A Roham szerkesztősége immáron nem csupán egy agresszív fantasztikus magazin segítségével, hanem négy kötet kiadásával is a magyar SF-rajongók meghódítására indul. Idei terveiket a Nyugati téri Alexandra Könyvesház emeleti termében ismertették az érdeklődőkkel. Mikó CsabaKorchma Zsombor, a magazin főszerkesztője elsőként az ingyenes SF-újság jövőjéről beszélt. A magazin évente négy számmal jelentkezik, a következő szám immár négyszínő lesz az előzőekkel ellentétben, és oldalain azokkal a novellákkal találkozhatnak az olvasók, amelyek a mostani pályázatra érkeztek be. Már az ötödik szám is készül: kortárs szépírók újraközölt írásai lesznek benne, illeszkedve a Roham könyvkiadási terveihez. A sajtótájékoztatón jelen voltak a novellapályázat győztesei is, akik előbb átvették a díjat, majd be is mutatkoztak a közönségnek. Az első helyezett Mikó Csaba lett A kézbesít? című novellájával. A jövőbeli postássors bemutatását magára vállaló szerző leginkább a színházi életből lehet ismerős, a Picasso kalandjai általa írt színpadi adaptációját nem csupán itthon láthatják a színházrajongók. Most kísérletet tett a prózai műfaj meghódítására is. A második helyezett Szabó Sándor az internetes SF-közönség számára nem lehet ismeretlen. Kunes? című novellája egy jövőbeli iskolai táborban játszódik. A csurgói tanár témaként természetesen magyar témát dolgozott fel. Kunes?nek azt az Alföldön ismert jelenséget nevezik, amikor vihar érkezik, dörög és villámlik, ám csupán porfelhő csap le a tájra, egy csepp es? sem esik. A harmadik helyzetett novella címe A szép lányok sírokat ásnak, és Kökény Pál a szerzője. Az író véletlenül csöppent bele a novellapályázatba és csupán próbát tett az írással – ahogy kitűnt: sikeresen. Különdíjat kapott a Kárpátaljáról származó Ortutay Péter A Szpárták hősei című focistákat a középpontba állító írásával. A Roham magazin stábja: Varga Illés, Futaki Attila, Korchma Zsombor Tebeli Szabolcs és a mikrofonnal Stark AttilaA díjkiosztás után a szerkesztők könyvkiadási terveikről számoltak be. Stark Attila Kulo City címen írt műve lesz az első. A kötet különlegessége, hogy oldalai jórészt kézzel írtak és grafikák is meg-megszakítják a szöveget. A történet a bajai fiatalember saját élményeiből született: egy vidéki egyetemista budapesti kalandjairól szól. – A fantasztikus gyökereit kutattuk fel a 20. századi magyar irodalomban – mondta Varga Illés a második kiadványról, mely egy novellaválogatás a múlt század magyar fantasztikus irodalmából –, habár már az elején abba a terminológiai problémába ütköztünk, hogy mi is a fantasztikum. A kötet a szerkesztők sajátos felfogását tükrözi, zömében kisprózákat válogattunk össze a klasszikusoktól kezdve a méltán illetve méltatlanul elfeledett szerzőkön át a mai magyar kortársakig. A kötet kiadásának azért éreztük szükségességét, mert a fantasztikus irodalom új reneszánszát éli. Günther Grass, Salman Rushdie vagy Saramango szintén letett fantasztikus regényeket az asztalra. A Roham másik kötete a Bürokraták című képregény „deluxe” kiadása – ahogy Korchma Zsombor fogalmazott. Tebeli Szabolcs (Brazil) grafikus ezek után elmondta, hogy az új kiadásra az első részt szinte teljesen újrarajzolja, illetve a történet jobb követhet?ségéért pár plusz oldal is belekerül a négyszínnyomott kiadványba. Ez persze azt is jelenti, hogy a képregény, melynek három részét a megjelent Roham magazinokban olvashatták a rajongók, teljesen újra lesz színezve. Ezután a munka után Brazil egy fekete-fehér, A5-ös méretben megjelenő 100 oldalas új Bürokraták-képregény rajzolásába kezd bele. Futaki Attila szeptember elejére készül el nagyszabású képregényével, amely francia nyelvterületen – Franciaországban, Svájcban Belgiumban és Kanadában – jelenik majd meg, illetve ezzel szinte egy időben, karácsony előtt itthon, Magyarországon is. A 112 oldalas festett képregény a Spirál címet viseli. Története ki nem mondottan, ám felismerhet?en Budapesten játszódik.
]]>