CÍmkék: "kritika"
E.T. 2.0 – Super 8 kritika
Az idei szezon legjobban hájpolt filmjének címére nyugodtan pályázhat a J.J. Abrams-féle Super 8. A film kitűnőre sikeredett – bár nem annyira meglepő és korszakalkotó, mint ami száz százalékban be tudná váltani a felfokozott rajongói várakozásokat, de kár lenne kihagyni. Egyszerre idézi meg a most producerként közreműködő Spielberg E.T.-jét, önti nyakon a Harmadik típusú találkozások
X-Men: First Class – első osztályú film [kritika]
Személy szerint rühellem az előzményeket, és az X-Men: First Class sikeréért sem adtam volna egy lyukas garast sem. Komolyan, egy Sir Patrick Stewart és egy Sir Ian McKellen nevével fémjelzett, marhajól sikerült trilógiához előzményt gyártani – természetesen lefiatalítva a gárdát. Szégyen, nem szégyen, előítéletes voltam, legalábbis amíg nem jöttek meg az első trailerek – akkor
Reality horror – Antal József: Kód, Vektor
Jó volna megérni, amikor az író egy magyar Vészhelyzet forgató-könyvét írja, a királyi tv számára! Mert meg tudná csinálni, épp olyan jól, mint mestere, Michael Crichton. Pont azt a precíz nyelvet beszéli, és ugyanolyan jó, és olvasható a történet, ami kikerül a keze alól. El is gondolkodtam, hogy mi volna, ha a könyvet lefordítaná angolra,
Izing Róbert: Támadás az űrből – kritika
Mindig örömteli esemény, mikor egy kiadó magyar szerzőtől jelentet meg sci-fi regényt, főleg ha az illető elsőkönyves. Az Agave kiadó bátran felkarolta Izing Róbertet, és közösen letettek az asztalra egy lendületes történetet a gonosz ufókról és a magyarok világmegmentéséről. A regény szerint pár csészealj lerombolja Manhattant, aztán – ki tudja, miért – távoznak, így a
Ismerős vízeken evez a Karib-tenger 4.
Még mindig a nyolc évvel ezelőtti első rész, A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka a legjobb – ez volt az első gondolatom (egymondatos összegzés) a mozifilm-sorozat negyedik része után, a stáblistánál. A Fekete Gyöngy átka meglepő volt és mulatságos, ördögien jól játszottak a szerepekkel, és nem volt izzadtságszaga, ami leginkább a harmadik részből, A
A Karib tenger kalózai 4 – Ismeretlen vizeken kritika
Új rendező, lendületesebb, vérfrissítésen átesett sztori, 3D, Penelopé Cruz – és természetesen az elmaradhatatlan főkalóz, Jack Sparrow, azaz Johnny Depp. Ezt, no meg nem kevesebbet, mint a fiatalság forrásának titkát ígéri nekünk a Disney legújabb, egész estés játékfilmjében. Mindig azt hazudtam, hogy a Karib tenger kalózai az a film, amit Johnny Depp egymaga visz el
Megszakadt féregjárat – Stargate Universe kritika
Megosztotta a Csillagkapu régi rajongóit a Stargate Universe indulása, majd a második szezonra magára talált a sorozat, de lelőtték, pedig volt benne potenciál. Tizennégy esztendő után először maradunk Stargate nélkül – ehhez pedig jónéhány rossz döntés is hozzájárult. Visszatekintő kritika
