CÍmkék: "Peter Jackson"
Peter Jackson videóblogol A hobbit forgatásáról
Elkezdődtek A Gyűrűk Ura rég várt előzményfilmjének, A hobbitnak a munkálatai – és úgy tűnik, Peter Jackson jóvoltából rendszeres híreket is fogunk kapni róluk. A rendező ugyanis úgy döntött, hogy videóblogot fog vezetni a forgatásról, a felvételeket pedig a Facebook oldalán osztja meg időről-időre. Az első videóbejegyzésben bemutatja a legelső forgatási napot – köszöntőkkel, mindennel
Bajban van az MGM – veszélyben Peter Jackson Hobbit mozija
Nehéz anyagi helyzetben van az MGM, aki a New Line Cinema-val közösen finanszírozza a Peter Jackson producerkedésével készülő Hobbit mozifilmet. A bemutatónak valamikor 2010-ben kellene lennie – ám ez most veszélybe került. A Deadline Hollywood jelentése szerint rövid távon 20 millió dollárra van szüksége a cégnek a rezsiköltségek fedezésére, míg az év végéig 150 millió
D-9 – District 9 kritika
Aki a Disctrict 9 megnézése után is képes azt mondani, hogy a sci-fi zsáner halott, az hivatalosan is hülyének fogom nevezni. A D-9 az elmúlt 10 év egyik legjobb meglepetése az SF filmek frontján. Üdítően friss alkotás, főleg a magamfajta rajongónak, aki túlságosan is hozzá van szokva a hollywoodi típusú mozikhoz. Annyira szemét és cinikus
Filmajánló: D-9. District 9
2009 a sci-fi éve. Star Trek, Terminátor 4, Transformers 2… És jön még egy film idén, amit egyre jobban várok. A District 9 (9-es Körzet) trailerei elérhetők már egy ideje és ahogy a film bemutatási dátuma (augusztus 14) közeleg, egyre több információ, részlet kerül napvilágra az egyébként meglehetősen titkosan kezelt filmes projektből. Mivel az első
Astin kész A hobbitra, ha A hobbit is kész Astinra
Sean Astin azt nyilatkozta a SCI FI Wire-nak, hogy megrémülne, ha újra kellene játszania Samut, a most készülő Hobbit adaptációban. Ámbár Középfölde szeretett hobbitjai éppenséggel nem szerepelnek A Hobbitban, Astin feltételezi, hogy fel fogják kérni, hogy szerepeljen a filmekben. Azt csak úgy megjegyzem, hogy Hollywoodban nem lehetetlen, hogy azok, akik az iróasztalok mögött ülnek, meg

