CÍmkék: "tévésorozatok"
Géniusz – Misztikus magyar minisorozat ma az m1-en
A kiadott műsortervtől eltérően Szerda este 21.30-tól kezdi el vetíteni az m1 a Géniusz című misztikus minisorozatot. A sorozat forgatókönyvét az a Fonyódi Tibor írta, aki a Mysterious Universe SF-könyvsorozatnak az egyik atyja. A főbb szerepekben Stohl Andrást (Brunner Péter), Tenki Rékát (Júlia), Alföldi Róbertet (András), László Zsoltot (Steiner) és Blaskó Pétert (Brunner Károly) és
Paradox – új angol sci-fi minisorozat
November 24-én mutatták be a BBC-n a csatorna legújabb science-fiction minisorozatát, a Paradoxot. Az alapszituáció kicsit hasonlít a Flash Forwardra: egy nyomozócsapat egy jövőben megtörténő bűncselekmény szeretne felderíteni. Az időkeret azonban sokkal szűkebb: a nyomozóknak mindössze tizennyolc órájuk van, hogy a Dr. Christian King laboratóriumából közvetített képeken látható tragédiát megakadályozzák. A főszerepet játszó Tamzin Outhwaite
V, mint Látogatók – újabb sci-fi sorozat a láthatáron
Alig melegedhettünk bele a Flash Forwardba és éppen csak megvillant (vakuvillanással vagy gyertyafényrebbenéssel – ki-ki döntse el maga) az SGU, mikor is az ABC csatorna új sci-fivel rukkolt elő: V (azaz Visitors) címen. A sorozat új, a történet azonban régi, egy 1984-es évekbeli hasonnevű sorozat felújításáról (közkeletűen remake-jéről) van szó. A pilot-epizód nem vacakol sokat:
Blogajánló: Mi lesz a sorozatainkkal?
Eljött az új évadok indulásának ideje: az Odaát (Supernatural), a Hősök (Heroes), A mentalista (The Mentalist), A rejtély (Fringe) ismét képernyőre kerül a tengerentúlon, sok régebbi sorozattal együtt. Sheenard összegyűjtött pár “startot” blogjában. Hétfő a nyerő a Heroes negyedik évadának szempontjából is. Az első epizód – Chapter One “Orientation” – szintén 21-én lesz látható az
Visszatér a Földönkívüli zsaru
Emlékszünk még a Földönkívüli zsarura? Ez volt az a film, amiben James Caan egy pöttyös koponyájú idegennel játszott jó zsaru-rossz zsarut. Annak idején, ha a német tévécsatornák közt kapcsolgattunk, valamelyiken biztos ez ment, mégis nehéz felidézni többet a sztorijából annál, hogy a Földre néhány évvel ezelőtt betelepült idegenek próbálnak beilleszkedni a társadalomba, ki a jó,
Flash Forward – új sci-fi sorozat az ABC-n
Biztossá vált, hogy az ABC új sci-fi sorozatot rendel meg – a Lost epizódok alatt már keményen reklámozzák is a szériát. A Flash Forward Robert J. Sawyer Flashforward című regényén alapszik, és azt meséli el, hogy mi is történik akkor, amikor egy időben valamennyi ember 2 perc 17 másodpercre elveszti az eszméletét. Valamennyien az elkövetkezendő
A SyFy válaszol
A rajongókban nemzetközi szinten is nagyon sok kérdés merült fel a Sci Fi Channel tervezett névváltoztatásával kapcsolatban – a SyFy-ra való átkeresztelést nagyon sokan negatívan fogadták. Dave Howe, a csatorna elnöke a Sci Fi Wire oldalon válaszolta meg ezeket

