CÍmkék: "cyberpunk"
Bruce Willis a Neurománc filmben?
A nap pletykája címre mindenképpen ez a hír pályázik: a szokásos “belsős források” szerint a William Gibson klasszikusából írt forgatókönyv ugyanis Bruce Willis kezében landolt
Szintetikus Budapest [Csepregi Tamás: Szintetikus álom - kritika]
Nem tudom, mi történt velem múlt szerdán: mindjárt három cyberpunk művet is kikölcsönöztem a Szabó Ervinből, pedig sosem voltam az alzsáner rajongója. Elsőként Csepregi Tamás tavaly megjelent kötetére vetettem rá magam, szépeket hallottam róla, ráadásul a Zsoldos-díjban is érdekelt. Ami nekem furcsa, hogy a regény kategóriában. Persze a regény és a novellafüzér között elég keskeny
A cyberpunk halott?
Wintermute szerint lehet, hogy már nem tekinthető “trendinek” a cyberpunk, de a halálhírét kelteni túlzás. Általános vélekedés, hogy a cyberpunk idejétmúlt téma. Nem értek vele egyet. A nyolcvanas években a CP valóban egy vizionárius műfaj volt, a küszöbön álló legújabb kori technikai forradalom vívmányait álmodta meg a kilátástalan jövő ismerős-ismeretlen helyszíneivel. Mára a kilátástalan jövőből
William Gibson: Árnyvilág – Kritika
A legenda szerint William Gibsonnak a leghalványabb fogalma sem volt a számítástechnikáról és az informatikáról, mikor a Neurománccal (1984), és az Izzó Króm (1986) illetve a Mirrorshades (1986) antológiákban megjelent novelláival megteremtette azt, amit ma cyberpunknak hívunk. A felszabadító tudatlanság és a teremtő fantázia elegye olyan univerzumot hozott létre, melyben különös kényelmetlenséggel ugyan, de idegensége
Csepregi Tamás – Szintetikus álom kritika
Háromféle embertípusnak ajánlja Chelloveck ezt a könyvet: annak, aki szereti a cyberpunkot, annak, aki nem, és annak, aki nem ismeri. Csepregi Tamás Szintetikus álom című kötete ideális annak, aki még nem ismeri a cyberpunkot: érdemes ezzel a könyvvel kezdeni az ismerkedést ezzel a tematikával. Chelloveck az a típus, aki annyira nem szereti – mégis nagyon
SFportal Meetup videó – Hová tűnt a cyberpunk?
Fuchs Péter az első SFportal Meetupon a cyberpunkról adott elő – mint írta: Minden sci-fi próbaköve, az, amikor a film/könyv elején felvillanó dátum végül elérkezik. 2001 nem az űrodüsszeia éve lett, és most az sem tűnik valószínünnek, hogy tíz éven belül a Szárnyas Fejvadászból ismert világ polgárai leszünk. Hol vannak a burjánzó elővárosok, melyekben átláthatatlan
Ne feledd! – SFportal Meetup: 2009. április 23, csütörtök este!
Új, ingyenesen látogatható sci-fi rendezvénysorozat indul Budapesten, SFportal Meetup néven, a tervek szerint havi rendszerességgel. Az előadók alkalmanként a tudományos-fantasztikus művészet öt-öt fontos területét járják körbe, legyen az irodalom, képzőművészet, film, technológia, tudomány vagy játék. Egy alkalommal 5 előadás, egyenként mindössze 5 percben – lényegretörően és izgalmasan, majd a közönséget bevonva interaktívan megválaszolva a kérdéseket.

