Szintetikus Budapest [Csepregi Tamás: Szintetikus álom - kritika]





Nem tudom, mi történt velem múlt szerdán: mindjárt három cyberpunk művet is kikölcsönöztem a Szabó Ervinből, pedig sosem voltam az alzsáner rajongója.

Elsőként Csepregi Tamás tavaly megjelent kötetére vetettem rá magam, szépeket hallottam róla, ráadásul a Zsoldos-díjban is érdekelt. Ami nekem furcsa, hogy a regény kategóriában. Persze a regény és a novellafüzér között elég keskeny a határmezsgye, és nem is feltétlenül kell egy vagy több emberi főszereplő ahhoz, hogy regénynek lássunk egy művet. Jól példázza ezt Ivo Andrić Híd a Drinán című klasszikusa, amelyben tényleg a híd sorsa köti össze a fejezeteket. Ilyen módon a Szintetikus álom főszereplője maga Budapest, pontosabban a Pest-Buda Agglomerátum Rt.

Adeptus bejegyzése Csepregi Tamás Szintetikus álom című kötetéről.

Kapcsolódó cikkek


Csepregi Tamás – Szintetikus álom kritika
Háromféle embertípusnak ajánlja Chelloveck ezt a könyvet: annak, aki szereti a cyberpunkot, annak, aki nem, és annak, aki nem ismeri. Csepregi Tamás Szintetikus álom című...

Csepregi Tamás: Szintetikus álom kritika
A kötet már azzal felkeltette érdeklődésemet, amikor az első belelapozáskor kiderült, magyar környezetben játszódik, a 21. század második felének Budapestjén. Az effajta írások engem mindig...

Értékelés: Csepregi Tamás – Szintetikus álom
Az alábbiakban S. Sárdi Margit és Mandics György értékelését közöljük a 2010-es Zsoldos Péter-díj regénypályázatának győzteséről, Csepregi Tamás Szintetikus álom című kötetéről. S. Sárdi Margit...

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word