Mozi - TV

Lebegés a vízben, mese a múltból – A víz érintése


Olybá tűnik, előbb-utóbb minden fantasy-rendezőnek lesz egy „vizes” filmje. Guillermo del Torrónak ez A víz érintése, amely idén több Oscar-jelölést is begyűjtött magának: legjobb film, legjobb rendező, legjobb női főszereplő (Sally Hawkins), női és férfi mellékszereplő (Octavia Spencer és Richard Jenkins), legjobb eredeti forgatókönyv, filmzene, operatőr, díszlet, jelmez, hangkeverés, hangvágás. Ez barátok között is egy tucat jelölés… az amerikaiak szeretnek nosztalgiázni, úgy hiszem.

A film a hatvanas évek elején játszódik, abban a feszült korban, amikor az Atlanti-óceánon túl mindenki az oroszoktól rettegett. A nők akkortájt még keményített szoknyában, pitével várták haza az urukat, az afro-amerikaiaknak külön helyük volt a vendéglátó egységekben, a meleg férfiak nem számítottak családbarátnak, és még lehetett különös, vízi istenségeket kihalászni az Amazonasból. A történet nem túl bonyolult, a filmet a mese hangulata viszi el, illetve a jelen Amerikájával való különbözősége… na meg a zseniális szereplőgárda.

A sztori szerint egy szigorúan őrzött kormányzati laborba behoznak egy különleges, antropomorf vízi élőlényt, amit Dél-Amerikában fogott ki az amerikai hadsereg egy tisztje, Richard Strickland (Michael Shannon). A néma Elisa (Sally Hawkins) mint takarítónő dolgozik itt, és egészen máshogy közelít a kínzásokkal megrendszabályozott, láncon tartott lényhez – szeretettel fordul feléje. A lány és a vízi lény összebarátkoznak, sőt, szerelmesek lesznek egymásba… így aztán nem is kérdéses, hogy amikor felmerül a lény elpusztítása, Elisa és a barátai elhatározzák, hogy kiszabadítják.

Ennyi és nem több ez a jól felépített, különös szerelmi történet, de amit Del Torro csinál belőle, az igazi varázslat – a hangulatok mesebeli tárháza, bájos humor és elbűvölő időutazás egy sosemvolt korba. Mozi a moziban, a tévéből előlépő musical, a zene ereje, a víz szelídsége és a szív magányossága. Mert a víz érintésében mindenki magányos. Mindenki egyedül van, legyen orosz kém, erőszakos biztonsági tiszt vagy meleg festőművész… de a magányosságuk feloldódik a víz érintésében. Van, aki belehal, van, aki megvilágosodik. Ez már a végzetüktől függ.

A film nézése közben magunk is lebegünk a világban, mint egy vízzel teli medencében. Alexandre Desplat zenéje és már a nyitóképek megadják ezt az érzést – különleges hangulatfilmet láthatunk, megérdemli a sok Oscar-jelölést… Sőt, szerintem eggyel kevesebbet is kapott: Michael Shannon bízvást mehetne a legjobb férfi főszereplő díjáért, mert amit a film utolsó fél órájában produkál (plusz ugye a legjobb operatőr-jelölés megvan), azért jelölhették volna.