Lantos László és a sci-fi mozgalom kezdetei




Ott volt 1969-ben az első magyarországi sci-fi klub alakulásánál, ott volt, amikor a klub a Természettudományos Ismeretterjesztő Társaság (TIT) szárnyai alá került, ott volt az első HungaroConon 1981-ben, a Véga Magyar Sci-fi Egyesületnél és később a Galaktika Baráti Kör alakulásánál. A tudományos-fantasztikus élet elmúlt negyven évének egyik alakítója, szemlélője Lantos László volt a Szegedi Fantasztikus Tábor meglepetésvendége.

Lantos László 1948-ban született, és már a kezdetektől érdekelte a rádiótechnika és a csillagászat. Mint elmesélte, az ötvenes-hatvanas évek fordulóján még nem létezett hazai science-fiction, az abban előforduló témákat csak a tudomány felől lehetett megközelíteni. Az MHSZ keretén belül ismerkedtek meg a rakétatechnikákkal és a rakétákkal, illetve önszerveződő módon a csillagászattal és a rádiózással.

A hatvanas évek végén felmerült egy sci-fi klub alapításának az ötlete. „Az emberek akkortájt nem tudták magukat másképp kifejezni – mesélte Lantos László a korszakról. – Dolgoztak napközben, este pedig önkéntes közösségi munkát vállalva, szervezték a klubokat. A hatalom persze figyelemmel kísérte, mit teszünk, mindig ott ült a sorokban valaki, aki jelentett.”


Hirdetés
A hetvenes évek elején ellehetetlenült a klub helyzete, és a TIT karolta fel őket. Átköltöztek a társaság Bocskai úti épületébe. „Míg Juhász Árpád volt az elnöke, ha voltak is kisebb problémák, azokat tudtuk kezelni. Utána a helyettes elvtársnő lett az elnök, aki olyat megtett, hogy egy rendezvényünk közepén közölte, hogy felfüggeszti a klub működését.”

Nem volt könnyű dolguk, hiszen akkortájt előadni sem lehetett másképpen, mint előadói engedéllyel.  Mivel a klub vonzódott a határterületekhez, némely előadójuk nem is kaphatta volna meg a szocialista állam pecsétjét. Az akkortájt első koncertjeit adó Solaris is ilyen volt. Ám ha nincs hivatalosan elfogadott előadó, nem lehetett hivatalos kifizetés sem. Állandóan egyensúlyozni kellett a klub vezetésének.

Emellett a tagság irodalmi ambícióinak nem adott teret a Kuczka Péter által vezetett Galaktika. Ha a kinti EuroConokon egyenlő félként is jelent meg az amatőr mozgalom és a hivatalos magazin, itthon semmiképpen nem voltak egyenlőek. A hatalom a Galaktikát támogatta, mint kizárólagos SF kiadót. Ez hívta életre az Írószövetség SF Szakosztályának tájékoztatójával szemben a TIT-es Pozitron című fanzint.

A hetvenes években sorra jelentek meg a vidéki sci-fi klubok, mint önálló szerveződések (TIT-es vidéki klub talán ha kettő volt). Az alulról szerveződő mozgalom sorra jelentette meg fanzinjait, a közösségi élet egyre erősödött. Ekkor merült fel a Véga Sci-fi Egyesület megalapításának ötlete. De – ahogy ezt mondani szokás – ez már egy másik történet….

Kapcsolódó cikkek


Hol marad a jövő, amit ígértetek – a HVG.hu szerzőjének válasza
A hétvégén megrendezett HungaroCon egyik eseménye egy kerekasztal beszélgetés volt, amelyen Antal József, Bán János, László Zoltán és Markovics Botond beszélgettek egymással és a közönséggel...

HungaroCon 2009 – Lőrinczy Judit: Negyvenhárom másodperc (5 perces színmű)
Az idei HungaroCon szombat késő délutánján igazi különlegességet nézhettek meg a látogatók – egy 5 perces science-fiction színpadi művet, amelyet Lőrinczy Judit írt, Szabó Sándor...

Magyarországra érkezett Darth Vader, azaz David Prowse
Hétfő délután az Átjáró Magazin és az Avana SF Egyesület meghívásánakeleget téve Magyarországra érkezett David Prowse, aki a Csillagokháborúja című filmben Darth Vadert alakította. Az...

4 hozzászólás

  1. acélpatkány szerint:

    Tudom, nem voltam ott, magamra vessek, de nem készült erről videó?

  2. sheenard szerint:

    De igen, az egész beszélgetés fel lett véve…

  3. Utnapisti szerint:

    Szerintem a Solaris már nem a ’70-es évek történése, csak valahogy Laci mesélésében ide keveredett. Amúgy emlékszem, hogy az együttes képviselje (talán Erdész Róbert) rendszeresen részt vett a ’80-as évek első felének országos klubtalálkozóin és a Vega Egyesület megalapításánál is.

  4. Chaya szerint:

    Igen-igen, én is jártam a Bocskai úti klubba! Igazán színvonalas programok voltak és jó volt a klubélet.

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word