igazi örömjáték lehetett, ráadásul Will Smith most megalapozhatott egy színészfamíliát – a hasonlóság pedig letagadhatatlan. Csak azt a tisztelgést tudnám elfeledni a végén – de persze az amcsiknak kell ennyi nyál.

Mozibemutató: 2013. június 6. Eredeti cím: AFTER EARTH Színes, szinkronizált amerikai film Főszereplők: Will Smith, Isabelle Fuhrman, Jaden Smith, Zoe Kravitz. Fényképezte: Peter Suschitzky Látvány: Thomas E. Sanders Írta: Stephen Gaghan, Gary Whitta Rendezte: M. Night Shyamalan Gyártó: Columbia Pictures Korhatár: 12

http://www.youtube.com/watch?v=Rqa-Hj3b8YI]]>