Az eheti blogajánlót Chelloveck bejegyzéseinek ismertetésével kezdeném. El?ször is a Csillagok Háborúja feljavított verziójából szúrt be egy részletet a blogjában. A kisvideóban Csubakka is elnyeri méltó jutalmát, és megkapja ő is a medálját. Aztán egy másik bejegyzésében John Berkey-re emlékszik drúgunk. A nemrég elhunyt grafikus festményeiből tekinthetünk meg egy válogatást. A Star Wars-nál maradva Nita blogjában George Lucas pólóját nézhetjük meg. A pólón az áll: „Han Solo l?tt először”. Sheenard blogjában a debreceni szesztilalom került szóba. Debrecenben egy furcsa rendelet született, a városban este 10 óra és reggel 6 között az éjjel-nappal nyitvatartó boltok nem árusíthatnak alkoholt. Csütörtökön Sheenard Kaposvárra látogatott el az ünnepi könyvhét megnyitására. Az író egy igazán mozgalmas napját olvashatjuk el bejegyzésében. Creideiki-nek nagyon tetszettek a rendszerváltás utáni Tudomány magazin fraktál világból vett képei. Most ő is ilyen fraktálképeket készít számítógépével. Érdemes megtekinteni online kiállítását! Bellamaria az 5. Karcolat pályázat eredményhirdetéséről ír, aztán egy kedvencét emeli ki blogjába, melynek címe Firu és a másik. Acélpatkány egy eddig publikálatlan írását mutatja meg, és most várja olvasói véleményét. Egy másik bejegyzése Acélpatkány első sci-fi olvasmányáról, Steven Nicolas Moses a Skywalkers – Csillagjárók című regényéről szól. Az írói álnév mögött Mózes István Miklós rejlik. Adeptus egy régi számítógépes játékról, a Betrayal at Krondor-ról ír. A szerepjáték történetét Raymond E. Feist fantasy-író alkotta. Ugyancsak Adeptus ír a Galaktika júniusi számáról. Zed Zero a Galaxy of Fear-ról ír. Ez egy kétszer hatkötetes sorozat, mely a Star Wars univerzumban játszódik, de nem a fősodorban megismert szereplőkkel, hanem egy ifjú testvérpárral az élen. Onsai az Avana közgyűlésen készített képeket osztja meg velünk. A képek mellett a közgyűlés résztvevőiről is olvashatunk, valamint szóba kerül a magánkiadás is. Onsai kint volt a könyvhéten, erről írt nekünk egy beszámolót. Folytatódik a Space1999 harmadik évadja, ezúttal a sorozat harmadik részét olvashatjuk el. Az epizód címe Pusztítás az égből.module=hadiosveny}]]>