Ridley Scott hozzálát az Alienhez




Ridley Scott letudta Robin Hoodot, és úgy tűnik, most már teljes figyelmét az új Alien filmre, azaz filmekre fordítja. A Nyolcadik utas: a Halál előzményét ugyanis rögvest két részben meséli el a 73 éves rendező, méghozzá a mai trendnek megfelelően 3D-ben. Scott sosem akart és nem is kérték fel, hogy készítsen folytatást a szériához, melyben szerinte egyetlen méltó utód van, az Aliens (A bolygó neve: Halál). Damon Lindelof, a Lost írója és producere, akit nemrég kértek fel arra, hogy írja át az első Alien előzmény Jon Spaihts által írt forgatókönyvét (és Lindelof dolgozik az új Star Trek mozi forgatókönyvén is), így nyilatkozott: „Jim (Cameron) emelte a lécet, én pedig igyekszem átugrani azt. Nem ússza meg.”

Ridley Scott is nyilatkozott pár apróságot, bár ezek jószerivel már elhangzottak korábban is. Újfent megerősítette, hogy a film 30 évvel fog az Alien előtt játszódni, így Ellen Ripley hadnagy (Sigourney Weaver) feltűnése teljesen esélytelen, hisz még meg sem született. A film a halálos űrlények eredetére fókuszál majd. „Igazán kemény és ocsmány lesz” – mondta Scott. „Beszélünk istenekről és mérnökökről. Az űr mérnökei” – gondol itt az LV-426-ra lezuhant űrhajó pilótájának fajára. „És vajon az idegeneket egyfajta biológiai fegyvernek szánták? Vagy afféle bolygó tisztítónak?” A filmek ezekre a kérdésekre fognak választ adni.

A cikk megtekinthető az AVPUniverzumon is.

Kapcsolódó cikkek


Ridley Scott rendezi az Alien prequelt
A 20th Century Fox végre valamit jól csinált. Pár hete kijelentették a fejesek, hogy elegük van a dilettáns rendezőkből, és az új Alien film csak...

Sir Ridley Scott az Alien előzményről beszélt
Sir Ridley Scott nemrég exkluzív interjút adott az MTV-nek, melyben sok érdekes részletet árult el a lassan, de biztosan készülő Alien (Nyolcadik utas: a Halál)...

Blade Runner 2 – Ridley Scott rendezi, de Harrison Ford nem tér vissza
Márciusban szerezte meg a Blade Runner sorozat jogait az Alcon Entertainment, és úgy tűnik, nagyon komolyan dolgoztak az elmúlt hónapokban: két napja robbant a hír,...

Nincsenek hozzászólások

    Szólj hozzá!

    *
    To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
    Click to hear an audio file of the anti-spam word