Ad Astra Kiadó 2012-es indulásakor olyan nemzetközi siker aratott regényekkel rukkolt elő, mint Paolo Bacigalupi Windup girlje, vagy Lauren Beukes Zoo city-je.  A kortárs fantasztikus irodalom magyar olvasók számára is elérhetővé tétele a kiadó egyik legfontosabb célkitűzése. [caption id="attachment_13604" align="alignleft" width="285" caption="Lauren Beukes dél-afrikai újságírónő, Fokvárosban él és dolgozik. A Zoo city című regénye elnyerte az Arthur C. Clarke science fiction díjat és a fantasy zsánerben kiemelkedő teljesítményt díjazó The Kitchies: 2010 Red Tentacle Winner elismerést. A regény alapján filmet terveznek, melynek forgatókönyvét szintén Beukes írja meg."][/caption]   Zinzi December története számomra több szempontból is különleges élményt jelent. Mint európai embernek megvan a magam elképzelése a Fekete Kontinensről, de ez inkább gyermekkori olvasmányélményekből és az Attenbourogh-féle természetrajzi dokumentumfilmekből táplálkozik, mint valós ismeretekből. Nem mondom, hogy előítéleteim voltak, de mindenképpen autentikusabb regényre számítottam. Ezzel szemben egy lüktető, rohanó, minden ízében modern nagyváros hétköznapjaiba kaptam betekintést, a csillogó felhőkarcolók, üzleti negyedek és szórakozóhelyek, az ezeket működtető kőkemény üzletemberek világába éppúgy, mint a nyomornegyedek nyomasztó, hányadék- és húgyszagú sikátoraiba. Nélkülöz minden romantikus felhangot; belevisz a sűrűjébe, a durva hétköznapi valóságba, szemernyit sem szépítve azon, bravúrosan használja a modern virtuális kultúra és a média elemeit az irodalmi szövegben. A cselekményfolyamba időről-időre beszúr egy-egy részletet, hol újságcikkből, hol netes chat-beszélgetésből, rendőrségi jelentésből, tényfeltáró dokumentumfilmből etc… mégsem érzem azt, hogy erővel szakítanak ki Zinzi történetéből, a fősodorból. Objektív dokumentarista ridegséggel kapom meg eme „elállatosodott” világ eredetének háttérinformációit, és azt, hogyan változott meg ezáltal a világ társadalmának egésze, még az olyan szigorú szabály- és szokásrendszerrel operáló közösségekben is, mint pl. az indiai. (SPOILER: Indiában az érinthetetleneknél alacsonyabb kaszt nem létezett a szerzett aposzimbiotikus familiarizmus megjelenéséig.) Mindezt a szerzőnő úgy teszi, hogy a múlt és jelen borzalmát magától értetődő természetességgel írja meg, mintha csak levegőt venne két mondat között. A történet szociológiai, politikai mondanivalója abszolut átjön, de nélkülöz minden didaktikát, igazságkeresést, ítélethozatalt, a részvétkeltés szándéka nyomokban sem lelhető fel, legalábbis nem nyilvánvalóan és orr alá dörgölve próbál részvétet csiholni az olvasóban. Nagyon finom, érzékeny egyensúlyt teremt a realitás és a fantázia világa között, ezáltal nem csupán hihető, de maximálisan átélhető is Beukes világa. A testiség a ma oly trendi naturalitást nélkülözve jelenik meg a történetben, az írónő a romantikát is szerényebben ábrázolja, mint azt manapság megszokhattuk, és talán pont ettől lesz sokkal inkább érzékeny és kifinomult eszköz főhősünk karakterének árnyalásában. Maximális mozi-élményt ad, plasztikus, színes-szagos vizuális realitássá csiszolja a betűkből szőtt világot. Stílusa gördülékeny, már-már könnyed, mégis a tartalmi mondanivalója fajsúlyos, drámaisága ellenére hálaistennek nem esik bele a patetikus kifejezésmód csapdájába, amiért külön hála az írónak és a fordítónak. Elgondolkodtató, megrázó, megdöbbentő… ugyanakkor törekszik arra, hogy az olvasó ne ragadjon bele ebbe a döbbenetbe, hihetetlen rugalmassággal lendít tovább a holtpontokon… méginkább azon az önkéntelen együttérzésen, és az ébredő empátia indukálta kényszeren, ami arra ösztönözne, hogy megálljak, és megpróbáljam feldolgozni a sokkhatást… mindez az általam eddig olvasott urban fantasykben ritka jelenség. Le a kalappal az írónő előtt; az igényes irodalmi kifejezésmód és a profi újságírás jegyeit ötvözni nem kis feladat, depláne nem ebben a tematikában.]]>