SFportal Találkozó előadás: A számítógépes játék színeváltozása
Ha azt mondjuk, játékból készült film, a legtöbben elhúzzák a szájukat, és igazuk is van – Uwe Boll „munkásságát” talán nem kell bemutatni. A filmekből készült játékok témaköre mostanra már sokkal jobb helyzetben van, de azért még egy kezemen meg tudnám számolni azokat a filmadaptációkat, amelyek valóban élvezetesek voltak és újat nyújtottak a játékiparban.
Az a téma azonban eddig eléggé elsikkadt, hogy hogyan is hathatnak egymásra a filmek és a játékok – ezen előadásunkban elsősorban a játékokat fogjuk vizsgálni filmiség szempontjából.
Miért lesz több egy játék egy filmnél? Nagyobb beleélésfaktor, hosszabb idő, amit a játékkal töltünk, a szereplők szerepébe való beleélés sokkal közelebbé hozza a játékot, mint a filmet. Pont a hosszúságból adódik viszont a hátrányuk is: egy játékon sokkal többen dolgoznak, mint egy filmen, ezt a sok munkát viszont ki kell fizetni, ergo főleg olyasmit fognak kiadni, ami biztosan eladható lesz.
Előadásunkban kitérünk az indie-játékokra, a popkultúra elemeire, a tévésorozatok és az egyes képalkotó technológiák hatására is (3D-sítés; változtatható átvezető filmek, változó párbeszédek stb.).
Idén a Stargate Atlantis és a Battlestar Galactica sorozatok színészei lesznek a díszvendégeink.
Nézd meg a részletes programot, és regisztrálj most!
Kapcsolódó cikkek
SFportal Találkozó előadás: A Lost és a mitológia négy funkciója
A kortárs amerikai népszerű filmek eszmei hátterét alapjaiban meghatározó Joseph Campbell mitológiakutató az elmúlt évezredek történetmesélésének strukturális alapjait lefektető, “a hős útja” elnevezésű rendszere mellett...
Afterparty és focivébé az SFportal Találkozó után
A 2008-as SFportal Találkozó előre nem tervezett programja volt az afterparty a Trombitásban, ahova eljöttek az akkori díszvendégeink is. Olyan jól sikerült a dolog, hogy...
Az SFportal Találkozó műsorvezetője – Bruti
10-ből 11 pontos műsorvezetőt sikerült megnyernünk az SFportal Találkozó júliusi kiadásának levezénylésére. Egy igazi sorozatrajongó, aki természetesen a sci-fit is imádja – köztük is az...


Csak a régi címeket viszik. Amugy rontja a szemet. És hibásak is.