SFportal Meetup – 2010. szeptember




Szeptemberben újraindul a két hónap nyári szünetet kivevő SFportal Meetup rendezvénysorozat. Az első esemény szeptember 9.-én- most csütörtökön – lesz este héttől a Tűzoltó utca 22. alatt található Tündérgyárban.

Vizi Pál, a Puli Space Technologies-től a Google által kiírt, a Hold újbóli elérését célzó űrversenyről, és az ezen induló magyar csapatról fog mesélni.
http://pulispace.com/hu

Kánai András a magyarul nagyrészt kiadatlan Greg Egant fogja méltatni, elmesélve, hogy miért tartják ezt a zárkózott ausztrál írót a kortárs sci-fi irodalom egyik meghatározó alakjának.

Dobay Ádámnak végre hagyjuk – előtte lesz egy perc szünet, figyelmeztető sípszó, minden – hogy istenigazából elemezze a Lost sorozatot, illetve annak fináléját. Az agyonharsogott keresztény áthallások mellett (vagy inkább helyett) megnézzük az ókori mitológiai és a keleti szellemi utak áthallásait.
http://www.mitologia.hu

Végül pedig bemutatkozik a Budapest Science Meetup, ami azoknak a tudomány iránt érdeklődő embereknek szól, akiket nem lehetett elrángatni a tévé elől, ha a Delta ment, és akiknek Kudlik Juli volt a jelük óvodában.

Időpont: 2010. szeptember 9., csütörtök, este 19.00
Helyszín: Tündérgyár, IX. ker. Tűzoltó u. 22.

A BELÉPÉS INGYENES!



View SFportal Meetup – Tündérgyár in a larger map

Kapcsolódó cikkek


SFportal Meetup – szeptember
Újból SFportal Meetup a Főnix klubban – 2009. szeptember 10-én, csütörtökön, este 7 órától! Előadóink lesznek: Németh Attila (Galaktika Magazin): TOP10 írói hiba, amivel felidegesíthető...

SFportal Meetup – 2010 március, új helyszínen!
Új helyszínre költözik az SFportal Meetup – ezúton is köszönjük eddigi vendéglátónknak, a Főnix Klubnak az eddigi támogatásukat. A havi találkozóink a jövőben a most...

SFportal Meetup – 2010. június
Elérkezett a nyár, és a hőség ideje – érdemes lesz behúzódni hűsölni a Tündérgyár falai közé, és meghallgatni néhány újabb előadást a sci-fi különböző területeiről....

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word