A 18. századig nagyjából minden, amit írtak, beletartozott az irodalomba (a levéltől a filozófiai értekezésig), és a modern értelemben vett regény például csak ezt követően jelent meg – hogy egyből ki is vívja a műveltek ellenérzését, akik egyszerűen csak cselédlépcső-irodalomnak nevezték. Utólag visszanézve persze nem volt igazuk (vagy legalábbis nem minden esetben volt igazuk, mert fércművek már akkoriban is léteztek). Ma mintha hasonló hozzáállást tapasztalnánk a “magas irodalom” felől nézve több kategória, így például a sci-fi felé is. Ez esetben nem is annyira az a kérdés, hogy igazuk van-e a fanyalgóknak, hanem egyfelől inkább az, hogy a sci-fit például mint minősítő, vagy pedig mint besoroló kategóriát használjuk.e; másfelől pedig, hogy ha ez utóbbi megoldást váalsztjuk, akkor mi alapján lehet megkülönböztetni ugyanúgy a “sci-fi szerzőt” a “szépírótól”, mint ahogy a rovbartanász különbözteti meg az egyik bogarat a másikról. Merthogy mindakettő lehet szép, érdekes és ízeltlábú, de attól még nem ugyanaz – és nem ugyanaz az élőhelye sem. Galántai Zoltán előadása az első SFportal Meetupon – ne feledd, 2009. május 21-én várunk a folytatásra!

]]>