A cím alapján azt gondoltam, hogy derűs, kényelmes időtöltés vár rám. Kedvemre barangolhatok egy kellemes, vadregényes, tudományos-fantasztikus novellarengetegben. Az első pár történet még ebben a vélekedésemben erősített meg, de aztán egyre furcsább eseteknek lehettem a tanúja. Az esemény szó túlzás is: cselekvés helyett gondolattengerekben merültem el. Én pihentető ellazulást vártam a kötettől, vagy idegen Galaxisokban vívott kegyetlen űrháborúkon akartam izgulni, tudván, hogy úgyis mi, az emberiség nyeri meg a végső ütközetet. Helyette – többnyire – hétköznapi emberekkel a Föld különböző tájain jártam, gyakran a pszichológia és a filozófia homályos határmezsgyéjén kóvályogtam, és az emberiség jövőbeli sorsában pusztító katasztrófákkal szembesültem. Preyer Hugo történeteinek többsége kegyetlen szembenézésre késztetnek a homo sapiens – lehetséges – jövőbeli sorsát illetően. Nem tudom, de úgy érzem, hogy a mélységes aggódás késztethette arra a szerzőt, hogy a pozitív befejezések helyett, inkább döbbenetes, kíméletlenül kiábrándító,  horrorisztikus csattanókkal zárja a kisepikáit. Az első elbeszélésben a biológiai evolúciót a gépi evolúció váltja fel, a korábban mindenhatónak hitt értelmes lény kénytelen-kelletlen átadja a helyét a robotoknak. A géplények az ember örökségét átvéve egy még tökéletesebb világ megvalósítására törekednek, de kudarcot vallanak. A zsarnokság ellen lázadtak, de egy újabb diktatúrába fajul a hatalomátvételük. Kiutat talán a biológiai és a gépi evolúció összeolvasztása hozhatna… … de hol vannak már ehhez az emberek? S előfordulhat-e, hogy egy robotlány embernek érezze magát? A szerző bibliai és történelmi eseményeket is átdolgoz, a múltat átvarázsolja vagy a jövőbe sugározza. Dávid és Góliát harcát, Galilei megaláztatását szemlélhetjük e sajátságos szemüvegen keresztül. Gyakran feltűnnek műveiben a 3. világháború utáni démoni rémlátomások, az utolsó ember-effektussal szembesülő fiatal barlangász megindító történetében a lírai és a naturalista elemek keveredéséből a riasztó és taszító valósághű ábrázolás győzedelmeskedik. Preyer Hugo történeteiben sokszor az álom-, a sors-és a jövőkutatásé a főszerep. A párhuzamos világok létét a hiperszenzibilis idegrendszerrel rendelkező emberek érzékelhetik, furcsa álmaik valahol valóságként realizálódhatnak, sőt a “kettős” lét – pszichoduplikáció –  sem elképzelhetetlen.

+++

A kötetből megtudhatjuk (a most következő sorrend véletlenszerű), hogy: – Hugo miért nem szerette a sört? – Mi okozza a szerencsét és a balszerencsét? – Mi lenne, ha megszűnne a szaporodás? – Elképzelhető-e szexuális együttlét más világok szülötteivel? – Mire vigyázzunk 500. űrrepülésünk után? – Nyomára bukkanunk-e az öröklét titkának? – Lehet-e egy petricsészében világmindenséget találni? – Miért kell az idegen lénynek a desztillált víz? (Én egyébként nem jöttem rá…) – A jó szándékú – földönkívüli – segítségre hogyan reagál az emberiség? – Miért szeressük a patkányokat?

+++

Kedvenc elbeszélésem ebből a kötetből A fogadás, mert ebben az eredeti fantasztikus ötlet kitűnő kibontásán kívül az író megcsillogtatta kesernyés, de frenetikus hatású (fekete)humorát is. Tartalomjegyzék: Emberek és robotok A távcsöves ember Ecce homo Bemutatkozás Életsíkok A felderítő Látomás Lebegés Mindhalálig Labirintus Elmegyünk egymás mellett Álomkapu Finálé A fogadás Anakronisztikus bigámia Lyuk az időn Élettenger A látogató Megérkezés +++ VEGA-MÜSZI – Budapest, 1989 279 oldal 98 Ft (akkori ár)]]>