CÍmkék: "Eurocon"
Kiosztották az ESFS európai SF-díjait – Németh Attila az év fordítója!
Kiosztották az Európai SF Társaság 2011-es díjait Stockholmban a 33. EuroConon. Nagy örömre ad okot, hogy a díjazottak között két magyar is szerepel. A 2011-es EuroCon szervezési jogát a svédek szerezték meg a két évvel ezelőtti találkozón. Mint mindig, ez alkalommal is döntött az ESFS közgyűlése az európai science-fiction irodalom és képzőművészet díjairól. A díjazottak:
Nehézségek az Ender’s Game – Végjáték film körül
Nehezen halad a sok-sok éve beharangozott Ender’s Game – Végjáték filmadaptációja. A hétvégi, lengyel-cseh határon megrendezett Eurocon díszvendége, Orson Scott Card ezzel kezdte közönségtalálkozóját. Mint elmondta, minden conon, amin résztvesz, a Végjáték mozival kapcsolatos kérdések a legnépszerűbbek – úgyhogy megspórolja a kérdést, és elmond mindent, ami publikus ezzel kapcsolatban
Eurocon 2009 beszámolók és díjazottak
Négytagú magyar küldöttség utazott a múlt hétvégén az olaszországi Fiuggiba, ahol a 2009-es EuroCon, azaz az Európai SF Találkozó került megrendezésre a 10. Deepconnal és a 35. Italconnal egyetemben. A rendezvény helyszíne ennek a kis fürdőfalucskának egy szállodája volt, s párhuzamosan folytak az angol nyelvű és az olasz programok. A díszvendégek sorában a résztvevők megtalálhatták
Ezen a hétvégén… Eurocon 2009
Szabira megy az SFportal stábja – egy olaszországi wellness szállóban tartja pihenését, a 2009-es Eurocon rendezvény résztvevőiként. 1972-ben, Triesztben indították el az Európai Sci-fi Társaságot és az Eurocont, az európai sci-fi élet központi eseményét az alapítók – köztük a magyar küldöttség tagjaként Trethon Judit is a résztvevők között volt. Most, több mint 30 év elteltével
Eurocon 2008 – 2. Díjátadók és Moszkva
Moszkva mellett rendezték meg idén az Európai SF Társaság (ESFS) éves találkozóját, az Eurocont. A rendezvényre az oroszok a Roscon / Interpressconnal együtt kerítettek sort. Számos program mellett itt döntöttek az európai díjakról is. Az SFportal előző cikkében a rendezvény első két napját elevenítette fel, most a díjátadókról és a zárásról olvashattok
Eurocon 2008. – 1. Megnyitó és nevezések
Tavaly Dániában, idén Oroszországban volt a sci-fi kedvelők és alkotók európai találkozója, és a két ország közti távolság meg is határozta az Euroconok hangulatát. Míg Koppenhágában rengeteg program volt és többnyire angolul, sok árussal és kiállítóval, addig az oroszoknál a programok kevéssé voltak érdekfeszítőek vagy angol nyelvűek: idén inkább a közösségi hangulat dominált. Következzék egy
Eurocon 2008 díjak – Trethon Judit és Antal József
Az idei, Moszkvában megtartott Euroconról sem távozott üres kézzel a magyar delegáció: a 2008-as Encouragement Award díjazottja Antal József lett. Az első kötetes szerző Diagnózis című regénye volt, amely tavaly elnyerte a Zsoldos Péter Díjat is. Ugyanakkor egy szomorúbb aktualitása is volt a díjátadónak: a nemzetközi scifi közösség különdíjjal tisztelgett Trethon Judit 40 éves munkássága

