Megjelent Jane Yolen: Csipkerózsa című kötete




Rebecca egész gyermekkorának meghatározó élményei voltak Gemma nagymama meséi Csipkerózsáról. Az amerikai kislány számára egzotikus európai folklórvilág azonban új értelmet nyer, amikor a nagymama halálos ágyán közli vele, hogy ő maga volt Csipkerózsa. Ez a vallomás hosszú útra indítja az immár felnőtt Beccát térben és időben egyaránt, mert csak egy másik földrészen fejtheti meg azt a titkot, amely homályba burkolja családja múltját. Ám Európában a várt csodák helyett a holokauszt nyomasztó emlékeivel kell szembesülnie, és ez a fokról fokra megismert történet, noha bizonyos párhuzamokat mutat a klasszikus mesével, egyre élesebb ellentmondásba kerül a gyermekként oly sokszor hallott „boldogan éltek, míg meg nem haltak” befejezéssel.

Jane Yolen díjnyertes regénye nélkülözhetetlen olvasmánya lehet a felnövekvő új nemzedékeknek, mivel a történelemnek vannak korszakai, amelyeket nem feledhetünk el, nehogy véletlenül megismétlődjenek.

„Hihetetlen érzelmeket szabadít fel az olvasóban.”
– Washington Post

„Yolen tehetsége vitathatatlan abban, ahogyan a valóságot mesevilággá alakítja át.”
– Library Journal

„Egyszerre szívszaggató és szívmelengető. Yolen regénye nemcsak a holokauszt időszakát idézi meg döbbenetesen, de hozzákapcsol egy titkokkal és érzelmekkel teli mai történetet is.”
– Booklist

Jane Yolen: Csipkerózsa
Sorozat: Metropolis Könyvek
Eredeti címe: Briar Rose
Fordító: F. Nagy Piroska
Oldalszám: 224 oldal
ISBN: 978-963-9828-54-4
Bruttó fogyasztói ár: 2670-Ft

Jane Yolen: Csipkerózsa című kötete 20% kedvezménnyel megrendelhető Galaktika boltban, vagy megvásárolható a Könyvhéten.

Kapcsolódó cikkek


Csipkerózsa könyvtrailer
Jane Yolen Csipkerózsa című kötete 20% kedvezménnyel megvásárolható a Galaktika boltban...

Megjelent Arthur C. Clarke: Mélység című kötete
A jövő óceánjában tengeralattjárók terelnek bálnacsordákat, nagyüzemi planktonbegyűjtés folyik, egyszóval a mezőgazdaság rutinfeladatait végzik, csak merőben új környezetben. És ez a környezet egyáltalán nem mentes...

Megjelent Rudyard Kipling Kívánságok háza című kötete
A dzsungel könyve világhírű szerzője, az 1907. év irodalmi Nobel-díjasa kitüntetett helyet foglal el az irodalomtörténet panteonjában. Azt azonban csak kevesen tudják róla, hogy számos...

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word