Rononból Conan?




ronon-022011-ben tervezik bemutatni a Robert E. Howard által megalkotott kimmériai barbár, Conan kalandjainak legújabb fejezetét. A film előkészületeinek legfontosabb része a megfelelő főszereplő megtalálása, hiszen, ha nem is színészi eszköztárával, de fellépésével Arnold Schwarzenegger mindenképp magasra tette a mércét, Conant gyakorlatilag mindenki vele azonosítja. Lehetséges utódjaként felmerült több színész neve is, a végére azonban úgy tűnik, csak hárman maradtak. Egyikük a Twilight-sagából megismert Kellan Lutz (Emmett Cullen megformálója), a másik pedig a Stargate: Atlantis Rononja, Jason Momoa. Az ő kihívójuk egy még meg nem nevezett, náluk “jóval ismertebb” színész.

Momoa a Pegazus-galaxisba érkezése előtt első sorban Hawaii környékén mozgott (tősgyökeres honolului révén), látható volt a magyar tévéken is futó Baywatch Hawaii és a Tiszta Hawaii (North Shore) című sorozatokban. Szerepei közül Conan személyiségéhez azonban inkább Ronon Dex áll közel. A második évadtól kezdve alakította satedai harcost, a Lidércek kedvenc prédáját, amivel a rajongók egyik kedvence lett. Természetesen ő sem maradhat ki az Atlantis folytatásából, Stargate: Extinction című filmből, amit a tervek szerint idén fognak bemutatni.

A Conan forgatása március 15-én kezdődik Bulgáriában, így Marcus Nispel (Friday the 13th, The Texas Chainsaw Massacre) rendezőnek addig kell döntenie Conan szerepének sorsáról.

Kapcsolódó cikkek


Végleges: Ronon lesz Conan
Korábban, már beszámoltunk arról, hogy a Stargate: Atlantis egyik főszereplője, a Ronon Dexet alakító Jason Momoa esélyes jelölt Conan, a barbár szerepére a Robert E. Howard-hős...

Conan the Barbarian trailer
Megérkezett a Conan the Barbarian új trailere, amiben Jason Momoa, a Stargate Atlantis korábbi szereplője irtja az ellent – egész látványosan...

Conan a barbár – a gyerek Conan esete a húsvéti tojásokkal
Conan világában a gyerekkor sem egészen olyan, mint ahogy azt megszokhattuk. Az hagyján, hogy nincs Xbox, de még a játékok is a harcról, gyorsaságról, erőről...

5 hozzászólás

  1. lezuzius szerint:

    Van meg egy szerep amit jatszott es ami jovel kozelebb all Conanhoz, bar meg nem adtak le. HBOnal keszul sorozat, Tuz es Jeg dalaban, Drogo (George R. R. Martin’s A Song of Ice and Fire).

  2. Mátyus Milán szerint:

    És ha minden jól megy, Jason Momoa szerepelni fog a HBO gondozásában (lassan!!!) készülő Trónok Harca sorozatban is…

  3. Mátyus Milán szerint:

    Bocsi, a kommentek a hozzászólás mező alatt vannak :)

  4. Chelloveck szerint:

    Arnold Schwarzenegger főszereplése és Basil Poledouris filmzenéje híján egy lyukas garast nem adok az egészért.

  5. Chaya szerint:

    Azt olvastam, hogy a harmadik aspiráns Conan szerepére Jared Padaleczki, a Supernatural (Odaát) sorozat egyik főszereplője. Na ne már!

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word