Megjelenik a Csodaidők 3. kötete




Az első két kötet még az Animus Kiadónál jelent meg. Nagy sikere volt a rajongók körében, és jómagam is élveztem a művet. A recesszió miatt azonban a harmadik és negyedik kötet már a szerző magánkiadásában lát napvilágot.

“Az Alfa elfoglalása utáni pár év tűzszünet lehetőséget adott arra, hogy hőseink – amennyire lehet – rendezzék az életüket. Judy, aki régi nevén rejtőzött el, a CSU-1-en tanul, Giin a szabad államok kormányaiba beépült SE-tagokra vadászik, Yaan pedig két kislányát neveli a feleségével. A háború azonban újra fellángol, és hamarosan mindhárman a csatatéren találják magukat, ráadásul nem is mindig az egymással szembenéző seregek soraiban.


Hirdetés

A háború alakulását a háttérben zajló árulások legalább annyira befolyásolják, mint maga a harc, de a politikai színtér mellett a Raas családnak szembe kell néznie saját árulóival is, és van, akit végül azok árulnak el, akikre az életét is rábízta volna.

A Csodaidők nagyregény; egy családé is, egy világé is. Észrevétlenül ragad magával sodró erejű cselekményével, fantasztikus lüktetésével.”

A könyv megjelenésének időpontja 2009. július 25. szombat. Mivel azonban a kötet gyakorlatilag magánkiadásként jelenik meg, eddigi terjesztési módja megváltozik: ez azt jelenti, hogy egyelőre nem kerül be a nagykereskedelmi láncba, ebből következően a nagy bolthálózatokban sem lesz kapható, csupán azokban a kisebb boltokban, amelyekkel a könyvet kiadó Shremeya Kft. megállapodik. Ezeknek a boltoknak a listája később a könyv oldalán is megtalálható lesz.

A magánkiadás azonban nem jelenti azt, hogy a könyv tartalmának-megjelenésének színvonala változni fog: a szerkesztő ill. a borítótervező ugyanaz marad, a nyomdai előkészítési munkákat pedig a Martin Opitz kiadón végzi: ahogy a kinézetben, úgy a belső szövegképben is igyekszünk minél inkább az első két kötethez igazodni.

A könyvet július 1-től lehet majd előrendelni a Kft. honlapján (www.kft.csodaidok.hu) – az első két kötettel együtt megrendelve összesen 30% kedvezménnyel!

Lehetőség van azonban arra is, hogy aki támogatni szeretné a kiadást, az már most megrendelje és kifizesse a könyvet (és így akár 30%-os kedvezményt is kaphat). Akit pedig eddig az első két kötet ára tartott vissza a vásárlástól, az most a három kötetet egyben, a teljes árnál több mint 40%-kal olcsóbban veheti meg. További részletek a Kft. honlapján, illetve a könyv oldalán (csodaidok.hu) találhatók.

Kapcsolódó cikkek


Részlet a Csodaidők 3. – Árulás című kötetből
2009. július 25-én jelenik meg a Csodaidők tetralógia harmadik kötete, az Árulás. Az első két kötet – Az ogfák vöröse és a Kiszakadtak – az...

Nemere István ifjúsági sci-fi sorozata ismét megjelenik
November hatodikán lát napvilágot újra Nemere István ifjúsági sci-fi sorozatának első négy regénye: a Műkincsrablók a kisbolygón, A kupolaváros titka, A kozmosz lovagjai, és Az...

Megjelent Arthur C. Clarke: Mélység című kötete
A jövő óceánjában tengeralattjárók terelnek bálnacsordákat, nagyüzemi planktonbegyűjtés folyik, egyszóval a mezőgazdaság rutinfeladatait végzik, csak merőben új környezetben. És ez a környezet egyáltalán nem mentes...

1 hozzászólás

  1. enahma szerint:

    Hm. Még NEM jelent meg a 3. kötet, csak meg fog. Legalábbis a hírben – a címmel ellentétben – ez áll. Egészen elképedtem, amikor a címet megláttam. :-D Vajon ki előzött be? – jutott eszembe.

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word