„A harcok véget értek” – LFG novellapályázat

Március 1-je a nukleáris fegyverek elleni harc és a polgári védelem világnapja. Ebből az alkalomból az LFG.HU novellapályázatot hirdet. Pályázni fantasy, sci-fi vagy horror témában lehet, legalább 5.000, legfeljebb 20.000 karakteres (szóközökkel együtt) művekkel lehet. Egy szerző korlátlan számú novellával nevezhet (társszerzőséget elfogadunk). Csak önálló, eredeti művet fogadunk el. A novellák nem íródhatnak már létező fantasy vagy sci-fi világra, a pályázók teremtsenek önálló mítoszt, hátteret. A novellának ott kell kezdődnie, ahol a legtöbb heroikus mű befejezi: a harcok véget értek. (Természetesen nem követelmény, hogy nukleáris katasztrófa szerepeljen a novellában, bármilyen globális jelentőségű esemény végével kezdődhet az írás!) Az ezután következő problémák, helyreállítások, konszolidáció, gazdasági vagy morális döntések, következményeik, alternatívák álljanak az írások középpontjában. Az írások beérkezésének határideje 2011. április 15-e éjfél. Eredményhirdetés 2011. május 1-én. Nevezési díj nincs. A pályázat jeligés, ami azt jelenti, hogy a műveket tartalmazó fájl neve legyen a jelige, a levélben pedig csatoltan egy „jelige.rtf” nevű fájlban a jeligét, a szerző (polgári) nevét, email címét, és a honlapon való megjelenésre vonatkozó nyilatkozatát kérjük feltüntetni. Ebben a fájlban szerepeljen még az író(k) nyilatkozata, melyben kijelenti(k), hogy a beküldött írás az ő kizárólagos, eredeti szellemi terméke(ük). Pl.: „Lovag” jeligével érkező történet esetén: – Lovag.rtf (kizárólag a novellát tartalmazó fájl, amelyben nem szerepelhet a szerző neve) – jelige.rtf (a jelige feloldása: tehát a jelige, a szerző neve, email címe és a nyilatkozatok megadása) A jeligés beküldés szabályait megsértő vagy hiányos pályázatot sajnos nem áll módunkban elfogadni, kizárást von maga után. Pályázhat minden magában kedvet érző író, függetlenül attól, hogy jelent-e már meg kötete vagy szerepelt-e novelláskötetben írása. A pályázatokat a aharcokvegetertek KUKAC lfg PONT hu emailcímre várjuk, illetve regisztrációval beküldhetők az LFG.HU Letöltések – Pályázat rovatban is (http://lfg.hu/forum/index.php?app=downloads&showcat=11) A beküldött novellákat az LFG.HU szerkesztősége fogja elbírálni. Az egyes irányzatok között nem teszünk különbséget, tehát nem hirdetünk győztest külön a sci-fi, fantasy, horror novellák között. A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy az első helyezést ne ossza ki, ha nem talál arra érdemes művet a novellák között, vagy megosztottan díjazzon. 1díj: 15.000 Ft értékű könyvutalvány 2díj: 10.000 Ft értékű könyvutalvány 3díj: 5.000 Ft értékű könyvutalvány A díjazott művek mindenképpen, minőségtől (és a szerző hozzájárulásától) függően a többi novella is megjelenik az LFG.HU-n a pályázat lezárását és az eredményhirdetést követően. A nem díjazott, de a honlapon megjelenésre alkalmasnak talált novellák közönségszavazáson vehetnek részt, amennyiben a szerző engedélyezte a megjelenést. A közönségdíjas novella 5.000 Ft értékű könyvutalványt nyer.

SFmag novella pályázat

Az SFmag céljainak egyike, hogy kezdő és profi fantasztikus írók számára is megjelenési lehetőséget biztosítson, és havonta olyan novellákat kínáljon olvasóinak, amelyek izgalmas, érdekes és nívós képviselői a kortárs magyar SF irodalomnak. Terveink szerint kéthavonta egy magyar, havonta egy külföldi szerző novelláját publikáljuk. Minden olyan novellát szívesen látunk, amelyben a fantasztikum ilyen vagy olyan formában megjelenik. A megjelenés feltételei: az eredetiség, a helyesírás és a nyelvtani szabályok ismerete, a friss és következetes stílus, a jó karakterábrázolás, a cselekmény magabiztos kezelése, a téma vagy a látásmód egyedisége és az a csipetnyi plusz, ami egy jó és egy kiváló írás közötti különbséget jelenti. Terjedelem: 3000–5000 szó között Honorárium: 2500 Ft Zsáner: Sci-fi, fantasy, horror, mágikus realizmus, felnőttmese Jogok: Első elektronikus megjelenés (online, epub, prc) és nem exkluzív megjelenés az éves SFmag elektronikus antológiában Beküldési formátum: RTF vagy DOC, 12-es Times New Roman betűtípus, képek nélkül. A fájl neve mindig tartalmazza a szerző nevét és a novella címét is, pl. mord_boglarka_eletem_legjobb_novellaja.rtf A novellákat az sfmaghun@gmail.com címre várjuk névvel, elérhetőséggel együtt. Amennyiben vannak korábbi referenciamunkák, szívesen látjuk a fontosabbak felsorolását, de csínján a hosszú bibliográfiákkal – a bemutatkozás legyen lényegre törő. Válasz egy hónapon belül várható, csak ennél hosszabb hallgatás után érdemes újabb levelet küldeni. Egy szerző évente és egyszerre legfeljebb két novellát küldhet be, a pályázat egyébként folyamatos. Korábbi publikációval (nyomtatott vagy online) rendelkező novellákat csak kivételes esetben jelentetünk meg. ]]>