Könyvkritika

Lavie Tidhar: Oszama – kritika


Lavie Tidhar izraeli születésű író világlátott ember, élt Dél-Afrikában, Laoszban, Londonban, Vanuatun, miközben munkássága is ehhez hasonlóan sokszínű. Jelent meg verseskötete, tanulmánykötete és novellái a legkülönbözőbb fantasztikus magazinokban, közülük több is foglalkozik az Al-Kaida és a terrorizmus témájával, ahogy az Oszama című 2011-ben megjelent regénye is.

Ez a cím és téma sokszor került elő sokféle formában az utóbbi bő tíz évben, az aktualitása (sajnos) még mindig vitathatatlan, de az SF zsánerén belül ritka téma.  Ez Lavie Tidhar regénye után sincs másként, mert bár az Oszamát a tengerentúlon remek SF műként ünnepelték, véleményem szerint nem tartozik a tematikához, egy sajátos alternatív történelmi regény.

Oszama_borito_front_300Joe (Csak így, Joe, valójában semmit sem tudunk meg róla. Okkal.) magánnyomozó Vientianban, amikor egy napon besétál hozzá egy vonzó, titokzatos nő, és felbéreli, hogy találjon meg egy Mike Longshott nevű ponyvaregényírót, aki Az igazságosztó címmel halottakban tobzódó terrortámadásokról ír. Ezeket a regénybe beleszőtt a könyv a könyvben részleteket ismerjük tulajdonképpen mi valóságként, miközben Joe világa egy alternatív történelmi helyzet.  Fikció és történelem ilyen felcserélése miatt kezdetben adja magát az összevetés Philiph K. Dick Ember a fellegvárban című regényével, de az összehasonlítás inkább csak felületesen állja meg a helyét.  Az Oszama világa egyébként sok más apróságban is különbözik az általunk ismerttől, nem csak a globális terrorizmus ismeretlen, az egész huszadik század másként alakult: nem volt iraki és vietnámi háború, a technikai fejlődés sem olyan gyors (különösen az informatikához kapcsolódó területeken), egyáltalán nincsen például mobiltelefon. Ebben az alternatív történelmi helyzetben indul el Joe egy szürreális utazásra, ami Délkelet-Ázsiából Párizson át Londonba, New Yorkba és végül Kabulba vezet. A nyomozás során fekete öltönyös emberek bukkannak fel, és igyekeznek megakadályozni vagy legalább megnehezíteni a kutatásokat. Az Oszama visszatérő kérdése a menekültek/menekülés gondolatköre (de megfosztva minden politikai-történelmi tartalomtól), valamint a valóság kontra illúzió problémája, ami egy alaposabb elemzést is megérdemelne, ehhez viszont le kellene lőni a befejezést, így ez most elmarad.

Arról viszont szabad beszélni, hogy Lavie Tidhar milyen remekül játszik mindennek elmondásakor a zsánerekkel.   Adott egy alternatív történelmi regény, mely eredendően arra szolgál, hogy górcső alá vegyük saját világunkat, összevessük a kettőt. Ehhez kapcsolódik hozzá a ponyvairodalom, mely az Oszama esetében a Mike Longshott által írt regények töredékeinek beleszövését jelenti a történetbe.  A ponyva szó kapcsán a nem túl nagy irodalmi értékű, pusztán a szórakoztatás céljával írt történetek ugranak be, és az Igazságosztó regények a legrosszabb ponyvát képviselik. Így olvasó által valóságnak ismert terrorcselekmények véres-hatásvadász, teljességgel hihetetlen és hiteltelen sztorikként jelennek meg, ahol szó sincs gyászról, hiszen nem valódiak az áldozatok. Helyette az Oszama-regények rajongói OsamaCont szerveznek, ahol összegyűlnek, és eszmét cserélnek minden tét vagy tragikus felhang nélkül. Nagyon szigorú kritikát mond a huszadik századról és a globális terrorizmusról: egy éles perspektívaváltást követően az egész olyan valószínűtlen, ostoba… hogy csak ponyvaregény-alapanyagnak alkalmas.

A ponyva és az alternatív történelmi regény mellett a zsánerekkel való játék része, hogy Joe nyomozásának bemutatására Lavie Tidhar a noir krimik kellékeit és atmoszféráját használja fel: sötét utcák, magándetektív, egy titokzatos nyomozás, sok alkohol és még több cigaretta. Bár látszólag a nyomozás áll a regény középpontjában, inkább eltereli a figyelmet arról, ami valójában Joe-val történik. Így nem meglepő, hogy nyomozás megoldása végül nem is a regény megoldása.

Az Oszama szerkezete és nyelvisége (így a fordító is) említésre méltó, a pár oldalas fejezetek, a rövid mondatok, a kihagyásos szerkesztés, a távolságtartó érzelemmentesség mind tökéletesen szolgálja a mondanivalót. A szikár, furcsa leírások egyszerre teremtik meg a nyomozás rejtélyességét, ugyanakkor azt sugallják, hogy az elbeszélő sem biztos a valóságban, és ez már megint visszavezet valóság és illúzió kérdéséhez. Egy dolog mellett viszont nem tudok elmenni szó nélkül, és az a regény nagyon is szellős szedése. Az Oszama háromszázötven oldal, de egy nap alatt elolvasható, mivel csak a szerkesztés duzzasztotta fel. Üres oldalak/fél oldalak sorjáznak (44 teljesen üres oldal van!), és egy-egy fejezetcímnek kihagyják az oldal harmadát, ami szintén feltűnő, mert három oldalanként új fejezet kezdődik. Fáj látni a sok papírpocsékolást.

Verdikt

Atmoszféra 90%
Gondolatvilág 95%
Cselekmény 80%
Final Thoughts

Alternatív történelem és noir nyomozás. A zsánerek keveredése nem SF, elsőre egy érdekes „mi lett volna, ha” játék, összetett és mély tartalommal valóságról és illúzióról.

Overall Score 88% Ajánlott
Readers Rating
0 votes
0

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük