2009. július 25-én jelenik meg a Csodaidők tetralógia harmadik kötete, az Árulás. Az első két kötet – Az ogfák vöröse és a Kiszakadtak – az Animus kiadónál jelent meg 2006-ban illetve 2008-ban. A harmadik és negyedik kötet már Görgey Etelka magánkiadásában lát napvilágot.
A kötet eddigi terjesztési módja megváltozik: egyelőre nem kerül be a nagykereskedelmi láncba, csupán azokban a kisebb boltokban lesz kapható, amelyekkel a könyvet kiadó Shremeya Kft. megállapodik. Július 1-től előrendelhető a Kft. honlapján (www.kft.csodaidok.hu) 20% kedvezménnyel.
Az SFportal egy – eddig nem olvasható – kedvcsináló részletet közöl alább a könyvből.
Már két hete dolgoztak. Látszatja ugyan nem volt, mert az aknaháló olyan miniatűr és rendszertelenül elhelyezett részekből állt, amelyet sem látni, sem érzékelőkkel letapogatni nem lehetett, de Jurion a kezdeti idegbeteg üvöltözés után most már normális hangon is tudott beszélni, ami nála az elégedettség biztos jele volt.
– A tizennyolc berepülő sávból a nyolc legvalószínűbb már készen van. Jól alájuk pörkölünk! – dörzsölte meg a kezét. Családja nagy része az alfai szabadságharcban halt meg, azóta Jurion engesztelhetetlen gyűlöletet érzett a CSU-val szemben. ő volt a katonai célú fejlesztések lelke a Raas cégnél.
– Kár, hogy nem tudjuk, mikor jönnek – mondta Giin elgondolkodva. – Akkor jobban érezném magam.
– Nyilván nem fogják előre jelezni, hogy mikorra várható a támadásuk – grimaszolt Jurion.
– Bizonyos értelemben fogják, csak valószínűleg mi nem szerzünk róla időben tudomást – felelte Giin szórakozottan. – Ha információim nem csalnak, egy merénylet fogja megelőzni a támadást, amit majd a Shremeyára fognak. De a miniszter megígérte, hogy amint érkezik információ a diplomáciai csator…
– Milyen merénylet? – vágott közbe Jurion udvariatlanul.
– Paul Martyn ellen, de….
– Az a rohadék! – szorult ökölbe Jurion keze. – Gondolom, egy ilyen merényletet azonnal lehoznak az uniós hírekben…
– … melyeket mi nem tudunk fogni – fejezte be helyette a mondatot Giin.
– Ez így nem teljesen igaz – rázta meg a fejét Jurion, és cinkos mosoly tűnt fel az arcán. – Ha nagyon akarjuk, foghatunk néhány CSU-s csatornát…
– Komolyan? Hogyan?
– Óvatosan, és nagyon ügyelve arra, hogy befelé ne közvetítsünk semmiféle adatot, mert abban a pillanatban kitesz a rendszer. De az valószínűleg megoldható, hogy „rávegyünk” egy műsorközvetítő blokkot, hogy felénk is nyisson néhány csatornát.
– Miért nem mondta eddig?
– Miért? Ki akarná egész álló nap a demagóg Martyn-féle propagandát hallgatni? – nézett vissza értetlenül Jurion.
– Én például – mondta savanyúan Giin. – Megpróbálhatnánk akkor ezt a közvetítési megoldást? Ha bejön…
– Megpróbálhatjuk. Aztán valaki majd egész nap a híreket nézi, és amint hall valamit, figyelmeztet minket. Szólok, ha sikerült.
Giin egyedül maradt, de nem bánta. A hajón amúgy is ritkán volt egyedül, mivel itt lakott az a majdnem kétszáz munkás is, aki a rendszert építette. Neki persze nem kellett volna itt lennie, de rossz előérzetei döntése fogadtatásáról hamar beigazolódtak, és inkább eljött ide figyelni a munkát, mint hogy hazamenjen, és állja a rokonok, ismerősök rohamait. Azt is remélte, hogy egy esetleges támadás után megnyílik a kommunikációs tér, és valahogy felveheti a kapcsolatot Judyval, de Jurion hamar lelombozta.
– Ha átlép a hajó, már nem lesz ideje arra, hogy műholdat lőjön ki. Remélem. Mert ha mégis, akkor már mi nem leszünk életben.
Jurion felvázolta, nagyjából milyen hajót várnak, és Giin elképedt a méretektől. A hadihajó, ha valóban egy egész flottát szállít, akkora lesz, mint egy nagyobb település, ami azt jelenti, hogy ugrása után akkora lesz a B-sugárzás mind a kiindulási, mind a cél naprendszerben, hogy majdnem hét órán keresztül szünetelni fog a hajóforgalom.
Az biztos, hogy a hajót nem lehet majd összekeverni egy menekülthajóval. Már ha a nagy szállító érkezik. Lehetséges volt azonban, hogy először csak egy kisebb felderítőhajót küldenek át a rendszerbe.
– Akkor buktunk, mert nem lesz nagy a fogás. Viszont akkor is megakadályoztuk, hogy innen támadjanak a rohadékok, mert a felderítőhajó pusztulása esetén nem jön át a csapatszállító – magyarázta Jurion.
Giin nem tudta, melyik változatot szeretné jobban. Mert ha valóban átkel ide a nagy katonai szállító, egyszerre több ezer ember fog meghalni miatta. A CSU-s hírcsatornák nézése legalább abban segített, hogy elterelje a figyelmét erről a nyomasztó gondolatról. Jurion ugyanis hamar jelentette, hogy az adás immár fogható, és megadta a csatornákat is. A műsor azonban nem tudta lekötni: a rengeteg propaganda és Martyn szólamainak sulykolása elfárasztotta, így a feladatot átadták az egyik műszerész fiúnak, aki sebesülés miatt nem dolgozhatott az űrben.
Giin nem nagyon bízott benne, félt, hogy a fiú majd a legfontosabb pillanatban alszik el, de amikor rányitott, mindig ébren találta, ezért egy idő után megnyugodott.
Négy nap telt el így, csöndes, de feszített munkában, amikor a fiú bizonytalan arccal megjelent az ajtóban. Éppen megbeszélést tartottak.
– Valami történt? – nézett rá Giin a többiek feje fölött, akik erre elhallgattak, és szintén az ajtóhoz fordultak.
A fiú elvörösödött, és megvakarta a fejét.
– Hát… Szerintem jöjjön, Giin-ra és nézze meg maga. Azt hiszem, ez az… valami merénylet…
– Ki ellen? – kérdezte Giin, de közben már fel is állt, és az ajtó felé indult.
– Neveket egyelőre nem mondtak, de mintha katona lett volna… de jöjjön, és nézze meg, maga ehhez jobban ért.
A mérnökök közül jó néhányan otthagyták a vitát, és Giinék után indultak. Alig fértek be a szűk kabinba, ahol egyhangúan villogott a képernyő, és a bemondó érzelmek nélkül darálta:
– … is meghaltak. Egyelőre még ismeretlen az elkövető kiléte, bár a helyszínen két embert is letartóztattak, akiknek köze lehetett a merénylethez. Paul Martyn elzárkózott a nyilatkozattól.
Aztán egy katonai udvar képét mutatták, amelyet teljesen feldúlt a felrobbant jármű. A roncsok között, a hatalmas füstben a speciális alakulat egyenruhája villant meg, ahogy bioanyag-érzékelőiket mozgatva halottak után kutattak. Giin már látott ilyet, még régen, amikor nagyapja és unokaöccse életét vesztette a felrobbantott cégépületben.
Aztán más, érdektelen hírek következtek, és a szobában lévő emberek ijedten néztek össze.
– Ez lenne az, Giin-ra? – kérdezte Jurion, aki bizonyos lélektani pillanatokban még az udvariasságra is képes volt.
– Úgy néz ki – mondta Giin, de magában csak arra tudott gondolni, nem kevés megkönnyebbüléssel, hogy Yaan életben maradt. – Nem sok időnk maradt – tette még gyorsan.
– Biztos, hogy hamar lépnek majd? – kérdezte az egyik mérnök.
– Miután bejelentették, hogy a Shremeya áll a háttérben, még egy-két nap. Maximum négy-öt, ha fenn akarják tartani a látszatot, és még egyszer ennyi, hogy a hajó az ugrási szintre emelkedjen.
– És mi a minimum? – kérdezte egy másik.
– Még az is lehet, hogy csak pár óra – mondta Jurion, és hirtelen üvölteni kezdett. – Mozgás, lusta banda! Nincs vesztegetni való időnk!
A mérnökök rémülten tódultak ki a szobából. Csak Giin és a fiú maradt a helyiségben.
Néhány óra múlva azonban, amikor a következő híradásból megtudta, hogy mi is történt pontosan, azt kívánta, inkább ment volna el a többiekkel, és sosem értesült volna a részletekről.]]>
