Charles-Stross-AccelerandoDe lássuk csak mi fán is terem az a szingularitás Ray Kurzweil-t idézve: „mi is a szingularitás? Egy jövőbeli korszak, melyben a technológiai változás üteme olyan gyors lesz, a hatása pedig olyan mély, hogy az emberi élet visszafordíthatatlanul átalakul. Noha ez a korszak se nem utópisztikus, se nem disztópikus, át fogja alakítani azokat a fogalmakat, amelyekre támaszkodva értelmet adunk az életünknek, az üzleti modellektől kezdve az emberi élet hosszáig, beleértve magát a halált is. A szingularitás megértése meg fogja változtatni a múlt jelentőségéről és a jövőnk lehetséges elágazásairól alkotott elképzeléseinket. Teljes megértése szükségképpen megváltoztatja az ember felfogását általában az életről, de a saját életéről is. (Ray Kurzweil: A Szingularitás küszöbén;Ad Astra Könyvkiadó, 2013.) Gondoljunk csak bele, ha bármilyen tettnek semmilyen következménye nincs, akkor mindez hova vezethet? Mintha csak egy a színhelyeit változtató mászkálós, lődözős videojátékban irtanánk örök kikapcsolódásul az ellent, mert ezt is megtehetjük léhán, ami olykor valóban élvezetes lehet. Vagy ha mondjuk egy sakkozó, miután elkente a gépet, a masina átírva programját rommá veri ezt követően a sakkozót, és ez a folyamat, mint olyan megállíthatatlan. Mintha csak valami randa szóval vett műszaki farokméregetési, vagy fegyverkezési versenynek lennénk kényelmet kínáló élvezői, és egyben személytelenítő, az egyént egy hálózatba „kényszerítő” elszenvedői. Ámde mi történik akkor, ha a M.I.ndeható által bármit megtehetünk, bármikor, bárkivel, bárhol?! Korlát nincs! A lehetőségek tárháza határtalan, minden arra utal, hogy a jövő egyfajta ilyes gépemberi mutálódás felé vezet, de mint az emberiség mindennemű és rangú örökségének szellemi továbbhordozója, valahogy mégis eltűnik, elsikkadni látszik ebben a mesterséges zajban…valahogy ott cseng a fülemben a Mátrixban is hallott, de abban elhíresült üzenet:”ignorance is bliss”. Amikor kezembe vettem ezt a mind megírni mind olvasni – hogy a fordítást már ne is említsem – hatalmas kihíváskötetet, bevallom, majdhogynem szűzterületre tévedtem, olyan mélyvízbe löktem magam, aminek szinte ismeretlen külleme felszíne és látképe élt csak ködlő emlékeim panoptikumában, és mit sem sejtőn kellett kapálódznom az ismeretlenség lehúzó örvényei közt… Kezdeti félelmeim – amelyeknek gyökere elsősorban informatikai műveletlenségemben keresendő; abban, hogy csak a legelemibb szintű használója és élvezője vagyok a virtuális világnak, az informatikának és korántsem ismerője – azonban mégis valahogy szertefoszlottak fej és levegőkapkodós kapálódzásaimmal együtt ebben a fejem felett összecsapni tetsző mesterséges mélyvízben. A műbe történő habozásmentes csukafejesugrásom pontosan ugyanazokat az érzéseket ébresztette fel, mint amikor a számítógépemet tanulmányozni majd használni kezdtem.(Reményeim szerint nem fordítva.) Legyőzve kishitűségemet, hogy ilyen szánalmasan hülye vagyok a dologhoz, elkezdtem az elemezgetős, megfejtős meg-megakadás helyett inkább figyelni a lenyűgöző, választékos, és igen kimerítően alapos, olykor gyilkosan mókás tartalmas szöveghalmazokra. Az addigi sehova se vezető félelemlabirintusok megrekedései helyett, a belemerüléssel megelevenedni látszott a történet. Alakokat kezdett ölteni az ötesztendős páratlan szellemi játék/munka eredménye, aminek gazdagságát és rétegeinek zavarba ejtő mélységű héjait egy számomra eladdig ismeretlen tudósember írta meg, akinek míg szakavatottságát el kell(ett) fogadnom képzetlenségem okán, addig más jellegű műveltségét tisztán sugározza, bizonyítja ez a monstrum kötet, aminek részletei eredetileg már olvashatóak voltak az ajánlólevélnek nem éppen utolsó megannyi Hugo és Nebula-díjas novellát közlő Asimov’s SF Magazine hasábjain. Ezt a látszólag lazán kapcsolódó novellasorozatot fűzte egybe Charles David George Stross igen ravaszul, lapjait folyamatosan feltárva, aminek megoldását(ait) „csak” össze kell raknunk, kifejezetten nem informatikusi szinten igen nagy szerencsénkre, nem kizárólag a szingularitás bármily szintű ismérvei szerint, ahogy ezt az újságíróként,gyógyszerészként, informatikusként és ismeretterjesztő művek írójaként sokak által népszerű szerzőtől el is várhatjuk. Ez a Locus-díj büszke tulajdonosú és más elismerésekre jelölt irodalmi ínyencség a cyberpunk olvasmányok és filmek mellett számomra négy általam igen kedvelt regényt is eszembe villantott óhatatlanul is.  Valójában ez a jóleső viszontlátás szerfelett megkönnyítette a kötet nem mindig felhőtlen (hisz maradtak homályos szegletei) élvezetét és értelmezését, aminek története, fővonala egy karcos túlzással három egyszerű mondatban összefoglalható színleg banális családi fejlődésregény eljövendő szappanoperája, aminek igazából a hátterében megbújó az olvasóban felmerülő kérdések adják valódi savát-borsát. Az említett mesterművek: Frank L. Baumtól az Óz a nagyvarázsló, P.K. Dick: A Halál Útvesztője, Pierre Barbet: Psziborgok álmai, és természetesen William Gibson Neurománc trilógiája. Humorát, játékosságát, ide-odacsapó gazdag gyökerű futurofilozofikus kalandorszellemét ízét-zamatát tekintve még David Mitchell Felhőatlasza idéződött fel bennem. Ám igaz, hogy az Accelerando-nál sokszor éreztem zavart az erőmben. Fogalmam sem volt, hogy például egy minden képzeletet felülmúló hentai virt májndfak anyag-csere-folyamatot követően hova is sodor az írói képzelet; a nem csak reggelinek való langusztáktól, a buta anyagoktól az okosanyagokba,vagy épp egy kosztumös kalandfilm arculatait bármikor megváltoztatni kész díszletei közé, netán élő vagy holt létformákba, keleti vagy nyugati társadalmakba, alkalmasint egy komoly vallási vagy erkölcsi kérdéseket feszegető felhőtlen bájcsevejbe … Megjósolni esélyed sincs, ahogy nekem sem volt. Ámde ez nem fontosabb, mint a sztori fővonala; a mélyebb tartalma(i)t, üzenetét, és szarkasztikus fricskáit, úgyis az odafigyelést kívánó olvasás közben fogjuk megkapni. Kétségtelen ez idő, és emberpróbáló, uram bocsá’ egyfajta hangulatot, ráhangolódást is megkövetelő vérbeli olvasói alázatot is kívánó remekmű! Ám minden egyes ráfordított pillanata kincset ér, ami számomra nem egyetlen olvasásra korlátozódott olvasmánnyá nemesült! A többit, hogy a könyvben szereplőtörténésekből, robbanásszerű változásokból mennyi is valósul, meg a valóságban pedig meglátjuk az előttünk álló ötven esztendőben. (Akad, ami már meg is történt.) Írta:  Nagy Attila Tas  ]]>