Sci-fi a neten – körkép
Írta / Feltöltötte:Fairylona most induló sorozatában körképet kapunk, hogy az elmúlt hetekben milyen, sci-fi rajongók számára érdekes írások születtek a neten – novellák, blogbejegyzések, cikkek ajánlója következik.
Elindult a Rost magazin, ami abban is újszerű, hogy ingyenes olvasnivalókkal és hangfelvételekkel egyaránt a sci-fi szerető közönség rendelkezésére áll. Reméljük, az mp3-as formátumban letölthető novellák új olvasókat is szereznek majd az arra érdemes szerzőknek.
A másik nagy meglepetés Kollárik Péter folytatásos elbeszélő költeménye, a Tapló Jani kalandozásai a világűrben, ami jól megnevettette a sci-fi rajongó, blogolvasó népeket. Az első és a második ének már elolvasható az Intergalaktikán. Remélem Chelloveck folytatni is fogja, és nemcsak a Tapló Janit, de az írást is, úgy általában.
Ez azonban még messze nem minden, hiszen apránként egy új Mysteriuos Universe kisregény fejezetei kerülnek föl SZS blogjába. A Pannoni Pathó Pál c. írás Fonyódi Tibor támogatásával született még 2001-ben.
LNPeters sokak által kedvelt Szőke nő zűrben az űrben sorozata pedig már a 22. részéhez érkezett.
Ami az új megjelenéseket illeti, szerencsére ilyenekről is beszélhetünk.
Kleinheincz Csillának Nyulak, sellők, viszonyok címmel előkészületben van egy új novelláskötete. (A blogja pedig elköltözött ide.)
Már kapható az Ómagyarország – Az Átkerülés napjai c. kötet, amely történeteinek kiindulópontja, hogy Komárom-Esztergom megye egy része egyik napról a másikra az ókorba kerül.
A Galaktika blogjáról megtudhatjuk, hogy megjelent a MetaGalaktika 11, amely a Kazinczytól egy új reformkorig A magyar SF krónikája alcímet viseli.
Emellett már kapható Arkagyij és Borisz Sztrugackij klasszikusa, a Lakott sziget is.
Néhány sci-fi íróval találkozni is lehet majd mostanában.
Hackett az októberi iró-olvasó találkozókról ír, és ezúttal a helyszínek sem a szokásosak.
Tőle tudjuk azt is, hogy sci-fis rendezvénysorozat lesz a Ködlámpa Irodalmi kávézóban, amely egészen november végéig tart. Ez hétfő esténként lesz, összesen kilenc alaklommal. (Helyszín: Habár azaz volt Tandem Café, Budapest 1093, Pipa utca 6. A Kálvin tértől 5 percre, a Vásárcsarnoknál).
A KIMTE által szervezett szeptemberi Karcos Este vendége pedig Gáspár András azaz Wayne Chapman lesz (szept.25-én).
Ugyanekkor Antal József Justitia c. sci-fi regényének a könyvbemutatója lesz az Alexandra Irodalmi Kávéházban (Bp. VII., Károly krt.3/C; szept. 25. 17:30-tól).
Aki érdekes SF témájú cikkekre vágyik, annak is akad még olvasnivaló.
Szabó Sándor a magyar sci-fi életben tevékenykedő hölgyeket bemutató cikksorozatba kezdett. Nagyon dícséretes vállalkozás. Remélem, hogy sokan fogják bíztatni őt a folytatására.
Nita arról írt egy bejegyzést, hogy hol lehet olcsón sci-fi könyveket venni.
Az SFPortálon egy ajánlót találhatunk a Tor.com oldalról, meg egy érdekes cikket a vámpíroskönyv divat pszichológiai aspektusairól Onsai tollából.
Ami az ajánlókat illeti, Nihil a föntebb említett Rost magazint vette sorra.
Hackett pedig A szabadesés rádió c. Matthew-Jarpe regényről írt. Sanawad igen meglepő módon Danielle Steel-nél talált egy sci-fibe illő témát. Jud írástechnikáról és a sci-fi életről is elmélkedett. Acélpatkány pedig további SF témájú cikkeket írt a FictionKult-ra.
Végül, de nem utólsó sorban következzék két hír a nagyvilágból.
A Worldcon-on lezajlott a 2009-es Hugo díjak átadása. Az eredményekről Németh Attila számolt be a blogjában.
A nálunk leginkább horrorjairól és sci-fi horrorjairól ismert Dean R. Koontz újabb kutyulis témájú könyvet jelentetett meg A Big Little Life címmel. Az előző kötet, vagyis a Bliss To You: Trixie’s Guide To A Happy Life bevételéből Koontz egy olyan alapítványt támogat, amely kutyákat képez ki, hogy fogyatékos emberek segítői legyenek.
Kapcsolódó cikkek
Szemétdomb-effektus?
Szabó Sándor új blogjának első postjaként egy érdekes témát vesz elő: a magyar nyelvű sci-fi honlapok ügyét. Mint a bevezetőjében írja, szerinte: A végső megállapításom...
SF Szemléző – (2009.december – 2010. február)
Három hónap sci-fi megjelenései, letölthető novellái, érdekes cikkei és könyvajánlói egy szuszra. Új megjelenések Megszokhattuk már, hogy a Galaktika kiadója folyamatosan érdekes könyvekkel áll elő,...
Avatar és buddhizmus
Sokféle kritika körbejárta a netet James Cameron legújabb szuperprodukciójáról, az Avatarról – Starrider blogjában azonban egy újabb érdekes aspektust ismerhetünk meg. Egy érdekes párhuzamot, amely...


1 hozzászólás
szeptember 30th, 2009 at 16:38
[...] szemléző rovat legújabbja ezúttal az SFPortálon olvasható. Augusztus és szeptember eleje van benne összefoglalva. (Olvasnivalók, új megjelenések, [...]