A guruló kerék világuralomra tör. Akár ez is lehetne a címe a prózaian egyszerű Rubber helyett, azonban úgy vélem, annak a kevés embernek, aki ezt az alkotást moziban fogja megtekinteni, tökéletesen mindegy, mi a film címe, mert még azzal lesz a legkisebb gond. Egyedül nézni ezt a filmet felér egy öngyilkossággal, kettesben már valamennyire elviselhető – lehet hozzá vicces kommentárokat fűzni. Leginkább az lett volna a megoldás, ha kiszaladok sörért, két-három doboznyi legurítása után már kifejezetten szórakoztató is lehetett volna a mozi. A Rubbert a Kino vetítette le, és arrafelé – úgy tűnik – a rosszért is meg kell szenvedni, ennek okán egy közel 10-15 perces magyar rövidfilmet is megtekinthettünk előtte, mintegy bónusz-grátiszként, ami kétségkívül hozzájárult, hogy agyunk elérje az alfa állapotot. Mellesleg fogalmunk se volt, hogy jó terembe ültünk egyáltalán, és valljuk be, ez azért nem olyan hangulatú, mint amikor trailerek, vagy reklámok pörögnek a szemünk előtt. A Rubber egyébiránt francia film, ennek megfelelően iszonyatosan elvont. A kezdő monológnak köszönhetően beavatnak minket abba, hogy ne is próbáljunk okokat keresni, néha egy film éppen attól működik, mert nem tudjuk az okát, és ebben a filmben aztán szinte csak ilyennel fogunk találkozni. Mert micsoda ökörség az, hogy egy szép napon, egy böcsületes gumiabroncs gondol egyet, és otthagyja kényelmes életet a szemétdombon, majd elindul akár a mesebeli kisgömböc, s ami útjába kerül, eltiporja – amennyiben kisebb – vagy szónikus fegyverét aktiválva, szétrobbantja – amennyiben nagyobb. Nem tudjuk, miért teszi. Netalán rossz testbe/tárgyba materializálódott Lucifer? A legtöbb embert ez azonban nem is fogja érdekelni, ugyanis a színészek elsődleges feladatuknak tekintik, hogy minél előbb befejezzék a munkát – vagyis a filmet -, s ezt úgy akarják véghezvinni, hogy eliminálják a közönséget. No persze ember tervez, gumiabroncs végez, a tervbe kisebb hiba csúszik, és sajnos az egész film a végére egy értelmetlen katyvasszá válik, amikor az ember már a másodperceket is számolja a stáblistáig. Quentin Dupieux filmje igencsak próbára teszi a filmkritikusi idegeket, de erős a gyanúm, hogy aki ezt tiszta aggyal próbálja meg élvezni, hasonlóan fog járni. A sci-fis szál egy idő után nem is lesz olyan hangsúlyos, és míg az első pár robbantásos jelenet kellőképpen meghökkentő, a századik után már nagyon unalmas lesz. Ugyanakkor a filmnek van egy sokkal jobb társadalomkritikai vonulata, ami egy idő után hangsúlyosabb lesz, de mégsem válik szájbarágóssá. Legalábbis láthatjuk magunkat, amint tényleg minden szart megeszünk, és ott is értelmet próbálunk keresni, ahol aztán sosem volt. Találhatunk pár igen jól sikerült poént is. Sőt néhány emberkét, akik mintha színészi tehetségüket is megcsillantanák – Roxane Mesquidát el tudnám nézni sokkal több, és sokkal jobb filmben is, és persze azokban is lezuhanyozhat egy pár zokniban -, de a film alapvetően technikai bravúrjai miatt lehet érdemes arra, hogy az utókor emlékezzék rá, mert azért 85 percen keresztül azt nézni, hogy egy kerék végzi ámokfutását nem egy leányálom. A történet – már ami van – zavaros, a jelenetek össze-vissza ugrálnak, az egyik képsor még csak szimplán idióta, a másik abszurd, de találhatunk groteszk, morbid, sőt horrorisztikusnak szánt képeket is. A film zenéje viszont egész jó, öröm az ürömben, hogy nem a szél fütyülése kíséri Robert – mert hogy van ám a guminak neve is – kalandjait, ám a helyzet az, hogy ennél azért jóval több kell. Kizárólag erős idegzetűeknek, nagy tűrőképességgel megáldottaknak, vagy szakítás előtt álló szado-mazochistáknak.

Rubber (francia, 2010, 85 perc) forgalmazza: Szuez Film rendezte és forgatókönyv: Quentin Dupieux forgatókönyv: Evan Goldberg, Seth Rogen szereplők: Roxane Mesquida, David Bowe, Stephen Spinella, Thomas F. Duffy

Pontszám: 2 scal – www.fatumteam.com

]]>