Véropál, pókselyem és opálacél, tűzgriffek és sárkányok, renegáttá lett kardnemesek, ximúrvadászok és kóbor elfek, boszorkányok, Dzardan ősi palotavárosának titkai, Khaál pókisten kultusza, a Szívfaló legendája, Setephis urainak örökösödési harca elevenednek meg e különleges gyűjtemény lapjain. Összeesküvések és rejtelmek, hősök és elfajzottak, tragédia és árulás… Eric Muldoom szerkesztésében Soren Ward, Santorina Grey, Boruzs Gergely Gábor és társaik gondoskodnak arról, hogy a sötételfek rettegett világa a mi napunk alatt borzongasson tovább. Tartalom Eric Muldoom: Vérkövek Soren Ward: A Dracalar-ház Szökrönyös László: Az áldás Marco Caldera: Ydzuz Lorah Jones: Nia-mohr Santorina Grey: Boszorkányvadászat Alex Ironwood: A Párbaj Köre Boruzs Gergely Gábor: Holdtölte Paul Hamza & Tim Morgan: Baar-Gron árnyai Bereczki Viktor: Haláltánc Eric Muldoom: Draqan öröksége Kronológia a novellákhoz és a birodalomhoz A novellák közötti átvezetések Eric Muldoom munkái Eric Muldoom – részlet két novella közti átvezetésből – Draqan a ládát bámulta, de gondolatai a boszorkányok körül forogtak. Azon az éjjelen, amikor őrségben állt Shir-Shuaran romvárosának közelében, furcsa dolgok történtek. Először is, Aanhur‑ptaah tiltása ellenére mélyen bemerészkedett a romok közé. Mikor elindult, már mind a négy hold ott függeszkedett az égen, közülük a vörösre hízott Gyöngy Hold árasztotta a legerősebb fényt. A város utcái néptelenül kanyarogtak egyik térről a másikra, csonka szobrok, töredezett szökőkutak, feldúlt és kifosztott paloták, gazdátlan házak, gazzal felvert omladékdombok között. Századévek magánya lebegett mindenütt, az ablakok vakon és ellenségesen hunyorogtak rá. Egy régi, templomszerű épület félig leomlott falai közül füstszag szállt felé. Odalopózott, és egy nem túl rég leégett tábortűz maradványait találta, s körülötte szétszórva csontokat. Emberfajzatok, vagy ami még rosszabb eshetőség volt, elfek kéz- és lábszárcsontjait, távolabb halomba tornyozva pedig féltucat megsárgult koponyát. Borzadva nézett körül, de az éjszaka halottnak és üresnek tűnt. Felsétált egy rozoga lépcsőn az emeletre, és végigjárta a szobákat. A legnagyobb teremben rendetlenül szétdobált ruhákat, prémtakarókat fedezett fel, és edényekben ivóvizet. A keleti falat hatalmas tükrök foglalták el, s közülük kettőben sértetlen volt a csiszolt üveg. Az üveg értékkel bírt, készítésének technikáját csak a Ködfalon túl ismerték. A Császárság kivonulását követően senki nem gyártott hasonlót, és ez évszázadok óta nem változott. Draqan belenézett a szekrényekbe, a fiókokban kutakodott. Csak későn tudatosult benne, hogy az egyik tükörből egy nő bámulja őt, talán már percek óta. Farkasszemet nézett a jelenéssel, mire az megszólította. „Ki vagy, és mit keresel itt?”– A nő hangja tisztán csendült, és erőtől vibrált. „Csak egy kóborló. Fényt láttam, és betévedtem ide.” „Honnét érkeztél?” „Ki akarja tudni ezt?” „Almeeira a nevem. Talán hallottál rólam.” „A háromszemű boszorkáról? Igen. Drankarkban meséltek rólad egy csúf történetet.” „Te mégis itt vagy. A félelem béklyózta le a tagjaidat, vagy egyszerűen csak ostoba lennél?” „Vén Gwylaarg legényei gyakran túloznak. De ha meg akarsz ölni, méltó ellenfelet fogtál ki. Sok magadfajtával végeztem már.” „És milyen a magamfajta?” „Ximúr.” „Ó, ez kedves tőled. Azért, mert egy ximúr szeme van a homlokom közepén, máris szörnyetegnek nézel. Egyesek inkább szépnek tartanak.” „Nos, a mesterem odakint vár. Engedelmeddel…” „Ne siess még! Hallottam egy tanítványról és a mesteréről, akik Khaál Útját járják a mocsárban. Ti lennétek azok?” „Nem tudom, miről beszélsz.” „A válasz a szemedbe van írva, Draqan.” „Honnét ismersz?” „Mondtam, hogy hallottam rólatok. Itt van ő is, a mestered? Nestmeth Ta Aanhur‑ptaah.” „Biztonságos helyen vár rám.” „Nem hinném, hogy lenne hely, amit Baar-Shagŷrban biztonságosak nevezhetnél. És ez a romhalmaz távolról sem az, ifjú harcos. Térj vissza mesteredhez. A szolgáimat egy darabon melléd állítom, hogy jó eséllyel elérd a városhatárt. Máskor körültekintőbb légy. A ti utatok sokak számára fontos. Marasztalnálak még, hogy melegedj meg nálam, de minél tovább maradsz, annál kevesebbet adok az életedért. A szállásom messze van ide, az út hosszú és veszedelmes. Most indulj, s ne szólj rólam Aanhurnak. Örülök, hogy a mesék igaznak bizonyultak rólatok. Az Elvek hordozói tényleg sosem hazudnak.” Draqan olyan gyorsan iszkolt vissza a mocsárba, ahogy csak a lába bírta. Ebben főként része volt annak, hogy a romos templom alsó szintjén mozgolódás támadt, fáklyák villantak és füst csapta meg az orrát. Torz morgásokat és szörnyű visongásokat hallott ezt követően, emiatt aztán nemes egyszerűséggel az ablakon át távozott. Mindvégig úgy érezte, a halott város életre kelt mögötte, és minden sarkon, minden feketén ásító ablakban újabb és újabb szörnyeteget bujtatott. Meglehet valóban így is volt. A szüntelen, gurgulázó vihogás, amelybe néha Almeeira érthetetlen suttogása is elvegyült, mindig egészen közelről hangzott fel, és a romváros határáig kísérte. Aanhur éberen várta, arcára már kiült a nyugtalanság. „Mit mondott neked?” „Kicsoda?” „Almeeira. A boszorkány.” „Azt, hogy felelőtlen voltam. És hogy az Elvek igazak.” „Mondott mást is?” „Ennyire emlékszem. Átkozott az a hely.” „Almeeira tiszteli az Elveket, és cserébe megkapta Khaál áldását. A szövetségesünk. De ő az egyetlen, akiről ezt el tudom mondani, ha Shuaranra gondolok. Utasítottalak, hogy kerüld el a várost, te mégis odamentél. Bárki tévedhet egyszer, fiam. De még egy esélyed nem lesz, ha mellettem akarsz maradni.” „Megértettem, apám. És engedelmeskedem.” „Menj, most én következem az őrségben. És nyugodtan alhatsz: én itt maradok és őrizlek.” Ekkortól fogva Draqan gyanakodott, hogy Aanhur és a boszorkányok között valamiféle titkos paktum köttetett. A miértekről és a hogyanokról persze csak találgatott. És íme, maga Aanhur szolgáltatta a bizonyítékot, hogy az alku megtörténhetett Dzardan mélyén. Talán éppen Aanhur életben maradása volt a tét. Hiszen ki élhette túl önerejéből a tárnák rémségeit? Nézte a Sárkánytorok feletti éjszakai égboltot és a holdakat: már a ximúr-előcsalogató Gyöngy Hold is odafent vigyorgott, az átkozott! Az éj gyorsan tovaszáll, márpedig ő még további két kő történetét tervezte megismerni. Karneol és hegyikristály. Álarc és ellenség.]]>