Megjelent Kim Stanley Robinson: Árral szemben című kötete




Miközben az amerikai politikusok egy kis, ázsiai országon próbálnak segíteni, amelyet az emelkedő tengerszint elnyeléssel fenyeget, nem is sejtik, hogy a globális felmelegedés hatásait hamarosan a saját bőrükön tapasztalhatják majd meg. A baljós előjelek ugyanis arra utalnak, hogy példátlan erejű vihar készül lecsapni Washingtonra.

A szakértők minden próbálkozása hiábavaló, figyelmeztetéseik a szenátusban süket fülekre találnak, a döntéshozók valószínűtlennek tartják egy efféle krízis kialakulását. A kisszerű politikai csatározások azonban értelmüket vesztik a megrázó emberi drámákkal teli katasztrófahelyzetben, mert ha egyáltalán létezik kiút, azt csak a legszélesebb körű összefogás nyithatja meg.

A többszörös Hugo- és Nebula-díjas Kim Stanley Robinson új regénye aggodalommal teli kiáltás, kötelező olvasmány mindazoknak, akiket csak kicsit is érdekelnek az éghajlatváltozás veszélyei, és szívesen tennének valamit azért, hogy gyermekeink egy lakhatóbb világot örökölhessenek tőlünk.

Könyvtrailer a Tovább után.


Hirdetés

Az Árral szemben a Globális felmelegedés-trilógia első kötete.

„Kim Stanley Robinson szívmelengető családi történetként tálalja egy természeti katasztrófa első felvonását. Hősei olyan tudós-hivatalnokok, akik még emlékeznek rá, miért vonzotta őket a kutatói pálya… Letehetetlen.”
– Denver Post

„Feledhetetlen demonstrációja annak, mi történhet, ha felborul az ökológiai egyensúly.”
– New York Times Book Review

„Abszolút meggyőző, Robinson nyilvánvalóan mélységesen aggódik bolygónk jövőjéért, és könyvével eléri, hogy az olvasó is aggódjon érte.”
– Publishers Weekly

„Olyan, mint a Holnapután első fele, csak hihető tudománnyal és valószerűbb időkeretbe illesztve.”
– SFRevu

Kim Stanley Robinson Árral szemben című kötete 20% kedvezménnyel megrendelhető a Galaktika boltban!

Kim Stanley Robinson: Árral szemben
Eredeti cím: Forty Signs of Rain
Sorozat: Metropolis Könyvek
Fordító: Körmendi Ágnes
Oldalszám: 272 oldal
ISBN/EAN: 9789638693648
Bruttó fogyasztói ár: 2990.- Ft

Kapcsolódó cikkek


Kim Stanley Robinson: A rizs és a só évei – kritika
Na ez az a könyv, amivel hónapokig szenvedtem, és ráadásul nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem. Viszont ez az ambivalens érzés teszi az egészet...

Megjelent Nicholas Christopher: Bestiárium című kötete
Xeno Atlas Bronxban nőtt fel. Anyja korán meghalt, apja pedig az évek nagy részében tengerészként járta a világot, így a fiúra szicíliai származású nagyanyja vigyázott,...

Megjelent Rudyard Kipling Kívánságok háza című kötete
A dzsungel könyve világhírű szerzője, az 1907. év irodalmi Nobel-díjasa kitüntetett helyet foglal el az irodalomtörténet panteonjában. Azt azonban csak kevesen tudják róla, hogy számos...

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word