Cikkek: Kiemelt hírek
SFportal Meetup sci-fi találkozó – 2010. május
Írta / Feltöltötte:->
SFportal Meetup májusban is a Tündérgyárban! Újabb remek előadások, plusz jó hangulatú sörözés.
Dobay Ádám – A hős útja
Joseph Campbell a mai amerikai tömegkultúrára egy legnagyobb hatást gyakorolt mitológiakutató. Az ő legendás szakkönyvében, Az ezerarcú hősben felvázolt évezredes struktúra alapján írta meg Lucas a Csillagok háborúját, illetve Christopher Vogler dramaturg azt a filmekre adaptált rendszert, amiből először a Disney stúdió, mára meg már Hollywood fele dolgozik jól-rosszul (persze inkább rosszul). Munkássága és hatása ellenére azonban Magyarországon alig valaki hallott Campbellről — ezt igyekszem majd a rendelkezésre álló tíz percben röviden bepótolni.
Gál József – Miből lesz a hologram?
Széttéptem a leveledet, amit hologramként küldtél…
- Na most tényleg – össze kell illesztgetnem egyesével, vagy 1 kis fecniről is rekonstruálhatom? Kérdések és válaszok hologram témában.
Kasza Magdolna – Lugosi Béla halála és munkássága
“Ember a vámpír mögött, avagy ki volt Lugosi Béla valójában? Hogyan lett az erdélyi bankigazgató fiából színész? Hogyan került Hollywoodba és miként vált a világ egyik leghíresebb horrornagyságává? Majd hogyan vette át a hatalmat Drakula a személyisége felett?”
Farkas Zita: UI a jövőben
Mindennapi életünk alapja a kommunikáció, nincs ez másként az ember-gép interakciók terén sem ami a különféle interfészeken keresztül megy végbe. Ezek az interfészek a scifiben is megjelennek és az új technológiák segítségével több különböző csatornán jön létre a direkt és indirekt információk egyfajta körforgása.
Időpont: 2010. május 13. csütörtök, 19:00
Helyszín: Tündérgyár
A BELÉPÉS INGYENES!
View SFportal Meetup – Tündérgyár in a larger map
Karácsonyi meglepetés – videó Patrick Stewart magyarországi látogatásáról
Írta / Feltöltötte:->
Néhány napja adtunk hírt arról, hogy Patrick Stewart, a Star Trek, az X-men, a Dűne és sok-sok egyéb film, színpadi darab főszereplőjét lovaggá üti az angol királynő – így jövőre már Sir megszólítás illeti meg. Ennek örömére, valamint a karácsonyi alkalmat felhasználva most publikálunk egy olyan felvételt, amely korábban nem volt elérhető: Patrick Stewart 2003-as, magyarországi látogatásáról egy 25 perces összevágást.
A színész, aki épp Magyarországon forgatta Lion in the Winter című filmjét, az egy éves Átjáró Magazin és a Magyar Star Trek Klub közös meghívására lépett fel a közönség előtt. A videófelvételt Németh Péter készítette, a vágás Novák László munkája. A felvétel január 30-ig tölthető le!
Boldog karácsonyt kívánunk minden kedves olvasónknak!
(A file 606 Mbyte méretű.)
Szavazz! Sci-fi könyvek 2009 – Melyik az év magyar kiadványa?
Írta / Feltöltötte:->
Immáron lezárult a karácsonyi könyvdömping is, így feltételezhetjük, hogy az év utolsó napjaiban nem jelenik már meg újabb sci-fi regény – ezért év végi szavazásra hívjuk az SFportal olvasóit. Honlapunk stábja igyekezett összevadászni minden olyan sci-fi regényt vagy antológiát, ami idén jelent meg, és jelentős részben vagy egészben magyar szerzők írásait tartalmazza. A különböző antológiákat és a print-on-demand kiadók köteteit is beleszámolva 24 25 kiadványt számoltunk össze. Ha kihagytunk volna valamit, akkor kommentben írjátok meg.
Megjelent Harrison Fawcett A Korona hatalma című regénye
Írta / Feltöltötte:
Kilenc év után ismét megjelent a Mysterious Universe sorozatában Harrison Fawcett (Fonyódi Tibor): A Korona hatalma című regénye. A kultikussá vált művet évek óta hiába keresni a könyvesboltok és antikváriumok polcain – ezt a hiányosságot pótolja most a Mysterious Universe sorozat kiadója, a Tuan kiadó.
A magyar Szent Korona 27. századi történetével foglalkozó regény mellett a kötetben elolvasható a mű előzményeként megjelent “Megátkozott, bolond világ” című Brett Shaw-novella is.
A Korona hatalma ajánlott kereskedelmi ára 3990 forint. A Tuan kiadó honlapján a megrendelők 35 százalékkal olcsóbban juthatnak hozzá a kötethez (plusz postaköltség). A kiadó boltjában (Budapest, VI. kerület, Andrássy út 86. – a Kodály köröndnél) ugyanakkor 25 százalék kedvezményt adnak vásárlóiknak.
Ajánló a Tovább után. Tovább →
AXN Flash Forward előzetes
Írta / Feltöltötte:Rekord gyorsasággal hozza be az AXN az év egyik legnagyobb scifis durranását, a Flash Forwardot. A magyar cím A jövő emlékei, és hétfő este indul a széria. Alant a magyar nyelvű előzetes.
Exkluzív True Blood videó – Stephen Moyer interjú
Írta / Feltöltötte:
November 17-én mutatják be az HBO műsorán a népszerű vámpír sorozat, a True Blood második szezonját. Az HBO Magyarország jóvoltából alant egy exkluzív interjút nézhettek meg kedvcsinálóként. Stephen Moyer, a True Blood főszereplőjét, Bill Compton alakító színész válaszolt a kérdésekre. Több egyéb honlapra is kikerültek hasonló interjúk – a videó után jönnek a linkek a többiekhez is!
SFportal Meetup – 2009. november
Írta / Feltöltötte:
A 2009-es év utolsó SFportal Meetupja jön – szokás szerint a Főnix klubban. Négy előadással várunk mindenkit a sci-fi különböző területeiről.
Előadóink lesznek:
Paszternák Ádám: Lesznek-e könyvtárak a jövőben?
Fuchs Péter: Az SF és a vallás
Maróy Ákos: Machinima – CGI @ Home
Miyazaki Jun: SF rendezvények itthon és a nagyvilágban
Az előadásokról bővebben a Tovább után!
Időpont: 2009. november 12., csütörtök, este 19:00
Helyszín: Főnix klub, 1061. Bp. Paulay Ede u. 5. (a Gödörtől két percre)


Hozzászólások