Vásárhelyi Lajos gondolat mozaik-kövecskéi az idei Zsoldos-díjra jelölt regények mellé.
Antal József: iDeal – Homo Freedomitisz
(Megjelent az SFportal Ebook-on)
Már novellaként nagy ötlet volt, amikor a Galaktikában megjelent. Morgolódtam is magamban, hogy egy ilyen lehetőséget ennyire egyszerűen letudni – felelőtlenség. Az írásban, de még bennem is sok eshetőség felmerült, hogy hogyan tovább. Mert éreztem, nem ott a vége, ahol a novella befejeződött.
Persze mint annyi mindent, ezt a történetet is már sokan és sokszor megírták. Hogy mégis, ezt az új változatot miért érdemes elolvasni? Mert az íróból hiányzik a fantázia. Ez most és itt nagyon furcsán hangzik, de azt jelenti, hogy nagyon reálisan és szárazon végig gondol egy lehetőséget, amit aztán a hősei végig járnak, ki így, ki úgy, jellemüktől és hozzáállásuktól függően.
A történet a mindenható mesterséges intelligencia ébredésével kezdődik, majd beindulnak a világmegváltó tervek. Lassan, de biztosan kialakul egy földi paradicsom, amit Az vigyáz angyal képében. Az író végigveszi a lehetőségeket, hogy ki és hogyan reagál ezekre a történésekre. Teljes társadalmi és emberi keresztmetszetet ad. Ez néha a cselekmény rovására megy, mert itt-ott több az elmélet, mint a cselekvés, és ilyenkor hősei kissé megtorpannak, elbizonytalanodnak. Néha azt érzem, hogy ő is bizonytalanná válik az idő kezelésében, ám ezek csak pillanatnyi megingások, mert a meseszövés lendületes, a szabotázs akcióktól a büntetőtáborokig ível. Közben furcsa egyéni karaktereket ismerünk meg, és lassan bele merülünk egy Szép Új Világba, ahol mindenről és mindenkiről gondoskodnak. A mesterséges intelligencia és az ő szelleme lebeg a világ felett, teljes jobbító szándékával. Néha lecsap a csökönyös terroristákra, vagy szentmise alatt vitába keveredik a pappal, mobiltelefonokon keresztül, de hangoztatja, hogy szereti az embert és az emberiséget.
Az M. I.-nek humora van, és vidáman kezeli az emberiséget. Néha ugyan le-lesújt, de büntetései javító szándékúak. Hőseink nem mindig tudják ezt a humort díjazni. Bogdán a „biznyiszelő” ukrán – vagy orosz, vagy csak egyszerűen nemzetközi szélhámos –, sokszor kell, hogy elszenvedje a humorát. Lonya, a társa, sokkal megértőbb, ő belátja, hogy a szeretet és a jobbítás nevében sok mindent el kell viselni. Már csak azért is, hogy egyszer eljöjjön az a beígért Szép Új Világ. Mert eljön az biztos, az előszele már itt dübörög hőseink körül.
Az M.I furcsa humora (pl. Gábriel angyal képében jelenik meg a muzulmánoknak, és minden elektronikában jelen van, mindenkit lát és hall, és az emberekre hagyja azt, hogy eldöntsék, akkor ő most Isten vagy csak annak egy megtestesülése) szerintem az író fricskái a valóságnak és az embereknek. A regény legfurcsább figurája egy Madzsár nevű illető, talán maga a Sátán. Tele van praktikus jóindulattal, de azért ő a legveszélyesebb. Ezt tudja is, mert szinte az egész végtelennek tetsző életét átnevelő táborokban tölti, hol a Szaharában, hol a hideg sarkvidéken, és végül egy teljesen hermetikus űrállomáson.
A regény végig egy menekülésnek és egy véget nem érő harcnak a története. Bogdán olyan ember, akit vad szabadságvágy sarkal, és mindent megtesz ennek a kiteljesedéséért. Tudja, az ember legnagyobb kincse a szabadság, vagy talán az egyetlen kincse. És körömszakadtáig harcol, hogy ez az utolsó és talán egyetlen lehetőség megmaradjon. Az emberiségért, de lehet az emberiség ellen. Ő az, aki ha a Szaharában egy betonút vezetne és annak a közepén egy sorompó lenne, nem kerülné ki, inkább felrobbantaná, hogy tovább tudjon haladni. Gábriel, az arkangyal megbocsátó vele szemben, talán túlont túl is az.
A befejezés elkeserített, de belátom, az írónak igaza van, mi emberek már csak ilyenek vagyunk. A Sátán ott munkál minden cselekedetünkben. Én azonban megint csak látom a lehetőségeket is. Több van ebben a történetben, semmint hogy így fejeződjön be! Tessék tovább gondolni, mert nekem, az olvasónak, van igényem a mese folytatására! (a véleményem azóta sem változott)
Bruck András: A fogadalom
Mindennel egyet értek, még az erkölcsi mondanivalóval is. Bár azért, hogy a szereplők igazi gyerekek lehessenek, és nem kicsi felnőttek, jó lett volna elolvasni Mérei-Binét Gyermeklélektan című könyvét. Sok minden a történeten belül csak azért történik, mert az író úgy akarja, nem a szereplők cselekszenek, logikusan. És azt sem értem mondjuk, miért nem egy dunántúli kisvárosban játszódik a történet, mert úgy egyébként semmi akadályát nem látnám. De annak már érdemes örülni, hogy van nekünk ifjúsági science-fictionünk is. Várom a folytatást, a következő ifjúsági regényt, mert szükség van rá.
Ízing Róbert: Támadás az űrből
Egy kiváló sci-fi ponyva, rengeteg ötlettel, és fantasztikus fricskákkal, úgy a mai valóságnak, mint az elvadult ufó történeteknek. Nyelvileg pedig olyan, mint egy videó klip. Még 56-ról is kapunk egy történelmi parabolát. Igen jól olvasható, és soha nem fullad bele magyarázkodásba. Nem magas irodalom, de jól lehet rajta szórakozni, és „az sem semmi”, ahogy mondani szokták! Nagyon meg van simogatva a „mi nagy magyar lelkünk”.
Kovács Ákos: Vágyálmok ligája
Nagy ötlet, csak kicsit hosszan van megírva. A végén azért elgondolkodik az olvasó, hogy „csak ezért volt mindez”? Úgy látszik az „angyalos-téma” divatban van, mert pár regényben előfordul, bár a science-fictiontől kissé távol áll. Néha úgy éreztem magam, mintha egy videó játékot játszanák. Volt egy jó téma is közben – a gyermekek felhasználása –, de ezt az író ejti, pedig érdekes lehetőség lett volna. Tömörebben és nyelvileg több variációval, jóval hatásosabbra sikerült volna.
Lovas Lajos: N
Minden vidámsága és sziporkázó humora ellenére egy igen szomorú könyv, egy rettenetesen kiszolgáltatott és magányos hőssel. Az egyik nagy érdeme, hogy végig kiválóan szórakoztat, és az olvasónak kell meglátni a szomorúságot és a borzalmat… persze, ha nem látja meg, akkor is igen jól szórakozik, mert gazdagabb lett egy „kiskamasz álommal”. Nők, pénz, csillogás, és más nem is kell az álmok megvalósulásához, csak az a kérdés ezek az álmok kellenek nekünk?
Mészáros László (Dave Howard): A démoncsászár fejvadászai
Ember feletti hősök, fantasztikus világokban és erőpróbáló helyzetekben. Igazi mese, mint „Máj Károly” indián könyveiben. Lehet, ők a korszerű indiánok, és a mai vadnyugat? Igazi kikapcsolódás annak, aki szereti ezt a világot. De semmi köze a tudományos fantasztikumhoz, még ha az attribútumok tömkelegét is ömleszti ránk. A szerkesztőnek nem ártott volna figyelni, mert jó pár szóismétlést ki lehetett volna gyomlálni.
(Zsoldos Péterhez pedig egyáltalán nincsen köze, sőt szerintem kikérné magának, soha nem szerette a „Csillagok háborúját”, és ezt hangoztatta is. Azt mondta, hogy sem nem irodalom sem nem mese, a sf-hez pedig semmi köze. Tehát rá való tekintettel… hiszen a díj az ő nevét viseli)!
Mészáros László (Dave Howard): Angyalok és tolvajok
Még egy „angyalos” téma. Bár volt olyan érzésem, itt a két angyal csak azért jelent meg, hogy a regény körül lengedezzen egy kis „emelkedett stíl”. Mert sem az angyalokról, sem az emberekről nem tudtunk meg semmi fontosat. A fantasy része sótlan volt, és sci-fi akart lenni, a sci-fi része inkább a fantasy után ácsingózott, de mindkét részéből kimaradt, amiért igazán meg kellett volna írni. Az angyalokról is csak a lexikonból tudtam meg valamit, pedig ez az író dolga lett volna.
És persze itt is, mint annyi más sf-ben, egy egészen fantasztikus elképzelés a világegyetemről. Olvasás közben azért drukkoltam legjobban, nehogy a Mindenség oda figyeljen és komolyan vegye ezt a „fizikát”. Ám aki szereti az ilyen irodalmat, annak szórakoztató, csak kicsit hosszú. Sokszor éreztem úgy, csak az oldalszám miatt történtek dolgok.
Pierrot – Szélesi Sándor: Jumurdzsák gyűrűje
Igazi tudományos, mert igen sok benne a jól alkalmazott ismeretterjesztés. Kellemes a stílusok kavalkádja, és még Gárdonyi is megjelenik. Sokszor éreztem azt, hogy az írót zavarják a megszabott keretek, de nem tehetett ellenük semmit. Néha a történelem sem működött rendesen, mert a középkori városok nem ilyenek voltak, de lehet ez csak engem zavart. Akkoriban a világ lakott része még egy nagy falu volt, annak minden jó és rossz oldalával. A játékot nem játszottam, de így is élvezetes volt, főleg mikor az író erősen megközelítette Gárdonyi stílusát.
Rostás Erzsébet: A hajó
Egy újabb ufós mese, kicsit hosszúra eresztve, és ugyancsak a ponyva kategóriából. Jól vezetetett történet, de gondolat egy darabka sem. Minden azért van, hogy az olvasó felületes szórakozni akarása ki legyen elégítve. És itt is, mint annyi más sf-ben, egy egészen fantasztikus elképzelés a világegyetemről. Olvasás közben megint azért kellett drukkolnom, nehogy a Mindenség az itt leírtakat komolyan vegye. Néha utána kellene nézni, hogy ma mik a divatos elméletek, és azokat átvenni, amiket az író ért és értelmezni tudja az olvasó számára is. Meg nem ártana!
Soós Tibor (T.R.Salty): Bellum Atlantis
Pár hibától eltekintve, izgalmas olvasmány. És a hős közben fejlődik. Emberi utat jár be, és közben tudok érte szorítani. Nem csak harcol, de kétségei is vannak. A rejtélyek pedig igen jól adagoltak, végig megmarad a feszültség. A végére eljutunk oda, hogy több a rejtély, mint a megoldás: egy majdani, de inkább két eljövendő könyv mocorog a jövő méhében. Vagy itt hagynak bennünket egy csomó megoldatlansággal! Engem a rengeteg precízen felsorolt fegyver nem tudott meghatni, néha egy-egy részt átlapoztam miattuk. Nagyobb törés akkor volt, mikor a sírkamrában „felélesztett” hologram elkezd mesélni. Nagyon kitolódott a keretes szerkezet, a végén megdöbben az olvasó, amikor újra a kezdetekhez érünk. Ilyen hosszú történetet egyben senki nem tudna végig hallgatni, ehhez még Seherezádénak is jó pár éjszaka kellene!
És még egy fontos probléma: ez majdnem minden sf-ben előjön. Nem elég nagy a technikai, technológiai távolság. Már Lem is több mindent vonultat fel a XXI. század fegyverrendszereiben. És nem tudjuk, hogy az itt megjelenő technika milyen mesze kellene, hogy legyen a mai napjainktól. Hát sajnos nincs elég messze. Az itt ábrázolt világnak, az Atlantiszinak is, egy mai ember szemében is fel kellene érnie a mágia színvonalára, hát még egy feltámasztott római számára. És akkor még itt vannak az angyalok is nekünk! Úgy éreztem, hogy a misztikus lehetőségek nagyon le lettek rángatva a porba. Mert ha halottakat támasztok fel, új embert tudok teremteni, akkor már nem nagyon érdekelnek a fegyverek, mint a meggyőzés eszközei!
Sajnálatos módon nem világosak a célok, így nem tudom, hogy én, mint olvasó, ki mellé is álljak, ki a jó és ki a rossz. Pedig nem szeretném, ha a történet végére a rossz oldalra keverednék. Ehhez azonban nem kapok kapaszkodót.
Szélesi Sándor: Vadászat egy szimurgra
Kaland, kaland hátán, mindez kiskamaszos vehemenciával „végigharcolva”. A jobb részek akkor jönnek elő, mikor az író megfárad kicsit, és kezdi feladni. Ekkor elgondolkodik a világról. Szinte minden regényében vonzza az ismeretlen, a misztikus, de mindez racionális értelemben. Persze ezt törésnek is lehetne értelmezni, mert ezzel kissé lanyhulnak a kamaszos kalandok, de felnövésnek indul a hőse.]]>
