CÍmkék: "DC Comics"
Batman és Superman – két külön világ
A Marvel képregényekből készült filmek – mint például a Vasember, a Thor és a Captain America – bevallottan és tudatosan elő is készítve egy közös világban játszódnak. A DC Comicshoz tartozó Superman és Batman képregények szintén közös világban játszódnak – de a filmeket viszont teljesen külön kezelik. Ezt Charles Rowen erősítette meg, aki Nolan-féle Batman-sorozat
Smallville – Az első fotó: Michael Shanks mint Sólyom
Michael Shanks már egyszer, ha átvitt értelemben is, de a Csillagkapuban is növesztett szárnyakat, mégiscsak fel kellett emelkednie valahogyan. Most azonban a Smallville című sorozatban kap szárnyakat, ő alakítja ugyanis a sorozat legújabb évadjában Carter Hall-t, vagyis Hawkmant. Ebből az apropóból készített a színésszel interjút a TV Guide című magazin. A téma főként Hawkman, de
Vadonatúj DC Comics figuragyűjtemény!
Ismerd meg ezt az egyedülálló gyűjteményt, mely a DC Comics legnagyobb hőseit és gonosztevőit mutatja be! A DC Comics Figuragyűjteményben kéthetente tied lehet egy exkluzív fém figura és egy színes magazin. Az első szám Batmant mutatja be, és 2009 február 11-én kerül az újságárusokhoz. Akár Interneten is megveheted, mindössze 799 Ft-ért!
Spiderman és DC Comics Magazin
Gyerekeknek és tinédzsereknek szóló képregény magazinnal kíván betörni a magyar piacra az angol Eagle Moss kiadó, jelenti a Kreatív Online. A Spiderman Magazin elsősorban a 4-10 éves képregény rajongókat célozza meg, a csomagolásban gyűjthető “erő-nyerő” kártyák lesznek – ez már januárban elindul. A DC Comics egy picivel idősebb korosztályra, a 15 évnél idősebb rajongókra fókuszál

