Calderon 2 című kötet esetében határozottan egy nagyívű űroperett sorozat második részéről beszélhetünk. Azt kell mondanom, engem a rangrejtett nemes újabb viszontagságai talán még inkább szórakoztattak, mint legutóbb, habár a romantikus szállal kapcsolatban ambivalens érzéseim támadtak. Nekem néhol kicsit soknak tűnt az egy szál lepedőben is hanyagul elegáns kapitány és japán szívszerelme közt zajló macska-egér játék, amibe minduntalan belekavar a nagypolitika is. Persze megértem, hogy valamivel meg kellett ragadni a női olvasókat is, miután egyértelműen ők lettek célba véve legfőbb fogyasztókként, de ha csak annyi lett volna a sztoriban, mint a legújabb Júlia füzetecskében némi technológiai blablával körítve, valószínűleg sokkal nagyobb szenvedést jelentett volna eljutni a végkifejletig. Bukros Zsolt kritikája.
Szerencsére a romantikus felhangokért kárpótolt a karakterek mélyebbé válása, a háttérvilág előző kötetnél jóval markánsabb kidolgozottsága és a kulisszák mögött zajló intrikák szövevénye. A történet mögött felsejlő űrfeudális univerzum számtalan izgalmat kínál az olvasásra kiéhezett elme számára, nem beszélve a regény lapjain felbukkanó kardkultuszt átjáró miszticizmusról, a japán szamuráj szellem ügyes átemeléséről, a finoman elhelyezett pszichológiai utalásokról és az olyasfajta érdekességekről, mint a napszörfözés. Ráadásul Oregon admirális személyében a megfelelő mértékű humorfaktorról is gondoskodik szerző, és hál’ istennek az akciójelenetekkel sem spórol. Mindezek felett pedig ott a Játszma, amit számtalan nemes ház vív egymás ellen, miközben a politika színpadán egy rosszkor elsütött poén is bármikor valaki életébe kerülhet.
A karakterek ügyesen kidolgozottak, a női főszereplő, Taina Tivesgei jóval kiforrottabb személyiséggé érik, mint az első részben volt, amivel Calderon méltó párjává nemesedik. Ráadásul a legfőbb gonosz sem teljesen fekete, hellyel-közzel majdnem ugyanolyan szimpatikus, akár csak a pozitív főhősök, sőt a céljaival is lehet azonosulni. A Calderon 2 alapvetően sok helyről merít, mégis meg tudja őrizni az eredetiségét, és a letehetetlenül szórakoztató művek táborát gyarapítja. Az ember óhatatlanul mindig összehasonlítja régebbi olvasmányélményeivel a kezében tartott könyvet, és bár legnagyobb sajnálatomra az első részben érzékelhető rejtői humor itt már nem igazán dominál, hangulatát leginkább Fable stílusához tudnám hasonlítani. Fable gyanítom, ilyesfajta sci-fivel rukkolna elő, ha valaha is űroperett írására vetemedne, és ezt egyáltalán nem lehúzó értelemben értem, mert én fiatalabb koromban nagyon szerettem a könyveit. Természetesen ez csak erős lesarkítása a dolognak, mert ennél azért sokkal szélesebb a paletta, és a sztorinak van egy kiváló, némileg cinikus, öngúnyra hajló „On Sais” stílusa, ami meggátolja, hogy a szerző bárkinek is az epigonjává váljon. Azért menetközben eszembe jutott a Dűne-ciklus cselszövésektől hemzsegő világa is, hogy közelebbi zsánerből is hozzak hasonlatot.
A Dűnés párhuzamok megkerülhetetlenek, mert a regény univerzumában is egy olyan birodalom áll a középpontban, amelyet egy transzcendens császár ural, és a Ferrero-Sexert ház közötti ellentét is erősen emlékeztet az Atreidesek és Harkonnenek közt fennálló viszályra. A Calderon 2 sokoldalú mű, egyszerre sci-fis és fantasys közeg, ami főleg a kardok és gazdáik közt feszülő mitikus kapcsolatból fakad. Ráadásul ezek az önálló egyéniséggel megáldott pengék nyíltan kimerítik a fallikus szimbólum fogalmát is, ami egy női hordozó esetében különösen megbonyolíthatja a helyzetet, főként, ha az illető rangon alulinak és egyben politikai botránykőnek is minősül. Ugyanakkor a műből az akcióvígjátékok ellentétes nemű karaktereket mozgató feszültsége sem hiányzik, akik ugye régen egymáséi lehetnének, de aztán valami mindig közbejön.
A végjáték ellenben viszi a bankot, legalábbis engem sikerült teljesen lenyűgöznie. Spoilerezés nélkül nehéz lenne beszélni róla, de mindenképp azt kell mondanom, megérte elolvasni a könyvet. A lezárás kielégíti a legkényesebb ízlést is, és mintegy átértékeli a történet első részét. Számomra tagadhatatlanul üdítő élményt jelentett, és csak üdvözölni tudom a kezdeményezést, hogy valaki a zsáner irányába tereli a fiatal hölgyek érdeklődését, ami egy igen széles, nem kellően kiaknázott olvasóréteg. Bár nem azt adta, amire számítottam, mégis pozitívan csalódtam a Calderon 2 esetében. Mindenkinek ajánlom, természetesen férfiaknak is, akik nyitottak némi romantikára, szeretik az izgalmakat és a humort (vagy akár Fable műveit), és képesek leküzdeni az esetleges női olvasmányokkal szembeni előítéleteiket. Vagy olyanoknak is hatékony megoldást jelenthet, akik például szeretnék a zsáner irányába terelgetni alapvetően nyitott szellemű, ám a sci-fitől erősen ódzkodó barátnőjüket. Azoknak pedig, akik olvasták az első részt mindenképpen kötelező darab.
Írta: Bukros Zsolt]]>
On Sai: Calderon 2 – avagy felségáruláshoz bricsesz dukál – Kritika
