Sci-Fi Filmek

A Végjáték filmfolytatások eltérhetnek Orson Scott Card könyveitől


Az Ender’s Game – Végjáték mozifilm változata finoman szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a jegypénztáraknál sokkal gyengébben teljesített, mint amit egy 100 millió dollárból elkészített alkotástól várni lehet, a kritikai fogadtatás pedig meglehetősen vegyesre sikeredett, nekünk például nem tetszett. Ettől függetlenül megy az agyalás, hogy miképp lehetne mozgóképes formában folytatni a Végjáték sorozatot – szó volt például egy lehetséges tévésorozatos megoldásról is.

Roberto Orci, producer-forgatókönyvíró például Orson Scott Cardot teljesen kihagyná a továbbiakból, az ő segítsége nélkül írna egy “tinédzser Ender”-folytatást. Mint Orci elárulta, két cég is birtokolja több különböző Végjáték-könyv megfilmesítési jogait is. Ő viszont lehet, hogy egy nagyrészt új és eredeti Ender-történettel rukkolna elő – ami azért lenne lehetséges, mert A holtak szószólója című folytatásban Endert már mint érett, felnőtt embert látjuk viszont. A jogok elvileg lehetőséget adnak arra, hogy valamelyik könyvet dolgozzák fel, vagy eredeti történetet írjanak a Végjáték világa alapján, de akár a kettő kombinációja is lehetséges.

A megoldásnak két előnye is lehetne egyébként: egyfelől, a folytatásban visszatérhetnének az első rész szereplői, Asa Butterfield, Hailee Steinfeld és Abagail Breslin is. A másik, szintén nem elhanyagolható előny, hogy a készítők nagyobb távolságot tarthatnának magától Orson Scott Cardtól is, akinek a sarkos politikai megnyilvánulásai az Egyesült Államokban több alkalommal is magyarázkodásra kényszerítették a stúdiót, ami nem volt kimondottan előnyös a film kampánya közben.