Cikkek: mozifilm
Iron Man 2 – Új trailer
Írta / Feltöltötte:->
És még egy trailer, ezúttal a 2008-as Vasember folytatásához, melynek nem csak remek szórakozást nyújtó előzménye, de impozáns szereplőlistája is figyelmet érdemel. A folytatásban Robert Downey Jr. és Gwyneth Paltrow mellé betársult Scarlett Johansson, Sam Rockwell, Mickey Rourke, Don Cheadle és Samuel L. Jackson, aki talán már nem csak a stáblista után tűnik fel néhány másodperc erejéig.
Tron Legacy trailer
Írta / Feltöltötte:->
Megjött az első hivatalos, immár valóban a filmhez készült trailer (az előző még a 2009-es Comic Conra készült afféle technikai prezentációnak). Láthatunk ismerős arcokat, helyeket, eseményeket, és összességében egész hangulatos lett. Nem lesz semmi mindezt 3D-ben megtekinteni.
Az Alienek legközelebb 3D-ben támadnak
Írta / Feltöltötte:->
Az Avatar bombasztikus sikere talán tényleg elhozza a mozi várt forradalmát, hisz egyre több filmet jelentenek be 3D-re. Így nem is csoda, hogy Ridley Scott is ebbe az irányba kezdte terelni az Alien széria következő, szám szerint ötödik, de kronológiailag előzménynek tekinthető filmjét. Roger Christian art-művész (többek között a Star Wars és az Alien filmeken is dolgozott) legújabb könyve bemutatóján kottyintotta el a hírt.
Christian elmondta, hogy a Torontoi filmfesztiválon részletesen beszélgetett Ridley Scottal, az „Alien 5-ről”. Szerinte a rendezőnek nagyon jó elképzelései vannak a haldokló filmszéria feltámasztásáról.
Azt is megtudhattuk, hogy miközben Scotték a 3D-vel foglalkoztak, szép lassan kitaláltak egy új Alien-trilógiát, melynek első része az ötödik film lenne. Ezt azonban még senki sem erősítette meg teljes bizonyossággal.
SFportal Meetup – 2010 március, új helyszínen!
Írta / Feltöltötte:
Új helyszínre költözik az SFportal Meetup – ezúton is köszönjük eddigi vendéglátónknak, a Főnix Klubnak az eddigi támogatásukat. A havi találkozóink a jövőben a most induló Tündérgyárban lesznek megtartva, a Trafó szomszédságában, a IX. kerület Tűzoltó u. 22. szám alatt. És bár a helyszín változik, a felépítés marad olyan, ahogy eddig megszokhattátok – alkalmanként 4-5 izgalmas előadás a science-fiction különböző területeiről.
Márciusban a Tündérgyárba költözésünket egy különleges vetítéssel is ünnepeljük – egy sci-fi klasszikust, a Metropolist láthatjátok az előadások után, igazi zongorakísérettel.
Előbb azonban négy előadást is meghallgathatunk:
Kleinheinz Csilla az angolszász SF írónőkről beszél, Nemes Dániel (Könyvtáros testvér) a kritikáról, és annak helyéről tart előadást. Odrovics Szonja a virtuális világokat mutatja be, míg Sebestyén Endre a biopunkot ismerteti meg a közönséggel. Bővebben a Tovább után.
SFportal Meetup extra – Metropolis vetítés zongorakísérettel
Írta / Feltöltötte:Új helyre költözik az SFportal Meetup, és ezt a tervezett 4 előadáson túl egy extra érdekességgel fejeljük meg: Fritz Lang klasszikusát, a Metropolist fogjuk vetíteni zongorakísérettel.
Az SFportal Meetup új helyszíne a frissen nyíló Tündérgyár, amely közvetlenül a Trafó mellett található – a következő alkalom pedig 2010. március 11., csütörtök lesz, este 7 órától.
Ray Harryhausen munkássága – SFportal Meetup
Írta / Feltöltötte:A februári SFportal Meetuppal sikerült kinőnünk a Főnix klub nyújtotta kereteket – ennek első előadója volt Chelloveck, az SFblogs kedvelt bloggere, és rengeteg magyarul megjelent sci-fi műfordítója.
A legutóbbi alkalmon Ray Harryhausenről, a filmes trükktörténelem egyik legmeghatározóbb alakjáról, és az ő munkásságáról beszélt.
Doctor Parnassus és a képzelet birodalma – kritika
Írta / Feltöltötte:Terry Gilliam legújabb filmje egyszerre gyászmise és műemlék. Egyszerre gyászolja a régi meséket, az ártatlanságba vetett hitet és Heath Ledgert, ugyanakkor süt belőle, hogy mindhárom az örökkévalóságig fenn fog maradni. Hiszen “a történeteket mesélni kell” – történjen bármi, valahol valaki mindig a fantázia birodalmát fogja járni, hogy ott találja meg, ami nem jutott ki neki a valóságban.
Locutus: Nyitva a mesetár, tessék befáradni!.


Hozzászólások