CÍmkék: "Acélpatkány"

Zsoldos Péter Díjra jelölt novellák – 2010

Acélpatkány, ahogy tavaly is, most is nekikezdett a Zsoldos Péter Díjra jelölt 2010-es novellák véleményezésének. Most sikerült az összes nevezett novellát végigvennem, de hangsúlyoznám, ezek csak a személyes véleményem alapján mérettettek meg, nem kifejezetten szakmai szemmel. Előfordulhat, sőt, biztos elő is fordul, hogy mások ízlése ütközik az enyémmel, de ez természetes. A cél az lenne,

Blogajánló: Csillagközi olvasónapló

Acélpatkány új blogot indított, Csillagközi olvasónapló címmel. Az új blogot a scifi novellák ajánlójának szánja Acélpatkány – így például James Patrick Kelly Dinoszaurusz logika című írását

Arthur C. Clarke – Az Éden szökőkútjai

Arthur C. Clarke – Az Éden szökőkútjai

Régi klasszikust vesz elő most Acélpatkány a blogjában – Arthur C. Clarke egy remekművét, Az Éden szökőkútjait, amelyben Clarke egyik tudományos ötlete, az űrlift játsza az egyik főszerepet. A Hugo- és Nebula-díjas regény Clarke kései korszakának nyitódarabja, mely még mindig óriási képzelőerőről tanúskodik, és fellebbenti a mesemondó Clarke legjobb tulajdonságait. Azonban éles és nyílt vallásbírálata

Retro: Egyszer volt, hol nem volt… a világűr

Az Albert Barille nevével fémjelzett rajzfilmsorozatok egyike valószínűleg nem csak Acélpatkány emlékezetében ragadt meg. A 26 részes mese kerek egésszé áll össze a sorozat végére – most az első epizód megtekinthető Acélpatkány blogjában

Obitaemiy ostrov (Lakott sziget) – orosz sci-fi mozi

Az elmúlt néhány évben az orosz filmgyártás felpörgőben van – fantasztikus filmekből is egyre nagyobb a kínálat. Arkagyij és Borisz Sztrugackij, a 2006-os Euroconon Európai SF Nagymester díjjal kitüntetett szerzőpáros regényének első feléből készült el az a film, amelyet most Acélpatkány ajánl. A “Tovább” link után pedig Chelloveck jóvoltából a film előzetese is megtekinthető

Alternatív Legenda Vagyok – Omega Vagyok

A Will Smith-féle Legenda vagyok nem az első feldolgozása volt Richard Matheson történetének – több filmes próbálkozás is született már korábban a témában. Az egyik az I am Omega volt – Acélpatkány szerint meglehetősen szörnyűséges végeredménnyel. Olvasd el a kritikáját!

Batman: Gotham lovagja

Az új Batman film előtt jelent meg ez a hat különálló animációs filmet (neadj, animét) tartalmazó DVD. Olyan, mint az Animátrix, más-más a rendező és az író is a különböző filmeknél. Mindenestre ez egy igényes mű, sokkal egyenletesebb a színvonal, mint az Animátrix esetében