Star Wars 1. rész: Baljós árnyak 3D




A 3D-t van, aki szereti, van, aki utálja, de akárhogy is, a legtöbbször az elmondható róla, hogy nem tesz hozzá sokat a filmhez. A rossz film így is rossz marad, a jó nem lesz még jobb. Még talán a mozizás, mint élmény sem lesz nagyobb. Egyvalami azonban biztos. A 3D felhajtásnak köszönhetően 2005 óta újra Star Wars film megy a moziban. És ha a kasszáknál jól teljesít, akkor 2017-ig minden évben lesz egy újabb rész, ami még akkor is örömteli lenne, ha csak simán 2D-ben adnák. Hiszen az ember nem minden nap nézhet meg tíz, húsz, mi több, harminc éves filmeket a nagy vásznon.

Az, hogy majdnem tizenhárom év után újra moziban láthattam a Baljós árnyakat, bennem felélesztette a sosem elhunyt kisgyereket. Sokáig semmi hangulatom nem volt, aztán Pestre befelé buszozva megláttam azt a gagyi Darth Maulos posztert, a plázába belépve meg megszólalt valami Star Wars reklám a klasszikus zenével, és máris megjött a hangulat. Aztán beültem a terembe, lementek a reklámok és jött a nyitószöveg, én pedig két óra erejéig újra tizennégy éves lettem. A film történetének, karaktereinek milyenségéről most nem óhajtok beszélni, megtették azt már százan százféle véleménnyel, most direkt csak arra koncentrálok, milyen lett a 3D verzió.

Aminek a léte egy olyan filmnél, aminek forgatási technikája távolról sem 3D-re lett kiélezve, enyhén kérdésessé teszi az egész űreposz működését eben a formában. Az új részek esetében még nem is annyira, de ep4-5-6-nál ez különösen érdekes lesz, hiszen ott (pláne az ep4-nél) rengeteg 3D-s szemszögből unalmas jelenet van, ráadásul sok a modell és a háttérfestés, mely utóbbinak az a nagy hátránya, hogy nem csak a vásznon, de a valóságban is 2D-sek. De ne szaladjunk ennyire előre, ezen ráérünk majd töprengeni 2015-ben.  Most itt van az ep1 3D.

Először tűnt fel igazán, mennyi mindent vesznek ebben a filmben oldalról. A fogatverseny, az űrcsaták, az inváziós sereg, nagyon sokszor fut a kamera a járművekkel, haderőkkel párhuzamosan. Ez szintén olyasmi, ami a 3D-t csak akkor használja ki, ha valami közvetlen a vászon előtt halad el. Szerencsére Lucas már az ep6-ban is tudta, hogy csak akkor hisszük el, hogy Leia és Luke az erdőben és nem mellette száguld, ha a kamera és a robogók között is elsuhannak a fák és bokrok, így az ep1-ben ugyanúgy sok esemény történik a kamera és a gépjárművek, egymást aprító seregek között. Beröppen egy STAP, elsuhannak a sziklák, a lézerlövedékek. Mindez feldobja az eseményeket, érezhető a hatás, de teljes kihasználtság nincsen. A 3D-t ez a film akkor aknázza ki igazán, amikor a kamera pozíciót vált és az események sűrűjébe veti magát. Mikor beáll a Naboo-t megszálló MTT-k elé, és azok a felé tartanak, a fák a kamera előtt és mellett dőlnek le. Amikor a fogatok a kamera körül száguldanak el, vagy éppen beülünk két hajtómű közé. Vagy mikor a végső csatában “beáll az operatőr” a harcoló felek közé, és a lézersugarak körülöttünk röpködnek. Ezek a jelenetek azok, amiknél az ember összerezzen, ha a képébe robban a fogat, ha a fénykard pengéje az orra előtt suhan el, ha a lézernyaláb a füle mellett süvít. Ilyenkor az volt az érzésem (bár lehet, hogy az elfogultság beszél belőlem), hogy ezek jobban ütnek, mint az Avatar bármely jelenete.

Azonban a film nem egységes a plusz dimenzió tekintetében, melynek oka a technikában keresendő, azaz, amit fentebb írtam: a filmet nem 3D-re tervezték. A naboo-i invázió, a víz alatti jelenetek, a Nabooról való szökés, a fogatverseny és a film végi három szálon futó csata azok a szakaszok, melyek kifejezetten jól hatnak 3D-ben. A többi (még ha akciót is tartalmaznak) esetben akár 2D is maradhatott volna a film. Ennek ellenére az átkonvertálás parádésan sikerült, nincs szemcsésedés, nekem személy szerint az elmosódottság sem tűnt fel, és aminek nagyon örültem, hogy pár jelenetet leszámítva az elmúlt tizenhárom év sem látszódott a filmen. Mi több, mivel a Blu-ray változatot alakították át, így már nem a Yoda-imposztor szerepelt benne, hanem Yoda, azaz a báb CGI volt, és nagyon jól illik a filmbe. Jobban, mint az anno a DVD-re visszaillesztett jelenetek, amelyekben a CGI rosszabb minőségű, mint a mozira elkészült jelenetekben.

Még megemlíteném, hogy a film kicsit sötét volt, főleg a vászon szélein, illetve szerintem matt, életlen is, mint anno a DVD-n. Nem szembántó, de mivel utoljára a Blu-ray-en láttam a Star Warsot, így feltűnt.

Összességében a Star Wars I rész: Baljós árnyak 3D jól sikerült. A film még mindig kellemesen szórakoztató mozi, remek kezdése egy kiváló mesefolyamnak. Külön öröm volt a moziban ülő gyerekeket figyelni, akik koruk alapján most láthatták először moziban a filmet, mi több, ismeretségük a Star Wars-szal valószínűleg a Klónok háborúja animációs sorozattal kezdődött. Ők élvezték igazán a filmet, szájtátva nézték a fogatversenyt, a fénykardpárbaj, vagy nevettek Jar Jar ügyetlenkedésein.

A 3D tehát jól sikerült, sokkal jobban, mint néhány direkt erre készült film, mindezt annak ellenére, hogy korából és forgatási technikájából kifolyólag sok jelenetben nem élhet vele, ám mikor valóban a szemünk elé kerül a plusz dimenzió, akkor áll leesik, szem kiguvad, minden kilógó testrész behúz, mert megeshet, hogy Obi-Wan és Darth Maul a nagy vívásban minket is megrövidít, mikor leugranak a vászonról.

Kapcsolódó cikkek


Star Wars 3D – Baljós árnyak részlet
Az Intercom jóvoltából egy exkluzív részletet oszthatunk meg veletek a Star Wars sorozat első epizódjából, a Baljós árnyakból. Van-e kedvenc jelenetetek az Episode I-ben? Melyik...

Star Wars kritika a 80-as évekből
Via Bigyóblog via kelt Kapcsolódó blogbejegyzés: Star Wars kritika a 70-es évekből...

Star Wars hírek Star Wars rajongóktól Star Wars rajongóknak
Kevesen vannak, akik nem ismerik valamilyen szinten az egyik – már hosszú évtizedek óta –, a legnépszerűbb sci-fik között számon tartott űreposz, a Star Wars...

1 hozzászólás

  1. AlienHUN szerint:

    Jó volt végre egy pozitív kimenetelű kritikát is olvasni a filmről, mert eddig ahol olvastam mindenhol csúnyán lehúzták. Már így látatlanban is egyetértek a cikkel, ugyanis én egy elborult Star Wars függő vagyok, az összes rész tetszett, beleértve az első hármat is, szóval nekem akármilyen gagyi 3D is megtenné. :) Nem kérdés, hogy ott leszek-e a moziban.

    Más: Az Anti-spam word-nél pont az Executor szó volt a képen :D

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word